// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Viorica Dăncilă – a Nemzet Anyja

// HIRDETÉS

Miközben lassan rajta röhög egész Európa, a mioritikus hazában szépen kozmetikázzák a miniszterelnök asszony arc(ulat)át.

Úgy tűnik, Viorica Dăncilának megvolt az év legnagyobb PR-dobása. A fia örökbefogadásáról a médiában megjelent leleplezések még a kormányfő legkeményebb bírálóit is arra késztette, hogy kifejezzék emberi oldala iránti szimpátiájukat vagy csodálatukat, mely oldal eddig ismeretlen volt a széles közvélemény számára.

Egy több lépésben lezajlott és tankönyvbe illően végrehajtott PR-műveletről van szó.

Dăncilă az EU-elnökség átvétele alkalmából szervezett eseményen, mindenki szeme láttára beülteti fiát az Athéneum egyik páholyába, a legfontosabb európai vezetők közé. A sajtó zúgolódik és bírálja a kormányfő „protokollal ellentétes” gesztusát. Egy olvasó aztán egy Facebook-bejegyzésbe „becsempészi” az információt, mely szerint a kormányfő fia örökbefogadott gyermek. Az egyik központi napilap „átveszi” az információt és megkezdi az ügy felgöngyölítését. Klasszikus, de rendkívül hatékony művelet, mely meghozza a kívánt eredményt – Dăncilă kormányfő áldozati szerepet és szimpátiát szerez. Politikai ellenfelei nem tudnak mit mondani.

A románok nagy kedvelői és fogyasztói a szappanoperáknak.

A dél-amerikai, vagy újabban a török sorozatoknak, a Szulejmánnal az élen, elég nagy nézettségük volt és van még mindig. Az OTV stúdióiban „Elodia” címmel megrendezett román szappanoperát (az azóta megszűnt bulvár-hírtelevízió egy gyilkossági ügyből csinált évekig napirenden tartott műsorfolyamot – a szerk.) néhány évvel ezelőtt egy egész ország figyelte lélegzetét visszafojtva. Dan Diaconescunak (a televízió zsarolásért börtönbe került tulajdonosa – a szerk.) több mint 10 százalékot hozott a 2012-es parlamenti választáson. Az érzelmeket nagyon könnyű manipulálni.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyon jól ismeri a választóit. Tudja, hogyan csábítsa el és miként motiválja őket a fontos pillanatokban. A párt vezetőinél a kulcs, amellyel rábírják őket, hogy minden egyes választási fordulón megjelenjenek.

A választók olyan rendben követik őket, mely könnyen felveheti a versenyt a katonai fegyelemmel.

Egy óriási propagandagépezet segítségével ellenségeket szállítanak nekik, mint például a párhuzamos állam, a bankok vagy a multik, de megható élettörténeteket is, mint amilyen Dăncilă kormányfő fiának örökbefogadása. A PSD igazi művészetté fejlesztette a politikai manipulálást.

Nem sokkal Viorica Dăncilă kormányfői tisztségbe történt beiktatása után a következőket írtam egy ugyanebben a blogban közzétett elemzésemben: „Mivel a PSD által a 2012-es parlamenti és a 2014-es elnökválasztásra, elsősorban Victor Ponta volt kormányfő választási profiljának köszönhetően és bizonyos gazdasági hatású lépések végrehajtásával a maga oldalára állított progresszista választói szegmensek 2019-ben Liviu Dragnea felé fognak fordulni, jelenleg a párt hagyományos bázisának konzerválása létfontosságú.

Mind az új kormányfő profilja, mind a kormányzati csapat profilja tökéletes összhangban van a PSD hagyományos választói profiljával.

Ahogy az a nemre vonatkozó szociodemográfiai elemzésből kiderül,

a választói opciót kifejező női szavazók 43,0 százaléka a Szociáldemokrata Párt mellett tette le a voksát,

így Viorica Dăncilă kijelölése ezt az adut konzerválja, mellyel a párt a női választói szegmens szintjén rendelkezik.

Bár a politikai elemzők és kommentátorok rendkívül keményen bírálják, Viorica Dâncilă a népből származó egyszerű nő tökéletes megtestesülése. Dăncilának nagy esélye van a PSD női választói által nagyra értékelt szereplővé válnia, ami megjelenik majd a kinézetében és öltözködési stílusában, miközben a férfiak azért fogják értékelni, mert a férfinak magát tökéletesen alárendelő nő modellje.”

Ha megnézzük a szociológiai adatokat, akkor – választási szempontból – Dăncilă megfelelt annak a szerepnek, amelyet akkor róttak rá, amikor megbízták Románia kormányának vezetésével. A CURS által múlt év júliusában közzétett felmérés szerint a női szavazók 38 százaléka a Szociáldemokrata Pártot választja. A kormányfő baklövései csak 5 százalékos veszteséget okoztak a női szavazók körében. Mely veszteséget, nagyon valószínű módon, könnyen be lehet majd hozni azzal az új médiakörnyezettel, amelynek Viorica Dăncilă örvend.

De ez a nagyszabású PR-kampány nem csak az elvesztett támogatottság visszaszerzéséért zajlik.

Nem. Ez annak a jele, hogy Viorica Dăncilának már egy sokkal fontosabb szerepet szánnak ebben a választási évben. Az egyik változat szerint Románia európai biztosi jelöltje lehetne, amit aztán a PSD távozása követne a kormányzásból, hogy Iohannisszal és kormányával szembeni ellenzéki szerepből vágjon neki az elnökválasztásnak. Egy másik lehetséges forgatókönyv az elnökjelöltség vállalása és Liviu Dragnea kormányfői tisztségbe segítése lenne, annál is inkább, hogy az elnöki tisztséget megfosztották hatásköreitől és a hatalom vezérlőgombjainak többsége már a kormánynál van. Bármilyen szerepet szánnak is ebben a választási évben Viorica Dăncilának, a Nemzet Anyja az új országbrand. Az a lényeg, hogy mindnyájunkat megfojtson a „szeretetével”.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro