Székelyföldön szinte mindennapos nemzeti jelképeink üldözése, legyen az címer, zászló avagy himnusz.

A Csíki Sör Manufaktúra közleményben tiltakozik, s egyfajta érzelmi zsarolást folytat. Azt nem említi, hogy felajánlottak számára egy helyszínt, de azt nem fogadta el.

Az ilyen-olyan szórványprogramok többnyire látszatmegoldások. Persze több a semminél, ám átfogó stratégiára lenne szükség.

Eldurvuló világunkban alig figyelünk egymásra. Ha igen, gyakran azt sem pozitív értelemben tesszük – épp ellenkezőleg: azt lessük, mikor hibázik a másik, s ha elkapjuk, földbe tapossuk.

Egyeseket sért a fekete zászló, másokat meg az, amit december 1-jén határoztak Gyulafehérváron, vagy az, hogy az 1918-ban elfogadott nyilatkozat bizonyos részeit nem tartják be.

Szembe­tűnik, hogy a tucatnyi éve elkezdett s csigalassúsággal haladó észak-erdélyi autópálya ügyét mellőzik.

A székelység mostani öntudatra ébredésének jelképe az új székely zászló.

Kávin János itthon van Sepsiszentgyörgyön, itthon Székelyföldön, itthon Erdély­ben.

A magyarországi rendszerváltoztatás negyedszázados évfordulóján felvetődik a kérdés: vajon mikor válik teljessé a romániai rendszerváltás, vajon meddig tart még a folyamat?

Hát ne (csak) sírjon a magyar, hanem a huszadik század legnagyobb magyar tragédiájának napján merítsen erőt nyelvéből és kultúrájából, mutassa meg, képes a nemzeti megújulásra, elsősorban az összetartozás megélésére.

Az emberek zöme nincs tisztában azzal, mit is jelentene valójában Székelyföld területi autonómiája, a románok még kevésbé.