// 2024. október 1., kedd // Malvin
béel béel
Nem panaszkodhatnak: a bajnoki serleg mellé néhány millió eurót is hozott az idei szezon a Kolozsvári CFR-nek
Jogdíjátadó

Szépen keresett a klub, lesz miből rákészülni a következő nemzetközi selejtezőkre.

Cîțu szerint oltási verseny van Kolozsvár és Bukarest között. Ő pedig nem Kolozsvárnak szurkol
Oltási maraton

A miniszterelnök mindazonáltal támogatja az egészséges vetélkedést.

Pornóoldal-nézés miatt zsaroló csalók garázdálkodnak a romániai netezők körében
Intim helyzet

Erre a romániai hatóságok figyelmeztetnek.

Egy romániai kórházban olyan menő mosógépet vásároltak rengeteg pénzért, hogy még a konnektorba sem lehet bedugni
Lemosnák a gyalázatot

Egy romániai kórházban olyan menő mosógépet vásároltak rengeteg pénzért, hogy még a konnektorba sem lehet bedugni

Mert a kórház infrastruktúrája nem a legkorszerűbb.

Nem csak Dăncilă került jó állásba: volt belügyminisztere is jól fizető állami pozícióban landolt
Szinek ura fakó

A 2018. augusztus 10-ei, szétvert tüntetés idején belügyminiszteri tisztséget betöltő Carmen Danról van szó.

Szép hagyomány: ha Ludovic Orban születésnapját ünneplik, akkor megsértik a beltéri maszkviselési szabályokat
Szülinapozó

Szép hagyomány: ha Ludovic Orban születésnapját ünneplik, akkor megsértik a beltéri maszkviselési szabályokat

A parlament épületében kapták rajta az ünneplőket.

Románia, az überszuverén nemzetállam simán éhen halna a külföldi élelmiszerek nélkül
Ételszerű helyzet

Az import mértéke tavaly jócskán meghaladta az elfogyasztott mennyiség 50 százalékát.

Egészségügyi szakember: a kevés beoltott miatt ősszel jöhet a járvány negyedik hulláma
Leoltva

Alexandru Rafila az oltási kampány befulladásának veszélyeire figyelmeztet.

Dübörög a medvefesztivál: egyszerre hat nagyvad miatt riasztották a lakosokat Tusnádfürdőn
Medvebűnözés

Egyre többen egyre többször szabadulnak be a városba.

Rendezvényszervezők: bezzeg Csíksomlyón lehetett búcsút tartani, mi meg nem szervezhetünk koncerteket
Búcsúbuli

Kettős mércére panaszkodik a rendezvényszervezők érdekképviselete.

Még mindig dolgoznak a tavalyi választások előtt pár nappal hivatalosan átadott erdélyi autópálya-szakaszon
Nem pálya

A kampány ezúttal is hatékonyabban működött, mint az építési munkálatok.

Jöhet A város beoltja a falut akció – a név kissé furcsa, de az ötlet jó lehet az oltási kampány felpörgetésére
Szúrópróba

Az új akcióról az oltási kampány koordinátora beszélt.

Arányérzékből jeles: vörös szőnyeggel, pezsgővel és ortodox papokkal avattak fel egy szerencsétlen felújított postahivatalt
Kézbe sülve

Marosvásárhelyen. Ennek örömére minden kizárólag román nyelven zajlott, és a feliratok is egynyelvűek.

Ez igen: 50 kiló aranyércet loptak egy bányából, így akartak meggazdagodni
Aranyérces hang

Ez igen: 50 kiló aranyércet loptak egy bányából, így akartak meggazdagodni

Dél-Erdélyben történt az eset.

Ejha: a DNA szerint fontos állami intézmények vezetői is érintettek a járványhoz kapcsolódó korrupciós ügyekben
Járványos bűnözés

A korrupcióellenes ügyészség vezetője beszélt a koronavírus-korrupcióról.

A szakemberek nem tétováznak: az egészségügyi dolgozók majdnem 90 százaléka már beoltatta magát

És akik még nem, sokan azok közül sem azért, mert oltásellenesek vagy vírustagadók lennének.

És akkor a Bihar megyei prefektus szépen felöltözve, páholyból tekintette meg az árvizet (VIDEÓval)
Prefektust húztak

Kicsit furcsán fest a megáradt Fekete-Körös fölött lebegve.

Ebből nem lesz elsejéig ötmillió beoltott – mondja az oltási kampány koordinátora

És ha ő mondja, akkor valószínűleg igaza is van.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”