Székely, román lenni barát

Az ultranacionalizmus sarokba szorított fenevadként vergődik. A választóktól a legutóbbi elnökválasztáson kapott szédítő csapások után „igyekszik megmaradni a piacon”.

A románok zöme, de a magyarok meghatározó többsége is egy etnikai és vallási szempontból kisebbségi elnökre szavazott, ezzel – véleményem szerint – örökre megváltoztatta Románia paradigmáját.

Mégis, azok, akik abban „érdekeltek”, nehogy egyetértés és együttműködés legyen a románok és magyarok között, nem tudnak ebbe belenyugodni, és bármit megtesznek azért, hogy újra egymás ellen fordítsák az embereket.

Lásd, például, az Új Jobboldal szélsőségeseinek felvonulását, melyek miatt remélem, példásan megbírságolják őket, és többé soha nem engedélyeznek ilyenfajta rendezvényeket Sepsiszentgyörgyön, de máshol sem. Politikai programjukból világosan látszik, hogy „pestises” szervezetről van szó, és aki nem határolódik el tőlük egyértelműen, a neofasiszta típusú szélsőségesség bátorítása miatt elítélendő.

Vagy lásd az olyan vizuális szélsőségességet, mint a Kézdivásárhely központjában kitűzött gyászzászló, mely sértő, sőt uszító gesztusért hasonlóképpen remélem, hogy az állam intézményei megteszik majd a szükséges lépéseket a vétkesek felelősségre vonása érdekében.

Míg ezekért a példaértékű esetekért, melyekre ugyanazon a napon, 2014. december 1-én került sor, már feljelentést tettem a rendőrségen és ezekkel kapcsolatosan már elkezdődtek a nyomozások, ma más témákról szeretném megosztani önökkel a véleményemet, melyek – sajnos – kezdenek elsődlegességgé válni.

1. Miután a magyar választók megsemmisítő csapást mértek „kormányzati partnerére, a PSD-re”, az RMDSZ kényes helyzetben van, és az egyetlen megoldás számukra, ha eltávolodnak a mérgező kormányzástól és visszaszerzik saját választóik bizalmát.

2. Az RMDSZ több mint valószínű távozása a kormányból radikalizálni fogja a magyar vezetők diskurzusát, akik ha ellenzékben vannak, akkor általában hangosabbak, ha pedig kormányon vannak, akkor „némileg megfeledkeznek” a magyar közösség óhajairól, gyakran elvegyülve a „politikusok tömegében”, bár nem akarok elhamarkodottan általánosítani, és tudom, hogy a soraikban is – akárcsak a többi pártban – vannak feddhetetlen, koherens és következetes politikusok is…

3. A PSD sem fog tétlenül ülni és egyre világosabb, hogy az ultranacionalista üzenetek, melyektől eddig sem nagyon tartóztatták meg magukat, most éppenséggel törvényszerűvé válnak majd, a legutóbbi térségbeli akciók pedig világosan ezt mutatják: lásd a Kormánymegbízotti Hivatalon keresztül kivetett bírság ügyét, mert 2013. június 4-én elénekelték Magyarország himnuszát, vagy azért, mert Sepsiszentgyörgy főterén kitűzték a székely zászlót.

Adják ezekhez hozzá Kovászna megye kormánymegbízottjának vagy Sepsiszentgyörgy polgármesterének egyre harciasabb nyilatkozatait és döntéseit és megértik, miért gondolom úgy, hogy egyértelmű, milyenfajta időszak következik.

Ebben a kontextusban, amikor felbomlik a PSD–RMDSZ „vértestvériség”, mindkét félnek érdeke felerősíteni az ilyenfajta üzeneteket, ezzel próbálva meg újra elidegeníteni egymástól a románokat és a magyarokat. Mit gondolnak, hol fog ez a legvilágosabban látszani, ha nem a térségünkben, ahol a magyarok többségben, a románok pedig kisebbségben vannak?

Mert a helyzet itt a legkényesebb és – akárcsak a lakmuszpapír – világosan megérezzük, hogy a kiöntött anyagok/üzenetek inkább bázisok, vagy inkább savak, építeni akarnak-e, vagy égetni.

Újra megengedjük, hogy manipuláljanak és felhasználjanak minket?

Azt szeretném remélni, hogy ezúttal nem jön be nekik a „lapjárás”, és térségünk románjainak és magyarjainak többsége nem feledkezik meg a Klaus Johannis elnök körül kialakult szolidaritásról és nem helyezkedik „harci álláspontra” holmi múltra rácsavarodott gondolkodású vezetők mögé, akik arra akarnak mindnyájunkat ítélni, hogy ne előre, a közösen felépíthető dolgok felé tekintsünk.

Mert ez iszonyatosan megrémíti majd őket, jóemberek! Meg kell sokszorozni és fel kell erősíteni a románok és magyarok közötti szolidaritási gesztusokat, hogy elnyomjuk a „gyűlölettől eltorzult arcú karmesterek” disszonáns zaját.

Együtt minden bizonnyal jobbak vagyunk, de a harcot mindkét tábor szélsőségesei ellen kell folytatni! És bizonyára sokkal hitelesebbek vagyunk, ha a velünk azonos etnikumúak ellen foglalunk állást, meglátva „saját szemünkben a gerendát”, mielőtt azt követeljük, hogy az előttünk álló „távolítsa el a szálkát” a sajátjából.

Ebbe az irányba cselekedjünk, jóemberek és a világ visszafordíthatatlanul megváltozik.