// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Románia: az ország, ahol a hatalmasok eltaposnak a kocsijukkal és mi semmit sem tehetünk

// HIRDETÉS

Ismerős a helyzet, ugye? Valaki belénk gyalogol, jön az igazságszolgáltatás, aztán kiderül, hogy a valaki igazából Valaki, és az igazságszolgáltatás szépen odébb áll.

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hamarosan elérkezik az úgynevezett Forradalom harmincadik évfordulója, de a barbár kilencvenesség nehezen múlik ezekről az Európa széli tájakról, csökönyösen egyre mélyebbre hatol a gyökereivel, mint egy baljóslatú gyomnövény.

És mindenfelé látszanak a jelei: a még mindig Dácsiákat toló járművezetőkben, melyek a leglehetetlenebb helyzetekben hagyják őket cserben, a bódékban, ahol még mindig árulják a Törökországból behozott steppelt zoknikat, a köztisztviselők mindent uraló lekezelésében, ami miatt még mindig sajnáljuk azokat az éveket, melyeket tanulással vesztegettünk el egy olyan országban, ahol erre a fogalomra nincs szükség.

A helyileg oly nagy élvezetet okozó förtelmes és középkori balkanizmus

mindenekelőtt az abszolút összes intézményt uraló, kapcsolatokon, haverségeken és komaságokon alapuló társadalmi architektúrában ismerhető fel a legkönnyebben. Ám ez normális, hiszen Romániában semmi sem értéken alapul, és ugyanilyen normálisak ezeknek az állapotoknak a következményei is. Mert keservesen téved, ha valaki azt hiszi, hogy múzeumi furcsaságként szemlélgetheti ezt a gyászos összképet. Az imposztorság és alkalmatlanság akkor is bemocskolnak, ha meg sem érintjük őket, és ha senki sem tűri fel az ingujját, hogy szembeszálljon az emberi lét ezen vidám attribútumainak képviselőivel, akkor mindnyájan összeomlunk gyászos terhük alatt.

Ám pszichológiai szemszögből nézve az a büntethetetlenség, mellyel az ország söpredéke cselekszik, az, amelyre a bolsevikok a végrendeletükben Románia vezetését bízták,

nem működhet a velük együtt élő lakosság hallgatólagos és – főleg! – rettegő beleegyezése nélkül.

Következésképpen nem lehet valaki egy bármilyen területen tevékenykedő potentát elkényeztetett kölyke és nem gyilkolhat zavartalanul embereket az utcán, ha nem tudja pontosan, hogy semmilyen bántódása nem fog esni (a cikk apropóját az adja, hogy a Hivatásos Labdarúgó Liga – LPF – elnökének fia, Mario Iorgulescu, a jelek szerint kábítószeres és alkoholos befolyásoltság alatt, gyorshajtás következményeként halálos végkimenetelű közlekedési balesetet okozott – a szerk.). Mert akár tetszik, akár nem, a dolgok még ebben a ferde világban is összefüggnek egymással, márpedig ha az a kétséges erkölcsösség, amellyel túléltük a hódítókat, idáig elvezetett bennünket, akkor szintén az vesz rá minket arra, hogy szemet hunyjunk, amikor igazságtalanság történik körülöttünk. A szerepvállalásnak ebből a hiányából következő mentális terrorról nem is beszélve, nevezetesen arról a mázsás súllyal ránk nehezedő érzésről, hogy minden hiábavaló és bármit tennének is ezen állapotok ellen, az eleve kudarcra van ítélve. Aminél  hamisabb dolgot nem tudok elképzelni.

Tehát, ne áltassuk magunkat:

a Colectiv, Caracal és újabban, íme, az a friss szörnyűség, ami hozzáadódik az undormányok ezen körhintájához, ami maga Románia,

a baleset, melyet egy olyan eszement okozott, akit, valószínűleg, véletlenszerűen nevelt fel Románia azon exponenseinek egyike, akiket nagy nehezen megpróbálunk magunk mögött hagyni, újra ráébresztenek bennünket, hogy kik vagyunk valójában. Holmi sors által megkínzott, mindig az idők viharának kitett emberek, akik késlekednek vállalni egy büszkeséget, ami még e föld kevésbé szerencsésebb népei számára is természetes: azt, hogy többé ne fordítsuk el a fejünket, amikor olyan dolgok történnek, melyek végső soron mindnyájunkra tartoznak. Azt, hogy ne mondjunk nemet, amikor valaki törvényt sért, a törvény pedig jelen esetben – a legvalószínűbb módon – két év felfüggesztettet ad majd neki olyasmiért, ami egy normális országban évtizedeket jelentene a börtönben. Végső soron azt a büszkeséget, hogy határozottan elutasítsuk ezt a döntő mértékben imposztorság és kisszerű harácsolás által táplált társadalmat, melyet az utcasarkon dobtak össze abban a reményben, hogy megéri legalább a holnapot. Mert, bár ez nehezen hihetőnek tűnik, minden belőlünk indul ki, a kommunisták hatalomra kerülésével bekövetkezett korszakos baleset történelmi következményei pedig továbbra is kifejtik majd a hatásaikat addig a pillanatig, amikor megtanulunk ellenállni ennek a – végső soron – kriminális mentalitásnak. Nehéz elképzelni, hogy meddig fog tartani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS