Románia centenáriumi projektje: regionális vezérré változtatni Magyarországot

Példátlan az a gyorsulás, amely az utóbbi évben a román–magyar kétoldalú kapcsolatokban tapasztalható. Mint ahogy a román hivatalosságok részéről tapasztalható ködösítés és kommunikációs zűrzavar is. A fekete-tengeri gáz három magyar cégnek történt eladásának epizódja továbbra is tisztázatlan ügy, számos ismeretlen tényezővel, hibával, elhallgatással vagy cinkossággal.

Magán az epizódon túlmenően, amire még visszatérünk, ennek az anyagnak az elején egy mélyrehatóbb, háttérben meghúzódó ügyet kell tisztáznunk, mely számos téves ítélet alapja. Miként kell Romániának Magyarországhoz viszonyulnia és mi a helyes olvasat a kétoldalú kapcsolatok minőségének, intenzitásának értékeléséhez?

A gázzal kapcsolatos epizód csak a lakmuszpapír ebben a szerteágazó és bonyolult ügyben.

Mi az elképzelésünk a Magyarországgal meglévő kapcsolatról? Az első paradigma: terület és etnicitás

A hagyományos megközelítés a 90-es évekbeli, melyben az irredentizmus a vezérelv. E megközelítésben a fő tét területi volt. Budapest olthatatlan követeléseiről beszéltek, melyek nemcsak a jelenlegi Románia területeire vonatkoztak, de azokra is, melyek egy adott pillanatban a maga részéről szintén egy Birodalomba foglalt királyság határai között voltak. Budapest sohasem gyógyult ki Trianon „traumájából”, és ebből következnek a térségbeli teljesítményét meghatározó követelőzései. A magyar veszély területi volt, hiszen kedvező körülmények esetén Magyarország nem habozik majd megpróbálkozni az őt végső soron nemzetállammá változtató békeszerződések megsértésével vagy semmissé tételével. A (romániai – a szerk.) magyarok politikai képviselőit Budapest eszközeinek tekintették ebben a területi akcióban és a magyar etnikumú lakosság volt Magyarország politikai és stratégiai cselekményeinek fő célpontja. Lényegében olyan paradigmáról van szó, mely valahol a XIX. században gyökerezik és a területet, továbbá szigorúan az etnikai lakosságot helyezi előtérbe. Ebben az ügyben ez a paradigma határozta meg – vajon még mindig? – Bukarest egyes politikai képviselőinek elképzelését. Tehát ennek a paradigmának a terület és az etnicitás jelentik a kulcsszavait.

Mára ez teljesen inadekváttá vált. De a bukaresti hatóságok, sajnos, még akkor sem tudnak túllépni ezen a gondolkodási szinten, amikor – elméletben – elutasítják azt. Hiszen az elutasítás, nevezetesen annak az elképzelésnek az elutasítása, hogy etnikai fogalmakkal kell Magyarországgal vagy Magyarországról beszélnünk, nem viszi ennél tovább őket. A Magyarországgal meglévő kapcsolat etnicizálása elkerülésének nevében elkerülnek BÁRMILYEN Magyarországról, a kétoldalú kapcsolatról vagy a magyar projekt vegyértékeiről szóló vitát. „Ne piszkáljátok a magyar ügyet, mint a 90-es években”, ez a felszólítás, nevezetesen a kapcsolat etnicizálásának elkerülése most – hallgatólagosan, vagy explicit módon – azt jelenti, hogy egyáltalán ne vessük fel a kétoldalú kapcsolatot.

Románia most mélységes stratégiai gondolkodási deficittel küszködik. Provinciális és teljesen híján van az elképzeléseknek. Ebből annak a kétoldalú geopolitikában a politikai korrektség szentségesen szent viszonyítási pontjává vált gondolatnak az ostoba elfogadása következik, hogy a Budapesttel fenntartott kapcsolatnak szigorúan a Magyarország által óhajtott szabályok között kell léteznie.

Melyek valójában ezek a szabályok? És itt lépünk be a kétoldalú kapcsolatok második értelmezési paradigmájába.

De előtte következzen egy rövid bevezető és magyarázó jegyzet.

Mivé kellett volna Romániának válnia

A Román Akadémia a három évvel ezelőtt bemutatott, Románia következő 20 évre vonatkozó stratégiájában (11. fejezet) a természetes vonzási és befolyási regionális pólus szerepét (ez a „regional power house” megfelelője) szánta Romániának.

Mit jelent ez? A vonzási és befolyási régió 1500/2000 kilométeres hatósugarú, illetve 1-2 órányi repülőútra lévő területet jelent (ld. az Akadémia stratégiájából átvett alábbi ábrát).

Ehhez a térséghez az adott pillanatban a „Fekete-tenger tágabban vett térségének” tartott terület egyes részei, illetve a Kelet-Balkán, az Európai Unió Keleti Szomszédsági Partnersége térsége, a Kaukázus és a Kaszpi-tenger térsége, a Nyugat-Balkán tartozik. A Román Akadémia jelentésének az volt a vezérgondolata, hogy Romániának a következő 20 évben hasznosítania kell geopolitikai helyzetét, vegyértékeit és potenciáljait és természetes regionális vonzási és befolyási pólussá kell válnia.

A Román Akadémia jelentése szerzőinek elképzelése szerint, az emellett szóló érvek: a lakosság hangsúlyos/állandósult stratégiai konzisztenciája (a lakosság euro-atlanti álláspontja); Románia vezérszerepe a keleti határnál, Lengyelországgal együtt; az AEÁ fő délkelet-európai szövetségese (Románia–AEÁ stratégiai partnerség); egy Moldovai Köztársaságnak szóló „Marshall-terv” lehetősége (Moldova Alap); a Román Ortodox Egyház megnövekedett szerepe és szerepvállalása a Fekete-tenger tágabban vett térségében; Románia – az ortodoxia központja a transzatlanti világban; Románia – a Balkán és a Fekete-tenger medencéje közötti kapcsolat középpontja („To be Romania”/”2 B Romania”); Románia – Délkelet-Európa energetikai és infrastrukturális hub-ja; Románia helyi forrásokból és energiatranzitból és nem utolsó sorban a termelésből és az energetikai ipart támogató szolgáltatásokból fakadó energetikai hub potenciáljának hasznosítása és így tovább.

A Románia – természetes regionális vonzási és befolyási pólus elképzelésnek nem volt és nincs semmilyen visszhangja Bukaresten.

De volt és van… Budapesten!

A második paradigma: regionalizmus és Hinterland

A Budapesttel meglévő kapcsolatokra vonatkozó elképzelések második paradigmájához és annak megértéséhez visszatérve, hogy mit akar és tesz Magyarország, az előző rész eleje több mint szükséges. Hiszen végső soron erről van szó. Magyarország már rég túllépett a kapcsolatok etnicizálásán, az etnikum mára már nem öncél. Egy érdekeit szolgáló cél, vagyis egy eszköz, amellyel valami még nagyobbat és fontosabbat tud elérni. Vagyis egy régiót uraló Magyarországot. A figyelemre méltó történelmi sajátosságok ellenére Budapest sohasem csak a Romániával meglévő kapcsolatokra figyel. Magyarország regionálisan gondolkodik és ebben a régióban – más szereplőkkel együtt – Románia is jelen van. Magyarország – forráshiányos állapota ellenére – ma arra törekszik, hogy a Kelet igazi európai hubjává váljon – ez Budapest regionális agendájának lényege. Ma a magyar regionális projekt alapjának lerakását láthatjuk, mely egyben Bukarest koherens projekthiányának mértékét is tükrözi.

Ebből a szemszögből nézve Magyarország ma egy pragmatikus szereplő, mely minden rendelkezésére álló forrást felhasznál: európaiakat (a masszívan és hatékonyan lehívott alapok), amerikaiakat (politikai „mentességek” megszerzése a légi bázisok számára biztosított létesítményekért cserébe), oroszokat (a paksi atomerőmű), kínaiakat (a Budapest–Belgrád vasútvonal finanszírozása), tajvaniakat és hongkongiakat (gazdasági források), románokat (földgáz és lakosság, majd bemutatjuk, milyen módon). Ezek mindegyike ugyanannak a célnak és ugyanannak az elképzelésnek van alárendelve, mely ma a régió legfontosabb szereplőjévé akarja változtatni Magyarországot. Magyarország ma elsősorban a gondolkodásmódban győzte le Bukarestet.

Melyek ennek a paradigmának a kulcsfogalmai?

Mint láttuk, az első a regionalizmus. Mit jelent ez? Azt, hogy Budapestnek nem egy ország a célpontja, hanem az egész régió. Az a paradigma, melyre ma Magyarország épül, egy birodalom történelmi premisszájából indul ki, melyben a magyar nemzet „majdnem egyenlő” volt a birodalom domináns nemzeteivel (mely birodalomban a magyaroknak kedvezőbb státuszuk volt a többi nemzethez képest) és ami végül egy olyan széles körű stratégia kialakításához vezet, mely Magyarországot helyezi Közép-Európa (Nyugat-Balkánt is magába foglaló) tágabban vett térségének gazdasági és politikai középpontjába. Orbán Viktor rezsimje a következő szintekre támaszkodva építi ezt az új Magyarországot, amelyekről már szót ejtettünk e lap oldalain:

* Az országnak a regionális szállítási infrastruktúra legfontosabb összekötési csomópontjaként történő meghatározása;

* Jelentős energetikai kapacitások koncentrálása és a regionális energetikai hub státusz átvétele;

* Magyarország oktatási, egészségügyi és technológiai pólusként történő meghatározása;

* Magyarország szomszédokkal szembeni jelentős előnyének megőrzése a gazdaság nemzetköziesítése és sokrétűsítése terén;

* Erős „nemzeti burzsoázia” létrehozása, mely képes kitartó gazdasági expanzióra a térségben;

* Bizonyos regionális politikai kezdeményezések kikényszerítése és Budapest önreklámozása a régió közös politikai értékeinek „szóvivőjeként”;

* Kiegyenlített és kiegyensúlyozott kapcsolati rendszer a globális/kontinentális hatalmakkal, politikai és gazdasági szinten;

* Regionális infrastruktúra-projektek feltárása és ezek „leader-ship”-jének átvétele.

Más szóval, Magyarország magának akarja e régió informális vezetőjének szerepét és ezért stratégiát dolgozott ki, amelyet kitartóan végrehajt. A Magyarország által a saját „soft power”-jének szánt régió egybeesik a volt Habsburg-birodalom földrajzi kiterjedésével. E tekintetben, ebben a stratégiában fontos szerepük van a Trianon előtti hagyományoknak és a jelenlegi határokon túli magyar kisebbségeknek. De nem öncélként, hanem a projekt részeként.

Nézzük meg, hogy Románia esetében miként valósult meg ez a projekt.

Erdély (és Románia) Hinterlandként

A paradigma második kulcsszava a Hinterland. Technikai értelemben a Hinterland egy elmaradott, periférikus régió, mely egy erősebb és vonzóbb központ körül kering. A Hinterland az a régió, ahonnan a központ szigorúan csak kiemeli azt, amire szüksége van anélkül, hogy teljes ellenőrzésre törekedne. A Hinterland jogilag olyan térség, ahogy a központ (állam) politikai hatalma már jelen van, de nincs teljes dominancia vagy uralom. Legalábbis nem formális szinten.

Egy Erdélyhez hasonló régiónak (de miért ne egész Romániának?!) jelenleg ezt a sorsot szánják Európa regionális projektjében. Magyarország nem vegytisztán revizionista – elég realista és pragmatikus annak felfogásához, hogy erre nem képes, legalábbis egyelőre –, ebből pedig új stratégia következik, melyben nem önmagában a terület számít, nemcsak a magyar lakosság, hanem a források, az egész népességet is beleértve. Amikor Magyarország – például – nagysebességű vasutat épít Budapest és Kolozsvár között, akkor ezzel a régió teljes lakosságát a budapesti egyetemek felé akarja terelni (az Orbán-kormány a CEU farvizén egy angol nyelvű „nem-sorosista” egyetemekből álló hálózatot akar kiépíteni), pácienseket akar szerezni a budapesti és környékbeli kórházhálózat számára, valamint szakképzett munkaerőt, főleg az IT-ágazatban, vagyis nagyon szakképzetteket. Orbán Viktor nagyon jól tudja, hogy Kolozsvár – látványos fejlődésétől függetlenül – sohasem versenyezhet majd Budapesttel, tehát egyértelmű, hogy hol lesz a vonzási pólus. Ebben a forgatókönyvben Erdély igazi Hinterlanddá válna.

Ebben az új elképzelésben a romániai magyar kisebbségnek végrehajtói szerepe van. Amit az RMDSZ szó nélkül vállalt is. Az RMDSZ-t a FIDESZ, vagyis Orbán Viktor politikájának „Prokrusztész ágyá”-nak megfelelően szabták át. Kelemen Hunor teljes mértékben átengedte az ellenőrzést az Orbán-kormánynak, amelyet Szili Katalin különleges küldött, a magyar kormányfő e térségért felelős megbízottja képvisel, és ami nem fér be „Orbán Viktor ágyába” (szabadok, sajtó, pozíciók), azt lemetszették és szemétre dobták; az RMDSZ tehát már csak e tekintetben, nevezetesen választási eszközként fontos. Szó nélkül végre kell hajtania, amit mondanak neki. Esetleg bevételeznie kell a magyar kormány által sokkal nagylelkűbben biztosított pénzösszegeket.

Ezt egy olyan hír erősítette meg, amely Bukarestben külön vitát érdemelt volna. Az elmúlt napokban az Orbán-ellenes magyar ellenzék vezetői politikai látogatáson Erdélyben jártak, akiket Kelemen Hunor egyszerűen megalázott, amikor meghívták őt egy ebédre. A találkozó után az RMDSZ vezetője a helyi sajtónak adott egyik interjújában azt mondta, hogy a beszélgetés során elmagyarázta a két Orbán Viktor-ellenes vezetőnek, hogy nem kellene fáradniuk egy erdélyi választási kampánnyal. „Elvesztegetett idő lenne.” Ez egyfajta „menjetek haza és ne is lássunk benneteket többé, ez Orbán Viktor vadászterülete…” (az amúgy vacsora során elhangzott beszélgetésnek más olvasata van Kelemen Hunor előadásában – a szerk.).

Az RMDSZ mára már történelem, legalábbis a poszt-decemberi változata. Orbán Viktor szinte közvetlen vezetése alatt (eszközén, Kelemen Hunoron keresztül) az RMDSZ egyszerű kampány- vagy hatalmi eszközzé vált. A Budapest által átszivattyúzott pénz minden kritikus szellemet elfojtott. Mint láttuk, nem az erdélyi magyarok képezik Orbán Viktor fő célját. Tehát nem szabad belezavarniuk a budapesti vezér játékaiba, aki számára az úgynevezett „székelyföld” egy mégiscsak túl jelentéktelen dolog. Még nem jött el az ideje, hogy ezt, vagy akár Erdélyt is „felszabadítsák”. Ez nem jelenti azt, hogy nem is fog eljönni. De egyelőre más szakaszban járunk.

Most egy konkrét eseten fogjuk bemutatni Magyarország új regionális paradigmáját, nevezetesen a fekete-tengeri gáz ügyén, melyet úgy tűnik, hogy bizonyos még nem nyilvános dokumentumok révén Budapest megszerzett magának.

A gázügylet – egy nagyméretű nemzeti misztifikáció lakmuszpapírja

Kezdjük az elején, vagyis az úgynevezett BRUA projekttel (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria), amiből BRU lett (Ausztria nélkül), és most kizárólag Budapest szolgálatába állították.

A BRUA-nak nevezett vezeték eredetileg európai projekt volt, melynek az Európai Unió gázellátását kellett változatosabbá tennie, csökkentve függését az orosz gáztól. Az volt a fő cél, hogy a Fekete-tengert összekapcsolják a baumgarteni (Ausztria) hubbal, lehetővé téve a (kaszpi térségből, a Sah Deniz II-től) Fekete-tenger térségébe került vagy a Fekete-tengerből kitermelt gáz eljuttatását az európai ellátási rendszerbe.

A baumgarteni hub, hivatalos nevén a Central European Gas Hub AG (CEGH) egy Bécs melletti ipartelep, mely piacvezető a közép- és kelet-európai gázkereskedelemben. A CEGH 2015-ben összesen 478.3 TWh értékű földgáz tranzitját biztosította az OTC (over-the-counter) piac és 26.5 TWh értékűt a PEGAS Gas Exchange (a páneurópai PEGAS platform) piac számára.

Érdekes a CEGH tulajdonosi szerkezete: a részvények kétharmada az OMV, a legnagyobb román energetikai céget, a Petromot tulajdonló és Románia földgáztartalékainak felét és az ország teljes kőolajtartalékát kitermelő cég birtokában van. 15 százalék a szlovák Eustreamé és további 20 százalék a Bécsi Tőzsdéé (ld. az alábbi ábrát).

Az első porszem a Tăriceanu-kormány idejében kerül a gépezetbe, amikor Románia kormánya az OMV-csoportnak adta koncesszióba a fekete-tengeri Neptun-lelőhely kutatási és kitermelési jogát az ezzel kapcsolatos nemzetközi gyakorlat ellenére, mely szerint az államok csak nemzeti cégeket is magukba foglaló konzorciumoknak adják oda ezeket az engedélyeket (a mi esetünkben ez a Romgaz lenne). Az amerikai multi, az Exxon Mobil birtokolja a Neptun-lelőhely kutatási és kitermelési jogainak felét, melyeket 2008-ban vett át az OMV Petromtól egy olyan tranzakció keretében, melyre a román állam (nem lehet tudni, miért) rábólintott. A két cég együttműködött ebben a térségben, 2012-ben pedig bejelentették, hogy jelentős földgáz-lelőhelyet találtak, ahol 42-84 milliárd köbméternyi, vagyis Románia 3-6 évnyi teljes fogyasztásának megfelelő mennyiség van. A lelőhelyet a Domino-1 kút lefúrásával találta meg az ExxonMobil, ami az első nagymélységű művelet volt a román partszakaszon, több mint 3.000 méterrel a tengerszint alatt. A Domino-1 a Neptun-blokkban van, 170 kilométerre a parttól, nagyjából 930 méter mélységű vizekben. Az is érdekes, hogy az Exxon és a Petrom által kutatott terület közelében a Lukoil is bejelentette egy 30 milliárd köbméteres lelőhely felfedezését.

2012-ben az OMV akkori elnöke, Gerhard Roiss kijelentette: „Felelős romániai cég vagyunk és az ország társadalmi igényeivel összhangban cselekszünk. Csak a romániai kereslet kielégítése után fogunk gázt exportálni”.

A BRUA-ból BRU lett. És mindenki hallgat

Miután az Európai Bizottság belement a BRUA vezeték-projekt finanszírozásába, Magyarország egyoldalúan bejelenti, hogy a területére belépő vezetéket nem hosszabbítja meg az osztrák határig és úgy dönt, hogy ő lesz a fekete-tengeri gáz szállítási rendszerének végső haszonélvezője.

A román gázszállító, az állami tulajdonban lévő Transgaz a Bukaresti Értéktőzsdének 2017. július 24-én elküldött közleményében megemlíti, hogy 2017. július 18-án levelet kapott a Magyarország nemzeti földgázszállítási rendszerét működtető FGSZ cégtől a Románia–Magyarország–Ausztria földgázszállítási folyosóra vonatkozó kapacitások lefoglalásáról szóló tervezett elkötelező nyitott idényi folyamatról. „Ebben a levélben arról tájékoztattak bennünket, hogy a FGSZ nem tudja lefolytatni a tervezett eljárást, mert gazdasági hatékonysági gondokra hivatkozva nem kapta meg a szükséges engedélyt a cég Felügyelő Bizottságától. A magyar fél cserébe azt javasolta, hogy az elkötelező nyitott idényi folyamatot csak a RO–HU összekapcsolási pontra folytassák le és a Románia felől érkező 4,4 milliárd köbméter/év mennyiséget Magyarország továbbítsa Szlovákia, Ukrajna, Horvátország vagy Szerbia felé. Ezzel párhuzamosan az FGSZ folytatná a tárgyalásokat az ausztriai gázszállítási rendszer működtetőjével (Gas Connect), hogy továbbra is feltárják a fizikai szállítási lehetőségeket Magyarország felől Ausztria felé”, állítják a Transgaz képviselői.

Állításuk szerint a nyitva maradt helyzet körülményei között és ezt a javaslatot elemezve a Transgaz arról tájékoztatja a részvényeseket és a potenciális regionális befektetőket, hogy a cég szemszögéből nézve a célok és a BRUA-infrastruktúra Románia területén történő kialakításában vállalt projektek változatlanok maradnak.

„A Transgaz szem előtt fogja tartani, hogy a nyitott idényi folyamat (kapacitás-lekötés – a szerz.) tervezésének és lefolytatásának figyelembe kell vennie az összes célt, melyeket a BRUA-folyosó maga elé tűzött, a feltételezett módon a Fekete-tengerből kitermelt gázzal történő ellátásának biztosítását is beleértve. Tekintettel a BRUA projekt nemzeti, regionális és európai jelentőségére, a Transgaz oly módon fog eljárni, hogy ez semmilyen módon ne érintse hátrányosan e gázforrás kereskedelmi kitermelése elkezdésének határidejét”, áll még a közleményben.

A Transgaz hivatalosságai hozzátették, hogy a BRUA projekt eredeti célja az európai országok földgázellátási forrásainak változatossá tétele, Románia földgázellátási biztonságának növelése új forrásokhoz való hozzáféréssel, Közép- és Délkelet-Európa hozzáférésének elősegítése a kaszpi térségi földgázforrásokhoz. A projekt a következőket fogja biztosítani: Bulgária irányába – 1,5 milliárd köbméter/év mennyiség szállítását mindkét irányba, valamint Magyarország irányába – 1,75 milliárd köbméter/év mennyiséget az első szakaszban és 4,4 milliárd köbméter/év mennyiséget a második szakaszban. A Transgaz jelenleg a projekt I. szakaszának megvalósítását végzi, ehhez az Európai Unió pénzügyi támogatásával is rendelkezik.

Románia szó nélkül elfogadja a magyar gázrendszer-működtető döntését

Románia gyakorlatilag szemrebbenés nélkül elfogadja a magyar szállítási üzemeltető, az FGSZ döntését, amely amúgy a MOL-csoport tagja, ez utóbbiban pedig a magyar állam a fő részvényes (az MNV Zrt-n keresztül)! És így aztán a BRUA-vezetékből BRU lesz és mindenki szó nélkül elfogadja az új helyzetet, az Európai Bizottságot és a román államot is beleértve.

Az OMV új elnöke, Rainer Seele 2018 januárjában a következőket mondta: „Nagy mennyiségek érkeznek majd a Neptun-projekten keresztül. A romániai piac a kitermelt gáznak csak egy kis részét képes felvenni és elfogyasztani. Következésképpen a szükséges jogi keretről és az exportlehetőségekről tárgyalunk. A román piacon elhasználhatatlan mennyiségeket exportálni fogják. Ez szolgálja Románia gazdaságának érdekét is, mert ezzel javul az ország kereskedelmi mérlege. Tehát elengedhetetlen az exportlehetőség.”

A román kormány gázexporttal kapcsolatos álláspontjára vonatkozó „megrendezett” kérdésre Seele a következőket válaszolja: „Románia kormányának teljes támogatását élvezzük. Jelenleg nincsenek aggodalmak. De azt hiszem, úgy becsületes, ha már az elején elmondjuk, milyen jellegű ez a projekt: a Neptun egyértelműen egy gázexportra is vonatkozó projekt. Az elnöknek is megmondtam ezt, amikor találkoztunk”, mondta győzedelmesen. „Az magyarországi infrastruktúrának is késznek kellene állnia arra, hogy a Neptuntól érkező gáz ne akadjon el a magyar határnál. Üzleti tapasztalatomból azt tanultam, hogy minden tranzitországnak érdeke fűződik a területén áthaladó gáz szállításához, ez pedig jó üzleti modell. Meggyőződésem, hogy Magyarország is érdekelt partner lesz és beruház majd a szükséges infrastruktúrába. Ez olyan projekt, mely még nagyobb jelentőséget kölcsönöz Magyarországnak a földgáz Európa keleti feléből a nyugati felébe történő szállításának fordítókorongjaként.”

Tehát az OMV paradox módon úgy dönt, hogy elfogadja a Magyarország által létrehozott helyzetet, sőt még azt is, hogy a Neptun-lelőhelyen kitermelt teljes mennyiséget magyar cégeknek adják el.

Hogyan jutottunk ide? Hazudj, de hazudj szépen…

Orbán Viktor magyar vezető január 30-án Bécsben járt, ahol találkozott az új kancellárral, Sebastian Kurz-cal. Ebből az alkalomból találkozót tartottak Magyarország bécsi nagykövetségén, ahol jelen volt Heinz-Christian Strache alkancellár és Norbert Hofer infrastruktúráért felelős miniszter is. Csak találgatni tudunk, hogy ott szóba kerültek-e az OMV (melynek az osztrák állam is tulajdonosa) és a fekete-tengeri gáz átvételére készülő három magyar cég közötti tranzakciók is.

Ami ezután következett, az közismert. A magyar külügyminiszter február 5-én egynapos látogatásra Bukarestbe érkezik, ahol felsorakoztatja a román állam második és harmadik emberét, plusz a külügyminisztert és mindent elér, amit akar. Budapestre érkezve győzedelmesen bejelenti, hogy Románia eladja Magyarországnak az egész fekete-tengeri gázt, 4,4 milliárd köbmétert. A román Külügyminisztérium (MAE) kiad egy közleményt a sajtónak (?), melyben tagadja az információt, de a MAE honlapján semmi sem jelenik meg (!). A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt.

A MAE tagadása után néhány nappal Orbán Viktor is színre lép és – valószínűleg a bécsi megállapodások alapján – bejelenti, hogy „három magyarországi cég Romániában megnyert egy ezzel kapcsolatos pályázatot”, hozzátéve, hogy „nagyon rövid időn belül aláírunk egy megállapodást, mely a következő 15 évben lehetővé teszi majd számunkra, hogy több mint 4 milliárd köbméter gázt importáljunk Romániából”. Ebben az üzenetváltásban a magyar külügyminisztériumé az utolsó szó, mely válaszolt a román MAE legutóbbi kijelentéseire, melyben tagadta a Szijjártó Péter külügyminiszter február 5-i bukaresti látogatása alkalmával lezajlott megbeszélés tartalmát. A magyar Külügyminisztérium cinikus és lenéző a román kollégának adott válaszában, a közlemény – miután megismétli és elmagyarázza a magyar miniszter téziseit – a barátságos „következésképpen a román külügyminiszter nyilatkozata értelmetlen”-nel (!) zárul.

Orbán és a magyar külügyminisztérium megnyilatkozása után Bukarestben mindenki hallgat.

Most már nagyon is világos, hogy az OMV három magyar céggel már lekötötte a Neptun-lelőhelyből kitermelt teljes mennyiséget, világos, hogy erre már régóta készültek, világos, hogy a román fél nagyon is tudatában volt a dolgok ilyen jellegű alakulásának és világos, hogy Románia kormánya támogatta ezt.

Miközben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek van egy nagyon is átlátszó terve arra, hogy az (újabban) Törökországgal, Bulgáriával, Szerbiával és Magyarországgal meglévő politikai kapcsolatait felhasználja annak az infrastruktúrának a létrehozására, amelyen keresztül orosz gázt hoznának Nyugat-Európába a dugába dőlt volt Déli Áramlat gázvezeték-projekt mentén. Az új gázvezeték nyomvonaláról 2019 végéig döntenek, ami Magyarországot abba a helyzetbe hozná, hogy a déli határánál 10 milliárd köbméternyi gáz átvételére képes infrastruktúrával rendelkezne. Ez az új vezeték megerősíti majd a magyarországi gázpiacot és regionális földgáz-hubbá változtatja ezt az országot, mert mindent a BRUA (Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria) projekt alakulásának új kontextusában kell nézni, amelyből BRU lett, mert a magyar gázszállító kiiktatta Ausztriát. Így aztán Magyarország észrevétlenül rendelkezni fog egy újabb 15 milliárd köbméternyi infrastruktúrával, miközben Romániát az összes gázszállítási regionális folyosó elkerüli. Ezzel összefüggésben nem csodálkoznánk, ha Magyarország az amerikaiak által Lengyelországba hozott cseppfolyósított gáz esetében is regionális hubbá válna, ami nagyon is lehetséges, ha – európai pénzből – megvalósul a lengyelországi és horvátországi cseppfolyósítottgáz-terminálokat összekötő, szintén Magyarországon áthaladó gázvezeték…

Néhány kérdés nem maradhat megválaszolatlanul

A Magyarországnak eladott fekete-tengeri gáz epizódja a lehető legegyértelműbb kifejezése Budapest térségbeli új paradigmájának. Ezzel egyidejűleg szinten hihetetlen a román fél egyértelműségének és koordinálásának hiánya.

Egyelőre összehasonlíthatatlanul több kérdés van, mint válasz, a hatóságoknak pedig kötelességük tisztázni néhány ügyet:

1. Miután a román MAE megcáfolta a magyar külügyminisztert, Orbán Viktor kormányfő autoriter módon fellépett és egyértelműen azt mondta, hogy három magyar cég már aláírta a megállapodást, melynek értelmében Magyarország veszi meg a fekete-tengeri gázt. Ezek közül a MOL az egyik, mely ezzel a szerződéssel még erősebbé válik. A román állam nyilvánvalóan tudott erről a tranzakcióról. Senki sem kommentálta és továbbra sem kommentálja. Mi Bukarest tétje ebben a játékban?

2. Annak, aki azt mondja, hogy Románia – mint olyan – nem vesz részt ebben a kereskedelmi műveletben, egy másik epizódot is felidézünk. A TRANSGAZ és a (szintén a MOL-csoporthoz tartozó) FGSZ – a magyar gázszállító – együtt írták ki a pályázatot az interkonnektor kapacitásának, nevezetesen 4,4 milliárd köbméternyi gáz lekötésére (emlékeztetünk arra, hogy az interkonnektort és a vezetékeket Románia építi európai pénzből). A magyar külügyminiszter szerint a pályázatot két magyarországi cég nyerte el, a MOL és az MVM. Hogyan írhatott ki a román, illetve a magyar állam e két cége pályázatot egy még meg nem épített interkonnektor kapacitásának lekötésére? Legalábbis gyanús gyorsasággal kötöttek – előre – üzletet a még ki nem termelt fekete-tengeri gázra is. Az nem lehetséges, hogy a román állam nem tudott ezekről a tranzakciókról.

3. A kérdés nyilvánvaló. Miért ez a sietség? Mit kapott cserébe Románia? Hivatalos szinten miért nem tér ki senki erre a témára? A sietségre – esetleg – Orbán Viktor szemszögéből van ok, tekintettel a közelgő parlamenti választásra (2018. április 8.), hogy minden kártyát felsorakoztathasson az asztalon, de Románia szemszögéből semmiképpen sem.

4. A román állam Orbán Viktor és tábora oldalára állt ezzel az egyértelmű lépéssel? Milyen alapon? Milyen célból? Mi az a közös elképzelés, melynek révén mindkét fél egyenlő mértékben nyer ebből? Egyelőre csak nyilvánvaló kisebbrendűséget és alárendeltséget látunk Románia részéről, amely többek között a politikai és diplomáciai reprezentációk szintjén is megnyilvánul. Egy magyar külügyminiszterrel, aki szinte mindenkivel találkozik a román államból, miközben a román külügyminiszter Budapesten legfeljebb csak a kollégájával találkozhat.

5. A magyar álláspontot és projektet ismerjük. A románt nem. Ebből pedig következik az összes többit összefoglaló kérdés: Mikor lesz egy koherens álláspontunk a román fél részéről ezzel az üggyel kapcsolatosan, melyben koherensen és hitelesen napirendre lehet tűzni a témákat? Legalább azokat, melyek a román állam politikai-gazdasági szerepvállalásával és gesztikulálásával kapcsolatosak.