Az állam mi vagyunk. Mármint a románok.

Az , hogy az RMDSZ is csak egy hónappal azután borította ki a bilit, hogy a koalíciós szerződést megsértve Románia belépett a perbe, azt mutatja, a szövetségnek egyáltalán nem sürgős kilépni a kormányból.

A rendőrök, csend­őrök, kérem, igen műveltek lettek: seperc alatt kiszúrják ezer lobogó közül is a székely zászlót, és vasöklük azonnal lecsap a szabálysértőkre.

Mennyi disznót tettek ebbe a csigapástétomba? Fele-fele: egy csiga, egy disznó. Valami ilyesféle logika mentén értelmezhető az, ahogy a román külügyminisztérium elutasította a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli irodák megnyitását.

Mit tegyen egy kis település magára hagyott polgármestere: zászlót lengessen, vagy vizet vezessen?

Ha fölényes többségünkkel a látszatát is elvesszük a románoktól, hogy saját sorsukról döntsenek, nem tesz egyebet, mint megerősíti azt a félelmüket, miszerint ha itt egyszer autonómia lesz, akkor majd „törleszteni” fogunk.

Kevés átjárás van a román és magyar fiatalok között, és sok esetben azt tapasztaljuk, hogy a románok a nyitottabbak, az aktívabbak.

Amikor a demográfiai háborúban győztes albánok szó szerint kiszorították kultúrájuk bölcsőjéből a szerbeket, és 2008. február 17-én a pristinai parlament tagjainak többsége egyoldalúan kikiáltotta Koszovó függetlenségét, akkor a nyugati világ fennállva tapsolt.

Hol vagyunk mi attól, hogy Gatesnek és Buffettnek tanácsot adjunk. Ahhoz viszont nem kell szakembernek lenni, hogy belássuk: ez a két fickó azért letett valamit az asztalra, és lehet, hogy többet értenek a gazdasághoz, mint Victor Ponta. Vagy Orbán Viktor…

Lassan ott tartunk a tanügyben, hogy ha valamelyik tanító néni elmeséli, hogy ő szereti a hóvirágot, és tavasszal nők napjára kap kis tanítványaitól egy csokorral, akkor kirúghatják állásából.