Veszedelmes viszonyok: Törökország és az EU

Kezdjük az Európai Unió eddigi történelmének kétségtelenül leghosszabb és legbonyolultabb csatlakozási tárgyalásának kronológiájával.

* 1959. július 31. – Még csak két éve írták alá az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) megalapító római szerződést, és Törökország már meg is tette az első hivatalos lépést: benyújtott egy társulási kérelmet.

Az 1963-ban elfogadott szöveg 1964-ben lépett életbe.

A kérdéses dokumentum tartalmazta Törökország távlati csatlakozásának lehetőségét.

* 1980. szeptember 12. – Törökországban egy államcsínyt követően katonai rezsim kerül hatalomra. Ez befagyasztja Törökország és Európa kapcsolatát.

* 1993 – Az Európai Tanács koppenhágai ülésén az EU-hoz való csatlakozás kritériumairól döntenek.

* 1997 – Az Európai Tanács luxemburgi ülésén úgy döntenek, Törökországot többé nem tekintik csatlakozásra esélyes országnak.

* 1999 – Az Európai Tanács helsinki ülése: Törökország megkapja a jelölt ország státuszát.

* 2005. október 3. – A tárgyalások effektív elkezdése.

* 2006 decembere – Lezárnak 8 tárgyalási fejezetet, de Törökország Ciprus esetében megtagadja az „ankarai megállapodás” alkalmazását. (2005. július 29-én írták alá, de tartalmazza Törökország egyoldalú nyilatkozatát, melyben megerősíti, hogy nem ismeri el az EU egyik tagállamát, nevezetesen Ciprust.)

* 2007. június 25. – Sarkozy elnök ellenzi a „gazdasági és monetáris politika” fejezet megnyitását.

* 2007 novembere – az Európai Bizottság éves jelentésében úgy véli, hogy a tárgyalások még legalább 10-15 évig eltarthatnak.

* 2008 novembere – Az Európai Bizottság kijelenti, hogy Törökország működőképes piacgazdasággal rendelkezik, ami a tárgyalások folytatásának elengedhetetlen feltétele.

* 2009 júliusa – Egy újabb, adózásról szóló tárgyalási fejezet megnyitása.

* 2010 szeptembere – a hadsereg súlyának csökkentéséről szóló alkotmánymódosításról szóló népszavazás alkalmával a törökök 58 százaléka támogatja a csatlakozást.

* 2012 júliusa – Az EU ciprusi soros elnökségi időszakának elkezdődésekor Törökország bejelenti kapcsolatai befagyasztását és megtagadja a részvételt bármely összejövetelen, melyen Ciprus elnököl.

* 2012. november 31. – Erdoğan miniszterelnök bejelenti a tárgyalások leállítását és kijelenti, hogy Törökország visszavonja felvételi kérelmét, ha 2023-ig nem kapja meg a tagállami státuszt.

* 2013. november 5. – A regionális politikára vonatkozó tárgyalási fejezet megnyitása.

Az EU–Törökország kapcsolatban semmi sem egyszerű. Törökország esetleges csatlakozása pedig olyan sok kérdést vet fel, hogy ez nyilvánvalóan tovább bonyolítja a helyzetet. Több szempontból is.

Az első az összes európai intézmény architektúrájával kapcsolatos alapvető változással kapcsolatos, hiszen demográfiai szempontból Törökország lakossága, a legutóbbi népszámlálás szerint, ugyanakkora vagy valamivel nagyobb, mint Németországé, ugyanis (az INDEX MUNDI 2014 szerint) 81.612.392 lakosa van és a népességszám 1,12 százalékos éves növekedést mutat. Miközben ugyanazon forrás szerint az EU legnépesebb országának, Németországnak csak 80.996.685 lakosa van, de negatív a demográfiai mutatója (-0,18%), sőt, a következő évtizedre vonatkozó előrejelzések szerint a csökkenés még erőteljesebb lesz.

Ebből következően, az európai intézményi logika szerint

Törökország kapná a legtöbb tisztséget az EU struktúráiban

és ez az ország rendelkezik majd a legtöbb mandátummal (nagyjából százzal) az Európai Parlamentben. Ami nyilvánvalóan módosítani fogja a „nagy országok” (Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia), de – és ez talán még érzékenyebb kérdés – a „kicsinek” tartott és amúgy is kisebb befolyással rendelkező országok szavazatának súlyát az Európai Parlamentben és Tanácsban.

