Dragnea a börtönben. Mindenki más a helyén. Az élet megy tovább a mioritikus medrekben. Petre M. Iancu írása.
Jelen szöveg a dw.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Hol voltál, elnök úr, miközben a tolvajok Romániából lakmároztak? Quo vadis Románia? Miért viselkedtél árulóként Andrei Năstase? Nem szégyelled magad hattyúnak beállítani, Európa, miután Oroszország felszámolta a méltóságodat?
Azt állították, hamisan, hogy
Mindig is cáfoltam, jó érvekkel, ezt a fekete pesszimizmust. Végső soron a románok nem egyszer megpróbálták tisztára mosni és kijavítani az iliescui posztkommunizmus éveiben és főleg 2012 óta elkövetett jelentős hibákat. 2014-ben megválasztották Klaus Iohannist. Masszív tüntetésekkel megbuktatták a gyászos Ponta-kormányt. És szintén intenzív tüntetésekkel és masszív szavazási jelenléttel 2019. május 26-án megváltották 2017-ből azt az elévülhetetlen bűnt, hogy megengedték, hogy a politikai undor és az antenás (az Antena3 hírcsatornáról van szó – a szerk.) manipulálás távol tartsa őket az urnáktól és ezáltal hatalomra segítették a vörös pestist.
De annyira fekete volt az új fekete kedd, a június 25-i, hogy derűlátásom felülvizsgálatára és a törölköző bedobására hajlok. Persze, volt egy apró fénysugár is. A Bukaresti Táblabíróság helyben hagyta azt az ítéletet, mely megállapította, hogy Firea (a bukaresti főpolgármester – a szerk.) és cinkosai törvényt sértettek, amikor egyszerű, nem pedig kétharmados többséggel hozták létre a bukarestiek költségvetésén óriási lyukat ütő városi cégeket. De mikor és hogyan fog ezért Firea megfizetni?
Hát egy virág azon igazságtalanságok Szaharájában, melyek románok elleni elkövetéséről a Dăncilă-kormány döntött – szintén kedden – a sürgősségi rendeleteiben? A többek között a hajdani hasbeszélője, Liviu Dragnea által az igazságszolgáltatás függetlenségét kinyíró SS létrehozásával élesített jogállamiság elleni pusztítás kiteljesítése érdekében a kormányfő kihasznált különféle cinkosságokat és a közigazgatást is lerombolta (a román média egy jól meghatározható része következetesen Különleges Részlegnek, azaz Secţia Specială-nak nevezi az ügyészek és a bírák törvénysértéseit vizsgáló szervet, hogy ennek rövidítésével a náci szervezetre utalhasson, holott annak Igazságszolgáltatási Bűncselekvényeket Vizsgáló Részleg, azaz SIIJ a neve – a szerk.). De nem akárhogyan, hanem alaposan. És sürgősen, viták nélkül.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetését számára biztosítani hivatott rendeletek révén, melyekről tudta, hogy a nép és az európai partnerek egyértelmű többsége világosan elutasítja, mert inkább az aljasság és a képmutatás, mint a demokrácia kifejezésének tartja, Dăncilă nem elégedett meg azzal, hogy szembe köpje a románokat és az elnököt. Az egyszerű románoknak még mélyen a zsebükbe is nyúlt. Hiszen számtalan különleges nyugdíjat adott a helyi kiskirályoknak. Nem elégedett meg azzal, hogy segíti megtollasodásukat a polgár rovására, akit valami jobbágyfélévé változtatott. A főméltóságokat a törvény és az ellenzék ellenőrzése alól is kivonta.
és többé ne tudjon megakadályozni és vitatni olyan tolvajhoz illő döntéseket, mint amelyik Gabriela Firea cégeinek létrehozásához vezetett.
Ezzel egyidejűleg az elnöknek, akinek a Dragnea-rezsim és Alkotmánybíróságban (CCR) ülő cinkosai az utóbbi években ismételten és alkotmánysértő módon csökkentették a hatásköreit, újra levágták a szárnyait. Újabban, bár a nép közvetlenül választotta meg, nevezetesen a nemzetnek az a része, melynek Románia földesurai 2014-ben megengedték, hogy megjelenjen az urnáknál, az elnöknek ezentúl csak egyetlen egyszer lesz joga elutasítani egy kormányfő által javasolt miniszter kinevezését. Cserébe, nagylelkűen, megadnak egy nevetséges 10 napos határidőt az államfőnek, hogy bármely kormány ultimátumához igazodjon.
ahogy azt normális esetben megtehette volna és meg kellett volna tennie, hogy megakadályozza a sürgősségi kormányrendeletek csákányütéseivel lerombolni azt, ami a román demokráciából még megmaradt. Miért, elnök úr? És mi okból?
És hol van az ellenzék? Nem tudja, hogy annak érdekében, hogy Romániában, amelyből a tolvajok lakmároznak, teljes legyen a teríték, a CCR – többségi szavazással – érvényesített egy törvénytelen törvényt? Mely lehetővé teszi a más kezével és cinkosságával történő lopást? A „korrupciós cselekmények megelőzéséről, feltárásáról és büntetéséről szóló” módosított 78/2000. sz. törvényről van szó, mely hirtelen a korrupciós tetteket elősegítő, elleplező és büntethetetlenné tevő jogszabállyá változott. Hiszen a pészédés–aldés többség által a CCR cinkosságával megváltoztatott többség kiterjeszti a tolvajok édenét és véglegesen kleptokratásítja Romániát. Márpedig ki venné át az ország védelmét, ha PSD–ALDE szövetség által kirabolt és leköpött románokkal szemben a többség éppen az ALDE-s Renate Webert akarja kinevezni a megnyomorított nép ügyvédje tisztségbe?
Nem kellene üvöltöznie Moldovának is, Európának is és az egész civilizált világnak is? De Romániában sokan még mindig a dühben úszó szemüket törölgetik, miután belefulladtak a Sorina tragédiájával kapcsolatos manipulálások füstfüggönyébe. Az igazságügy-miniszter és Licu főügyész általi röghöz kötésnek, miután az egyesült államokbeli román szülők törvényesen örökbe fogadták a gyermeket, semmi köze sincs a gyermek legfőbb érdekéhez, amire hivatkoznak. Hiszen ez az érdek az, hogy a sok hazugsággal etetett és kegyetlenül manipulált Sorina végre megnyugodhasson az új anyukája és az új apukája mellett. Ezzel szemben nagyon is sok köze van a kleptokrácia, a helyreállított neoceauşiszta rezsim, az orosz propaganda által élénken támogatott életerős pészédizmus azon érdekéhez, hogy az igazságszolgáltatást rágalmazza és megkérdőjelezze az oligarchákat annyira zavaró törvényt és rendet.
Hiszen láthatta, hogy miként keverte bele és árulta el az Európa Tanácsban Andrei Năstase (moldovai belügyminiszter – a szerk), aki – sok némettel és franciával együtt – megszavazta Oroszország kínos visszavételét (valójában a szavazati jog visszaállítását – a szerk.) egy demokráciát és emberi jogokat védő szervbe, mely gyakorlatilag felszámolta önmagát. Hiszen az Ukrajnában a nemzetközi jogot és az emberi jogokat is nyilvánvalóan megsértő agresszor cáristának nem lett volna büntetlenül helye egy ilyenfajta szervezetben. A nyugat és az igazi demokrácia felé tartó Ukrajna, természetesen, távozott az Európa Tanácsból (valójában felfüggesztette a tevékenységét a szervezetben – a szerk.). Mely, akárcsak Moldova, szintén úton van, de térden állva és ellenkező irányba. A besszarábiaiakat Moszkvában az újraegyesülés várja az újrafeudalizált Romániával és Európának a duginisták által megálmodott bolsevik-náci birodalomba integrálódott putyinofil részével.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.