A romániai közoktatás újabb mélyrepülése. Ez sajnos minket, magyarokat és érint. Mit érint. Szájon ver.
Nem az abszurdumot súrolja, ami néhány hónapja a Liviu Pop által vezetett Oktatási Minisztériumban (MEN) történik, hiszen Eugen Ionescu országában az abszurdum otthon van, hanem a bűncselekményt. A miniszter által hozott döntések, ahogy azt a következőkben bizonyítani fogjuk, egy sor visszaélés, hamisítás, korrupció és Románia nemzeti biztonságát veszélyeztető egyéb pénzügyi bűncselekmény felé vezető előzetes lépések.
Amellett, hogy
amellett, hogy tapasztalatlan, műveletlen és szájhős, ez a gyűlöletes alak kezd döbbenetesen hasonlítani az oktatás sírásójára, Ecaterina Andronescura. Semmi másra sem képes, mint arra, hogy haveri cégek szolgálatába állítsa a minisztérium pénzét, melyek már évek óta hozzászoktak a zsíros állami szerződésekhez, több millió lejes közvetítői díjakért cserébe. Ennek legnyilvánvalóbb, közismertté vált példája a kiegészítő oktatóanyagokkal kapcsolatos kampány.
Az egész augusztusban kezdődött, amikor a miniszter bejelentette, hogy az általa kibocsátott miniszteri utasítás alapján újraértékelik a kiegészítő oktatóanyagokat, hiszen 2002-ben volt utoljára ilyen értékelés. Azon kívül, hogy a kérdéses utasítás nem található meg a minisztérium honlapján (és semmilyen más honlapon sem), a miniszter állításai hazugságon, okirat-hamisításon, okirat-hamisítással való visszaélésen és hivatali visszaélésen alapulnak: nemcsak hogy nem maradt el az értékelésük, de
ld. a kiegészítő oktatóanyagoknak a MEN honlapján közzétett listáját). A miniszter egyetlen szempillantás alatt lenullázta a szerkesztők munkáját, akik – a szükséges engedélyek birtokban – már kinyomtatták a 2017–2018-as tanévre érvényes anyagokat; tehát nehezen hihető, hogy a miniszter és csapata ne tudná, hogy az összes eljárás nagyon bonyolult és 4-5 hónapos előkészítést igényel. Mostantól kezdve az egész állami oktatási rendszernek egy egész félévet várnia kell egy „értékelő bizottság” eredményeire, új pályázatokat kell kiírnia, majd az anyagokat meg kell írni, ki kell nyomtatni és szét kell osztani.
A Gazeta matematică (Matematikai Lapok folyóirat – a szerk.) kinyírásának példáján túlmenően (teljességgel felháborító, megdöbbentő és elfogadhatatlan a megszüntetése), az előkészítő osztály ügyét hozom fel. Ezen a szinten nincsenek tankönyvek, hanem kiegészítő oktatóanyagokból, füzetekből, könyvekből, kartonokból dolgoznak. Az előző években február–március környékén adták ki a véleményezéseket (engedélyeket), így szeptemberig ki lehetett azokat nyomtatni. Ebben a tanévben néhány száz osztálynak improvizálnia kell, hogy megtanulhassák a nyomtatott betűket és el tudjanak számolni harmincig.
A pedagógusokhoz intézett legutóbbi utasítás a legegyértelműbb bizonyíték, hogy
mely megtiltja bármilyen kiegészítő oktatóanyag használatát és melyben közvetlenül, kertelés nélkül megfenyegetik őket. Az utasításban az áll, hogy a minisztérium az illetékes szervekhez fordul, más szavakkal és újra, „ha valaki nem lép egyszerre, az halál fia!”; aki nincs velünk, az ellenünk van; tehát az összes pedagógusnak, igazgatónak (akik vigyázzállásban felsorakoztak a miniszter mögött, tekintettel arra, hogy ő nevezte ki őket, még érvényes igazgatói pályázatokat is megsemmisítve), tanfelügyelőnek és mindenki másnak tudnia kell, hogy vagy a rendszer oldalán áll, vagy repül az oktatásból.
Az ilyenfajta, az utóbbi 28 évben példa nélküli fenyegetéseknek egyértelmű mozgatórugóik vannak: az a kiegészítő oktatóanyagokra (és – természetesen – tankönyvekre) szánt több millió lej (vagyis a mi pénzünk, mert nem Liviu Pop több tízezer lejes béréből van), amit a kullancsaink zsebébe kell tolni, nehogy más zsebekbe jusson. Világos, mint a nap, hogy megbundázott közbeszerzések, pályázatok és hasonlók következnek.
bizonyítékokat gyűjtenek, aktákat nyitnak és bíróság elé állítják a bűnösöket. Ami a többi aspektust illeti, meggyőződésem, hogy ez a Románia nemzetbiztonsága elleni merénylet nem marad észrevétlenül a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), Románia elnöke és más fellépésre hivatott intézmény előtt. A szakszervezetek, melyeknek most hallatniuk kellett volna a hangjukat, természetesen némán hallgatnak, mert mindegyik (persze az 5-6 főnök, semmiképpen az a több millió tag, akiket az orruknál fogva vezetnek) megkapja majd a maga részét a láthatáron körvonalazódó óriási prédából.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.