E következmények egyértelművé tételéhez említsük meg, hogy a lisszaboni szerződés kettős többséget ír elő, vagyis minden döntést a tagországok legalább 55 százalékának kell elfogadnia, de képviselniük kell az EU népességének 65 százalékát. Törökország – kettős aduja (lakosság és terület) révén – elengedhetetlen elemévé válik majd az EU minden döntéshozatali folyamatának, jelentős súlya pedig azonnal megjelenik majd az EU többi szervében és szervezetében is, az Európai Központi Banktól a Számvevőszéken és a Bíróságon át az EUROPOL-ig, vagy az EU-nak alárendelt ügynökségekig (mint amilyen, például, a FRONTEX).

Egy másik rendkívül kényes kérdés a vallásé, főleg ebben a kontextusban és különösen, ha a kelet- és közép-európai országok álláspontjára gondolunk, mert Törökország esetleges csatlakozásával

az iszlám lenne a harmadik legnagyobb vallás az Európai Unióban

(a katolikusok és a protestánsok mögött).

Ezekre a kérdésekre nincsenek egységes válaszok, ugyanis jelenleg a saját pró vagy kontra véleményükben határozottan biztos táborok léteznek. A mostani elemzések pedig azt mutatják, hogy a túlnyomórészt muzulmán migránsok hullámaival a helyzet rendkívül bonyolulttá válik Európában anélkül, hogy továbbra is lenne egy világos elképzelés a kockázat/haszon arányról azokban az országokban, ahova már megérkeztek, miközben számuk az év végére meghaladja az egymilliót, de további milliók várnak a különböző tranzitútvonalakon, hogy beléphessenek Európába.

Meg lehet-e határozni a jelenlegi helyzetben, legalább megközelítőleg helyesen, hogy mi lesz a reakció az állam- és kormányfők azon esetleges döntésére, hogy felgyorsítják a tárgyalásokat Törökországgal, sőt még talán egy csatlakozási menetrendet is elfogadnak? Ez sem egyszerű kérdés, hiszen még ha egy ilyen politikai akarat tényleg létezne és sürgősen érvényesülne is, hogy megszerezzék Törökország együttműködését a migránsok áramlásának megállításában, semmilyen biztosíték nincs Törökország csatlakozási folyamatának utolsó szakaszára nézve.

Emlékeztetek arra, hogy a tagállamok és a társulásra jelöltek általi aláírás után a csatlakozási szerződést az összes aláírónak ratifikálnia kell (egyes esetekben a kérdéses államok alkotmányi rendelkezései miatt a ratifikálási folyamatot népszavazással kell megerősíteni). Ami a jelenlegi Európában egyáltalán nem egyszerű, főleg, hogy

Ciprus kérdése távolról sincs megoldva,

tehát – logikusan – legalább egy negatív szavazat várható egy EU-tagállam részéről. Ráadásul, ha tartják magukat a jelölt államoknak eddig előírt kritériumokhoz, akkor Törökországnak jószomszédsági szerződéseket kell kötnie minden környező országgal, Szíriát és Örményországot is beleértve.

Van-e alternatívája a csatlakozásnak? Törökország hivatalos álláspontja szerint nincs. Brüsszelből többször is azt sugallták, hogy van, amikor felvetették egy „kiváltságos partneri” státusz lehetőségét, mely sokkal közelebb hozná Európához Törökországot anélkül, hogy félelmeket keltene és okokat generálna a csatlakozás elutasításához.

Ebben a helyzetben minden bizonnyal nagy intenzitással jelennek majd meg újra

a „keleten és délkeleten is határtalan Európával” kapcsolatos félelmek,

mert nem elemezték kellőképpen az EU tényleges abszorpciós képességeit az intézményi struktúrák, de a valós költségvetési, illetve szolidaritási és kohéziós alapjai szintjén sem. (Törökország, például, nagyon nagy szeletet kaphatna az ilyenfajta európai alapokból.) Másrészt azt sem tudják pontosan, milyen hatásokkal járhatna egy ilyen lépés az amúgy is ingatag balkáni egyensúlyra, valamint a közép-ázsiai, illetve közel-keleti jelenlegi és jövőbeni türk nyelvű országokkal meglévő kapcsolatokra nézve.

Mint írtam, ez egy kényes kontextus, melyben több kérdés is van azzal kapcsolatosan, hogy milyen álláspontra helyezkednek a közép- és kelet-európai, de a balkáni társult államok is. Az ezzel kapcsolatos bármiféle nyilvános vita hiányában nehéz megjósolni, mi lesz a politikusaink véleménye, azon kívül, esetleg, hogy az utolsó pillanatig kivárnak majd, hogy kiderüljön, mi a többségi vélemény, vagy azon, hogy a nagy országok által meghozott álláspontra helyezkednek majd.

Talán hasznos lenne egy ilyen vita, ha még befér az égető belpolitikai kérdések és a mindenféle bukaresti leszámolások közé.