// 2024. október 3., csütörtök // Helga
béel béel
Ha nem lenne elég a tragédia, most még a hatóságok is szórakoznak a halálos kártevőirtás miatt kilakoltatott temesváriakkal
Bottal ütheti

Ha nem lenne elég a tragédia, most még a hatóságok is szórakoznak a halálos kártevőirtás miatt kilakoltatott temesváriakkal

Vissza lehet költözni! Ja, mégsem.

Romániai hétköznapok: autót bántalmazott a juhász, mert a sofőr nem engedte átkelni a juhokat az úttesten
Kutyakötelesség

Romániai hétköznapok: autót bántalmazott a juhász, mert a sofőr nem engedte átkelni a juhokat az úttesten

Kemény az élet a Kárpátokon túl.

Környezetbarátság kimaxolva: szekérre szereltek egy légszennyezésmérőt Brassó megyében
a jövő java

Környezetbarátság kimaxolva: szekérre szereltek egy légszennyezésmérőt Brassó megyében

Ha már éppen az volt kéznél.

Máris szokhatja a rács mögötti világot a három ember halálát okozó kártevőirtás felelőse
Tragédia

Utólag már operatívak a hatóságok.

Ha éppen körözés alatt állsz, nem feltétlenül jó ötlet a rendőrséget hívni
direkt csinálták

Van, akinek ez nem teljesen egyértelmű.

Még mindig meghaladja az ezret az olyan iskolák száma, ahol hiába keresnénk az épületben a vécét
Toalett

És persze nem csak az iskolákban uralkodnak minősíthetetlen állapotok.

Kész őrület: már megint medvét gázoltak a Székelyföldön
medverajzás

Ezúttal Kovászna megyében történt a baleset.

Méregpánik Temesváron: még egy társasházból kiparancsolták a lakókat estére a hatóságok

Egyre dagad a tragédiába torkollt kártevőirtás miatti botrány.

Miután szétcsapta magát alkoholos szájvízzel, tucatnyi luxusautót amortizált le egy román férfi Nagy-Britanniában
Ámokfutóverseny

Miután szétcsapta magát alkoholos szájvízzel, tucatnyi luxusautót amortizált le egy román férfi Nagy-Britanniában

Most megkapta a méltó büntetését.

Pech: kigyulladt matrac buktatta le a Romániába hajóval potyautazó migránsokat
határeset

Pech: kigyulladt matrac buktatta le a Romániába hajóval potyautazó migránsokat

Pedig közel volt a cél.

Még el sem ült a Hargita megyében az úttesten agonizáló medve botránya, máris újabb medvét gázoltak el

Ezúttal Szeben megyében.

Bőséges termés: egy éjszaka két medvét is elcsaptak Maros megyében
Medvebűnözés

Egyre több nagyvad kóricál a közutakon.

A románok kiakadtak a román-svéd Eb-selejtező előtt, mert a svédek a rasszista szurkolóktól merészelnek tartani
Csőváz!

Álszentség kimaxolva, labdarúgó-szövetségi szinten.

Ha építőmunkások lennének, önök is markológép mögé kötve vonszolnának végig egy fémcsövet egy település főutcáján? (VIDEÓval)

Mert egy kelet-romániai faluban pont így jártak el.

Zseniális: az augusztus 10-i tüntetőverésről készült jelentés úgy nem titkos, hogy mégis titkos
Titokmánia

Zseniális: az augusztus 10-i tüntetőverésről készült jelentés úgy nem titkos, hogy mégis titkos

Nyilvános, de csak a DIICOT ügyészei nézhetnek bele.

Pörög a kampány: az új pénzügyminiszter szerint olyan állapotban vannak a pénzügyek, hogy ahhoz képest az apokalipszis vidám cse
Pénzügyetlenkedés

Pörög a kampány: az új pénzügyminiszter szerint olyan állapotban vannak a pénzügyek, hogy ahhoz képest az apokalipszis vidám cse

És a chicagói maffia is felbukkan!

Kigyulladt egy autó, majd azzal a lendülettel az erdőt is lángba borította Brassó megyében (VIDEÓval)
tűz

Volt dolguk tűzoltóknak.

Persze eddig is tudtuk, hogy Romániában nem verdesi az eget az életminőség, de azért lelombozó ezt számokban is viszontlátni
Leszálló ág

Meglehetősen pocsék helyezést el az ország a világszintű összehasonlításban.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”