// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Románia migránsország

// HIRDETÉS

A szerző egy óra alatt írta meg a cikket. Ezalatt 16 román állampolgár hagyta el az országot.

Románia bizonyos szempontokból olyan, mintha háborúban állna. Például, ha a kivándorlást, az országot a jobb élet reményében elhagyók számát nézzük – micsoda banális, mennyire klisészerű kifejezés, mégis mennyire fontos az egyén számára!

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége nemrég tette közzé a migrációról szóló éves jelentését, mely szerint az utóbbi 15 évben Szíria után Románia volt a második helyezett ország, ahol a leggyorsabb ütemben nőtt a kivándorlók száma. De Szíriát háború sújtja, míg Romániát nem; ezért még aggasztóbb ez az előkelő helyezés.

Ugyanebben a tanulmányban, a 3,4 millió eltávozott személlyel,

világszinten a tizenhetedikek vagyunk a legtöbb emigránst „adó” államok világrangsorában.

India áll az élen, több mint 15 millió ország-elhagyóval.

Az országukat elhagyó polgárok számát illetően európai szinten Nagy-Britannia, Lengyelország és Németország áll Románia előtt, de a számok önmagukban csalókák lehetnek, mert ha a teljes lakossághoz viszonyítjuk, az arányok módosítják az összképet. Konkrétan, 4,4 millió lengyel távozott az országból, de ez 11 százalékos arányt jelent, míg a románok esetében a teljes lakosság 17 százalékáról van szó.

Vagyis minden ötödik románról.

Egy másik egyszerű számítás kimutatja, hogy az utóbbi 25 évben, ha hiszünk az ENSZ adatainak,

Románia óránként 16 embert vesztett, vagyis 3 teli repülőnyit vagy több mint 7 autóbusznyit naponta.

Azért mondom, hogy ha hiszünk az adatoknak, mert meggyőződésem szerint sokkal több román távozott, akár az ötmilliót is megközelítheti a számuk.

Tudják, azt hiszem, hogy rossz irányba néznek azok, akiket aggaszt az emigráció. Lehet, hogy nem amiatt a néhány ember miatt kellene aggódnunk, akik Romániát használják fel Európába vezető kapuként, mint inkább azokért, akik távoztak, akik többé nem jönnek vissza, vagy akik távozni készülnek.

Egy adott pillanatban végeztem egyfajta kutatást, mely szerint a Nagy-Britanniába törvényes úton kijutott románok közül minden tizedik saját vállalkozást indított, vagyis adót fizet és munkahelyeket, valamint hozzáadott értéket hoz létre. Háborús világban élünk, de ezt nem fegyverekkel és katonákkal és ágyúkkal és repülőkkel vívják, hanem a forrásokért, a befektetők pénzéért és nem utolsó sorban a készségekért.

Románia ezek egyikében sem teljesít kiemelkedően:

sem a források kezelésében, sem a befektetők vonzásában és még kevésbé a készségek vonzásában, megőrzésében vagy létrehozásában. Ami pedig a vállalkozók támogatását illeti, mondjuk úgy, hogy szándék van, de a végrehajtás terén rosszul állunk.

Londonban azt mesélték nekünk az emberek, hogy a cégüket tíz perc alatt hozták létre, akár éjszaka is, interneten keresztül, nagyon egyszerű módon. Évente egyszer nyújtanak be bevallást az adóhivatalnak és csak az áfá-t kell negyedévente jelenteni.

„Odahaza a hatóságok minden áron el akarnak kapni, a köztisztviselőket frusztrálja, ha a magánszektor érdekében kell tenniük valamit, azt akarják, hogy az emberek hálásnak és lekötelezettnek érezzék magukat, amikor sikerül megoldaniuk az ügyeiket az állam hatóságaival. Nagy-Britanniában a hatóságok ügyfélként kezelik a polgárokat és a cégeket és igyekeznek minél barátságosabbá tenni a rendszert, hogy a cégek számára minél egyszerűbb és kényelmesebb legyen”, mondta egy londoni vállalkozóvá lett román.

A román gazdaságnak befektetésekre, munkahelyekre, nagyobb termelékenységre és barátságos vállalkozói környezetre van szüksége, melyből – többek között – a fentebb említett frusztrációnak is el kell tűnnie. Íme, ez egy igazán jó téma a most következő választási kampányra.

Ezt a szöveget egyetlen óra alatt írtam meg, vagyis miközben újabb 16 ember éppen elhagyta Romániát.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó:technology.org

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro