// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Száll a tolvaj fészkére: PSD

// HIRDETÉS

Ez a mai román rögvalóság. Kérdés, belemegy-e Klaus Iohannis a játékba.

Repülőből is látszik, miféle „értékeket” képvisel majd a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.), miután hitelesíti parlamenti többségét és megkapja a jogot a kormányzásra. Mindent elmond az a felelőtlen sürgetés, mellyel Liviu Dragnea, egy rovott múltú bűnöző követeli, hogy nevezzék ki miniszterelnöknek. Olyan „tolvajfészek” párttal van dolgunk, mely bűnözőkkel és más hasonlókkal tömne tele minden intézményt.

Nem hittem volna, hogy ha új többségre tesz szert, Liviu Dragnea annyira híján lesz az intelligenciának, de annyira felelőtlen is lesz, hogy minden áron magának akarja a kormányfői tisztséget. Annál is inkább, hogy a PSD elítélt elnökének van még egy folyamatban lévő ügye. Arra ébredhetnénk, hogy egy miniszterelnök a hivatala idején kap végrehajtandó büntetést.

A románok hozzászoktak már az összes ügyeskedőhöz a politikában, de milyen vélemény alakul ki az egész világon Romániáról, ha magát Románia kormányának a fejét egyenesen a Victoria-palotából vezeti el a rendőrség, hogy büntetése végrehajtására börtönbe vigye?

Értik, hogy micsoda szörnyűséges őrültséget akar Dragnea mindenképpen elkövetni?

Egy bűnöző azon vágya, hogy Románia kormányát vezethesse,

az ebből következő belpolitikai hatások miatt is megdöbbentő.

Klaus Iohannis elnöknek egyszerűen nincs joga belemenni abba, hogy ezt a bűnözőt nevezzék ki miniszterelnöknek. Ha megteszi, rendkívül veszélyes jelenség előtt nyitja meg az utat.

Itt nemcsak a bűnügyes Dragneáról van szó, hanem az összes elítélt romániai korruptról, akik felsorakoztak, hogy köztisztségeket töltsenek be, arra gondolva, hogy ők is rátelepedhetnek az államra, és ügyeik leállítása érdekében maguk alá gyűrhetik az igazságszolgáltatást.

Ha Iohannis belemegy abba, hogy egy bűnözőt nevezzen ki a legmagasabb kormányzati tisztségbe, akkor ez azt jelenti, hogy bármelyik piti bűnöző is igényt tarthat akármelyik másik köztisztségre.

Ha társadalomként elfogadjuk, hogy büntetőügyes miniszterelnökünk legyen, akkor

többé nem panaszkodhatunk, amikor egy bűnözőből iskolaigazgató, kórházvezető, fogyasztóvédelmi főnök lesz,

vagy megkap bármilyen tisztséget egy kormányzati intézményben.

A tény, hogy Liviu Dragnea egyre idegesebben akarja ezt a tisztséget, arról árulkodik, hogy az összes büntetőügyes bűnöző főkolomposaként akar rátelepedni az államra.

Ez a helyzet nagyon gyorsan egy olyan sebezhető állam helyzetébe hozna minket, mint Ukrajna, méghozzá nagyon bonyolult nemzetközi helyzetben, amikor egy moszkvai despota máris mindenféle stratégiákon dolgozik Románia destabilizálása érdekében.

A PSD megkapta a szavazáson megjelentek csaknem 46 százalékának szavazatát, és ők érvényes döntést hoztak. Bárkit megelőző joga van miniszterelnököt kinevezni és kormányt alakítani, de ugyanakkor nem rendelkezik politikai vagy erkölcsi joggal arra, hogy Liviu Dragnea, egy elítélt kinevezését erőltesse.

Mégpedig azért, mert Liviu Dragnea nem vállalta már a választási kampány elejétől kezdve, hogy a PSD minden áron őt akarja majd kineveztetni, ha megnyeri a választást. Sőt, megtagadta annak becsületes bejelentését is, hogy kicsoda a PSD javaslata.

A választók nem arra szavaztak, hogy mindenképpen ő, egy bűnöző legyen a miniszterelnök,

hanem egy olyan pártra és programra szavaztak, melyekre nem volt ráírva, hogy egy bűnöző is érkezik velük.

Ha Dragnea már a legelejétől fogva becsületesen megmondja, hogy ő a PSD egyetlen javaslata a kormányfői tisztségre, akkor a szavazás eredménye nagyon valószínű módon teljesen más lett volna. Elképzelhető, hogy a részvételi arány is más lett volna, ami fontos elem a többség kiszámításánál.

Tehát függetlenül attól, hogy miként dönt az Alkotmánybíróság, amennyiben Victor Ciorbea ombudsman megkeresi, Klaus Iohannis elnöknek elegendő más oka van nem megengedni azt az aljasságot, melyet a bűnöző Dragnea követel.

A büntetőügyesek országos főkolomposává vált teleormani kiskirály által erőltetett szörnyűségről szóló vita által lefoglalva nem fordítottam kellő figyelmet egy másik, hasonlóan fontos hírre, melyet a televíziók a szóban forgó személy vonzó kinézete miatt frivol csomagolásban mutattak be.

A tévék bemutatták az új parlament „legszexibb” képviselőjét, de nem a kérdéses személy kendőzetlen képe az igazán érdekes.

A triviális dekoltázsok és a magát csábítóan bemutató műveletlen szépség mögötti téma az, hogy

a PSD egy tabula rasa-t, olyan személyt nyom be a Parlamentbe,

akinek nincs semmilyen képzettsége, semmilyen érdeme, semmilyen tulajdonsága, mely indokolná bármilyen köztisztség betöltését.

A nepotizmus legdurvább és legkínosabb formájáról van szó. Egy pénzes vállalkozó lánya, aki képtelen bárhol máshol állást találni, mint „apuka cégénél”, most PSD-s parlamenti képviselő lett, mert a voluntari-i polgármester, Florentin Pandele unokahúga.

Újabb szörnyűség, mely vérfagyasztó üzenetet küld minden romániai fiatalnak:

„Nem számít, mennyit tanultok, nem számít, mennyit dolgoztok, nem számít, milyen értékeket vallotok, amennyiben nem vagytok valakinek a valakije. A pártfogók és a rokonok sokkal többet számítanak bármilyen más tulajdonságnál abban az országban, melyet mi, a PSD ellenőrzünk!”

Tehát repülőből is látszik, ha átrepülsz e PSD-nek nevezett tolvajfészek felett, hogy a következő években az állam lerablását és mindenféle nepotizmus alapján alkalmazott személyek megjelenését kockáztatjuk. Ezt a Romániát javasolja Klaus Iohannisnak Liviu Dragnea, amikor azt kéri tőle, hogy nevezze ki miniszterelnöknek.

Amit Románia elnökének minél hangosabban és világosabban el kell utasítania.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS