Szingapúr laposra verné Romániát!

1991 környékén jelentkeztem egy versenyvizsgára, és a külügyhöz kerültem. (Keveset maradtam, mert kiléptem és elmentem tanulni). Ott egy Fegyverzet-ellenőrzés és leszerelés nevű főosztályon dolgoztam. Elég érdekes volt. Az olyan fegyverzetcsökkentési és –ellenőrzési egyezmények végrehajtásával foglalkoztam, mint a CFE vagy a „Nyitott Égbolt”.

Akkor megdöbbenve értesültem arról, hogy Romániának… 1937-es légvédelmi ágyúi voltak.

Jól olvasták. Általában véve a többi felszerelés is roncsokból állt.

Elborzadtam. Felfogtam, hogy a román fegyveres erők inkább egy bohózatba illenének. Papíron léteztek, de egy valódi konfliktussal szembeni ellenállási képességük gyakorlatilag nulla volt. A Ceauşescu-család amúgy is már évek óta a krumpli betakarítására használta őket.

Mi változott azóta? Semmi. Valójában mégis. A helyzet sokkal súlyosabb.

A vezetők nemrég azzal dicsekedtek, hogy (pályázat nélkül!) beszereztek Portugáliából 12 régi F-16-os repülőt. Az egész… 630 millió euróba került. Valamit nem értek… A nyilvános adatokból az derül ki, hogy egyenként kb. 52 millió euróba kerültek. Nagyjából ugyanennyiért vadonatúj F-18 SuperHornetet is lehet venni.

De tegyük félre a károgást és nézzük meg a statisztikákat, hogyan is állunk. A légierővel kezdtük, mert egy mostani konfliktusban ők vannak az első vonalban.

A hadrendbe állított hat „Second-Hand” mellett van még 36 MiG-21 Lancerünk, melyek

a mai műszaki feltételek mellett múzeumba valók.

És 22 Puma 330-as támadó helikopterünk, szintén Nicu bá (Nicolae Ceauşescu – a szerk.) idejéből.

A légvédelemnek vannak még szovjet légvédelmi ágyúi az 50-es évekből (AZP S-60, melyek már Petru Grozát is megérték), 1975-ös szovjet gyártmányú radarjai (P-37) és S-75 Dvina típusú rakétái, melyeket szintén a Szovjetunióban gyártottak, még Gheorghiu-Dej idejében.

Ahogy az amerikai mondaná: You gotta be kidding me! Egyetlen józan ember sem gondolhatja komolyan, hogy ezt a gyűjteményt „légierőnek” lehet nevezni. Nem egy 20 milliós európai országban.

Íme, összehasonlításképpen, a szingapúri légierő felszereltsége. Persze, az ország gazdagabb, de lakossága negyede a romániainak és területe nagyjából akkora, mint Ilfov megye (a legkisebb megye) fele. 40 F-15E Strike Eagle repülőgép. 60 F-16-os. 27 F-5-ös. 17 AH-64 Apache helikopter.

De nemcsak a vadászgépek hiánya a gond.

A lőszer terén a rossz és a katasztrofális között állunk.

Egyáltalán nincsenek repülőre helyezett radarjaink, melyek elengedhetetlenek a modern háborúban. (Szingapúrnak 4 Gulfstream G-550-es repülője van.) Nincs egyetlen légi utántöltő repülőnk sem, ami drasztikusan csökkenti a végrehajtható küldetések számát. (Szingapúrnak 4 KC-135 Stratotanker repülője van.)

Minek nevezzem ezt az egészet? Kriminális gondatlanságnak? Ostobaságnak? Az egyetlen tengeralattjárónk húsz éve lehorgonyozva áll, mert nincsenek… akkumulátorai. Nincs tengerészeti légierőnk. Nincsenek hajóellenes rakétáink. A polgári védelemről inkább ne is beszéljünk…

Elmondom, hogy mi történt 25 év alatt. Az egymást követő kormányok gyakorlatilag elvonták a hadsereg felszerelésére szánt összes pénzt. Vagy egy-egy „lenyúlásra”, amelyek egy részét ma az ügyészek vizsgálják.

Mire ment el a pénz? „Szociális segélyre”.

Miközben a román fegyveres erők a saját árnyékukká zsugorodtak, a román falvak tele lettek „szociális segélyezettekkel”. Ezt az árat fizették meg a politikusok (a mi zsebünkből), hogy túszul ejtett szavazóik legyenek. Akik aztán folyton megválasztották és újraválasztották őket…

Mit gondolnak, miért engedheti meg magának Oroszország, hogy ennyire agresszív legyen a szomszédságunkban? Mert tudja, hogy az európai államok gyengék. Hogy védelmük fikció egy olyan katonai hatalommal szemben, mely cirkálórakétákat képes Kaszpi-tengeren állomásozó korvettekről, stratégiai bombázókról vagy halk tengeralattjárókról kilőni, több ezer kilométerre lévő hagyományos célpontok ellen.

Nemcsak katonai, csapatokban és felszerelésben mérhető gyengeségről beszélünk. Hanem főleg politikairól. Romániában rémületbe ejtő szinteket ért el a korrupció és a hatékonyság hiánya. A Korrupciós Érzet Indexe terén az 58. helyen állunk. Kubától (56.), Szaúd-Arábiától (48.) vagy Ruandától (44.) elmaradva. A román hadsereg tele lett „doktorral”.

Nagyjából annyi tábornokunk van, mint az Egyesült Államoknak.

A tábornokok nyugdíja már elérte a sztratoszférát.

Látom, hogy az összes televíziós hazafi Amerika- és NATO-pártinak mondja magát. Beszélni könnyű, semmibe sem kerül. Persze, vannak még gyenge haderejű államok, melyek még a GDP egy százalékát sem költik „védelemre” (nem is nagyon tudom, hogy ilyen körülmények között mit jelent ez a szó). De ezek nincsenek annyira kitéve a lehetséges támadásoknak, mint mi.

A romániai oligarchia szeret a „katonáinkról” beszélni. Bejön a közönségnek. Elküldtek néhány zászlóaljat Afganisztánba vagy Irakba. Jó dolog, hogy – egy-egy meghatározott ügyben – támogatjuk a szövetségeseinket. De ezekből még nem lesz hadsereg.

Mint ahogy az oktatási rendszerünk rögvalóságát – az udvarvégi illemhelyekkel és a nyomorult fizetésből tengődő tanítókkal – sem képes elleplezni néhány tantárgyolimpiákon sikereket elérő diák (akik gyakorlatilag mind gyorsan emigrálnak).

Máskor fogok válaszolni a jogos „Mi a teendő?” kérdésre. Előbb hideg vízzel mossuk meg az arcunkat. Ez a helyzet. A hadsereg tankjainak többsége T-55-ös. 1945-ben tervezték őket, Berlin ostroma idején.

A modern stratégia egyik nagy koponyájának, Claus von Clausewitznek volt egy híressé vált mondása: „A háború a politika folytatása más eszközökkel”. Tényleg így van.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.