Ha repülni akart, ne lepődjön meg, ha Kolozsvár helyett Konstancán köt ki. De autóval sem jut messze.

Határozottan igen. Mutatunk is egy példát, ezúttal Bákóból.

Pedig még egy referendumot is elbuktak. Hogyan állnak a pártok egy hónappal a népszavazás után?

Valami nagyon nincsen rendben ebben az országban.

Mert leszidták a rossz jegyek miatt.
Mert leszidták a rossz jegyek miatt.
Ez már a sokadik elfajult tarlótűz a napokban.
A CFR egyik legendásan lepukkant járatát szerette volna valaki felrobbantani – legalábbis ezzel fenyegetett.

Egy lakás árával vetekszik, de legalább full extrás.

Egy kicsit mintha rá lenne kattanva a telefonjára az igazságügyi miniszter.

A mostani polgármester a haveri köre számára állított ki utalványokat, melyekkel ingyen tankolhattak.

A „hazafias értékeket” propagálják a tanintézetekben.

Băsescu azt sugallja, hogy a hollandok egy katonai szerződés miatt akadályozzák Románia csatlakozását a schengeni övezethez.

Az egyre hiányosabb higiénia miatt 12 év alatt duplájára nőtt a kórházi fertőzések száma.

A mediterrán országokban élnek a legtovább, átlagosan 83 évet. Keleten a helyzet változatlanul pocsék.

November végén a kincses városban tartják a testépítők világbajnokságát, amelyre a Terminátor is meghívást kapott, és állítólag el is jön.

A rendőrség a csíki lakosság segítségét kéri.

Nagylaknál, egy pocelánt szállító török teherautó rakterébe zsúfolódva próbáltak meg átjutni a határon.

Használjuk ki a szép időt, míg lehet!
Használjuk ki a szép időt, míg lehet!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”