// 2026. március 21., szombat // Benedek

Tárgyaljon Iohannis a PSD–ALDE kormányzás folytatásáról, de valahogy ejtsék Dragneát és Dăncilát

// HIRDETÉS

Ezt persze könnyű leírni. Dragneát és csapatát kifüstölni a kormány épületéből annál nehezebb. És lehet, kicsit kevés is hozzá ez a Klaus Iohannis.

Bennfentes forrásokból tudni lehet, hogy kudarcot vallottak a bizalmatlansági indítvány elfogadtatásáról folytatott tárgyalások. A PSD–ALDE szövetség (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) megbuktatná a „természeti csapás” Dăncilă-kormányt, de nem a kormányzás elvesztésének árán. Könnyű dolog két rossz közül választani, ha az egyik lehetőség szerint a PSD–ALDE-s kormányzás Dragneával és Dăncilával az élen folytatódik, a másik szerint pedig a PSD–ALDE-s kormányzás más vezetőséggel és más kormánnyal megy tovább. A második a kevésbé rossz változat.

A 10 vezető meghiúsult „puccsa” után a dolgok némileg nyugvópontra jutottak a PSD-ben.

A PSD–ALDE-s parlamenti képviselők nem fognak a kormányzásból távozás mellett szavazni, vagyis amellett, hogy az őket a parlamentbe küldők, azaz a kiskirályok és a pártaktíva elveszítsék a zsíros állásokhoz és a közpénzekhez való hozzáférésüket. Ezzel itt érne véget az egész politikai jövőjük.

Az ellenzék sincs felkészülve a kormányzás átvételére. Látjuk a Nemzeti Liberális Párt (PNL) berkeiben forrongó nyugtalanságokat, melyek nem is fognak alábbhagyni a ki tudja mikor sorra kerülő következő kongresszusukig. Az Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szépen teljesített a kampány és a népszavazás folyamán, de Cioloş úr pártját, a Együtt Románia Mozgalmat (MRÎ) a bíróság még nem jegyezte be. A jelenlegi ellenzéknek a 2020-as választásokig van ideje tisztázni ideológiáit és az együttműködési keretet, hogy a szavazók számára elfogadható kínálattal jelentkezzenek a határidős választásokra és ne legyen újra masszív távolmaradás, mert a választóknak „nincs kire szavazniuk”.

Nem is lenne tisztességes, ha most más politikai erők kerülnének hatalomra,

akiknek a választásokon kellene megfizetniük a jelenlegi kormányzat által elkövetett összes hibáért és ostobaságért. Akiknek kemény kiigazító lépéseket kellene megtenniük, kiváltva a lakosság elégedetlenségét, amely hiteltelenné tenné a kormányzás átvevő politikai erőket. Vigye csak végig a keresztjét a jelenlegi kormánykoalíció, mutassa meg a lakosságnak, hogy képes-e kormányozni, vagy sem. Mert különben 2020-ban újra kizárólag a helyét átvevő kormányzásra adott negatív reakcióként nyerné meg a választásokat.

Dragnea, Dăncilă és a PSD vezetői tántorognak a népszavazási kudarc után. A lakosság kifejezte bizalmatlanságát Liviu Dragnea nem-EU-s politikájával szemben, meg amiatt, hogy kidobott 40 millió eurót az ablakon csak azért, hogy elkönyvelhessen egy választási győzelmet, melyet aztán további személyes céljai felé extrapolálhatna. Dăncilă kormányfőt múlt heti hebegései egyszerűen elfogadhatatlanná teszik a román állam ilyen magas tisztségében.

Az Európai Bizottság által Románia kormányának egy 18 pontból álló „to do list” formájában elküldött ultimátum is sürgős ügy,

valamint az igazságügy-miniszternek szóló felszólítás is, hogy foglalja bele a törvényekbe a Velencei Bizottság ajánlásait. Ha november 1-ig nem tisztázódnak az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos gondok, Románia elveszíti az EU soros elnöki tisztségét (ez azért kevéssé tűnik valószínűnek – a szerk.), melyet a 2019. január 1-étől kellene átvennie.

A 2019-es állami költségvetés kidolgozása is sürgős. Ha újra a Vâlcov–Dragnea páros fogja felvázolni, akkor ugyanazoknak az ígéreteknek a hálójában fogunk vergődni, melyeket csak masszív kölcsönökből és az annyira szükséges beruházásokról való lemondással lehet teljesíteni. Hónapról hónapra nő a költségvetési hiány és vannak jelek, melyek szerint nem tudjuk majd tartani az EU-szerződések által előírt 3 százalékos hiánycélt.

Ilyen körülmények között Iohannis elnök előnyös helyzetben van ezekben a napokban.

Konzultálásokra hívhatná a pártokat, a PSD-t és az ALDE-t is beleértve, felkínálva ez utóbbiaknak a kormányon maradást, de Dragnea és Dăncilă nélkül. Választhatnak maguknak egy hitelesebb kormányfőt, például Corina Creţut, minimális, 14-15 minisztériumot írva elő a következő kormánynak. Az állam működésével kapcsolatos költségek masszív csökkentését, a beruházásokra elegendő összegek 2019-es költségvetésbe történő belefoglalását követelhetik a következő kormánytól, valamint azt, hogy biztosítsa a GDP 6 százalékát az oktatásnak és jelentős összegeket az egészségügynek, valamint mondjon le a „pofátlan” nyugdíjakról és bérekről. Az új miniszterek listájáról szintén Cotroceni-ben kellene megegyezni, az elnöknek vétójogot adva az esetleges alkalmatlan, megfelelő szakmai képzettséggel nem rendelkező miniszterjelöltekkel szemben és a következő két évre vonatkozó új kormányprogrammal kapcsolatosan. Az elnök az elnöki együttműködést kínálhatja cserébe az új kormány céljainak eléréséhez és az EU soros elnöki tisztségének ellátásához. Mindezeket a részleteket egy együttműködési megállapodásban kellene rögzíteni, melyet az elnök és a jövendőbeli kormány írna alá, a kormánykoalíció új vezetőinek kezeskedése mellett.

Románia mai helyzetére nincs túl sok megoldás. Ez lehetne ezek közül az egyik.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS