// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Leszálló ág

Persze eddig is tudtuk, hogy Romániában nem verdesi az eget az életminőség, de azért lelombozó ezt számokban is viszontlátni

Meglehetősen pocsék helyezést el az ország a világszintű összehasonlításban.

Romániát sohasem lehetett azzal vádolni, hogy túlzottan jó életminőséget kínál a polgárai számára, de azért mindig letaglózó számokban is látni, hogy pontosan mi is a helyzet. Nos, a 2019-es évre szóló adatokat most egy 149 országot felölelő, a szociális fejlődés indexet vizsgáló összehasonlító elemzésben is böngészni lehet, és a kép természetesen a legkevésbé sem rózsás. Az ország nem áll jól sem a csatornázás, sem az oktatás, sem az egészségügy területén. Románia a 149 ország közöl a 45. helyen végzett, amivel egy helyet rontott tavalyhoz képest. Vagyis még éppen hogy belefért az első egyharmadba – ez a helyezés viszont az Európai Unión belül csak az utolsó helyre elegendő. A minőségi egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén például az ország csupán a 84. helyen áll, igaz, az alapvető szolgáltatások terén az „előkelő” 47. hely jutott neki. A környezet tisztasága sem feltétlenül az ország erőssége – a levegő szennyezettsége miatti halálesetek terén például a 81. hely jutott Romániának. A minőségi oktatáshoz való hozzáférés terén az ország az 50. helyen áll. A víz- és csatornázási szolgáltatások terén a 83. helyet csípte meg. Vigasztaló lehet, hogy a mobiltelefon-előfizetések számában Románia a világ élvonalába tartozik. Vagyis ha valaki beszorul a kert végi fabudiba, van min segítséget hívni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro