Román Keleti Köztársaság. Hallgatunk és tűrünk?

Ha visszatekintünk egy kicsit a történelembe, akkor azt látjuk, hogy ez az ország sohasem volt virágzóbb és biztosabb rendszer része, mint most. Akár tetszik nekünk, akár nem, az Európai Unió és a NATO e terület legfontosabb viszonyítási pontjai, legalábbis számunkra.

Az, hogy nem minden tökéletes, vannak frusztrációk, és több a verejték, mint a vidámság – igen, de még mindig jobb, mint eddig volt. És mit csinálnak a mieink, miután rájöttek, hogy a tolvajok a demokráciában börtönbe vonulnak, akármilyen színűek is lennének?

Ha a PSD-s banda eddig napjaink ostoba balesetének tűnt, most azt mondom, hogy fel kellene fognunk: sokkal több ennél.

Mi látható: Románia két éve más úton halad, mint az Európai Unió.

Az igazságszolgáltatás elleni harc gyorsan felváltotta az Európa-párti elveket, értékeket, viselkedéseket. Ehhez tegyük még hozzá az egyre kevésbé képzett, egyszerűbben mondva, egyre ostobább lakosságnak odavetett populizmust. Mindezekre rátevődik még egy sodródó gazdaság – bármiféle infrastrukturális beruházás nélkül, bármiféle innovációs, mezőgazdasági, egészségügyi elképzelés nélkül, de – mint mondtam korábban – a civilizált világ legkisebb oktatásra szánt GDP-részesedéssel (2,93%).

Ez csak az első szakasza volt a szocialista semmirekellőségnek. Egy hete annak vagyunk tanúi, ahogy lezajlik a brutális átállás az Európai Unióból Kelet felé – ez a második szakasz. Téved, ha valaki azt hiszi, hogy Dăncilă keleti útját egy-két hét alatt készítették elő; itt komoly párhuzamos tárgyalásokról, háttérben tett ígéretekről, azokról a jelentős érdekekről van szó, melyek a Kelet európai hídfőállásává alakítanák át Romániát.

Még félnek kimondani Oroszország nevét,

tudják, hogy a legéhenkórászabb nyugdíjas sem fogadná ezt el. A népszavazással ráfáztak, miután a pészédések – akarva-akaratlanul – még az egyházból is csúfságot csináltak. Az európai szocialisták úgy néznek rájuk, mint valami pestisesekre. Mi marad nekik? Visszakozni nem tudnak – nemcsak azért, mert botrány lenne belőle a pártban, de mindenféle súlyos börtönbüntetéssel sújtott dolgok derülhetnének ki, a büntetőtörvénykönyv különleges rendelkezései között szereplők közül. És akkor tovább mentek előre, a terv szerint: Putyin napirendjét nem hozhatjuk szóba, de rákapcsolhatjuk Romániát az általa megálmodott puffer zónára, mely Iránból indul és most Isztambulnál ér véget. Hamarosan Bulgária is beleesik ebbe a játékba (kizárólag oroszbarátok vezetik) és – hozzánk hasonlóan – a bolgárok is azt fogják majd hallani, hogy az EU-hoz csatlakozás egyfajta gyarmatosítás és Bulgária a bolgároké, a már bejáratott „belügyekbe be nem avatkozás” mellett.

Ezért aztán

a mieink, a számító hízelgés jó hagyománya szerint, Keletre mentek,

ahol az emberi jogok csak elméletben léteznek, ahol az igazságszolgáltatás egyfajta első éjszaka joga és a gazdák érdekeitől, szeszélyeitől vagy aljasságától függ. És mikor? Akkor, amikor Románia fő szövetségese és biztonságának szavatolója – itt az AEÁ-ról beszélünk – nincs túl jó kapcsolatban sem Törökországgal, sem Szaúd-Arábiával, sem Kínával. És hogyan? Vissza nem térítendő európai pénzeket utasítva el holmi furcsa „partnerségekért” cserébe – vannak európai pénzeink a Jászvásár–Marosvásárhely autópályára, de kínai befektetőket keresünk, vannak európai pénzeink regionális kórházakra, de Erdoğannak könyörgünk, hogy ilyeneket építsen nekünk, vannak európai pénzeink a közlekedésügyi ágazatra, de arról szájalunk két „he-he-he” között (utalás Viorica Dăncilă kormányfő rossz idegennyelv-tudására – a szerk.), hogy jönnek majd az arabok a készpénzzel és elhozzák Bukarestig a Dunát: az a lényeg, hogy szabaduljunk meg ettől az Uniótól, mely a törvények tiszteletét és olyan dolgokat kér tőlünk, melyeket sohasem tartottak be az ország élén állók.

Ez az ügy már nem a gazdaság félreértésével kapcsolatos, hanem egy geopolitikai színekkel bemázolt kurvás álarc. Gyakorlatilag a bukaresti új szocialista hatalom ebben a második szakaszban abban bízik, hogy egy másik tengely alakul ki, mint azt, amit 2007. január 1-én, a csatlakozáskor elfogadtak: Oroszország, a Kelet, Kína, csak az a fontos, hogy kikerüljünk azok klubjából, akik a jogállamiság tiszteletben tartását követelik.

Ha visszatekintünk egy kicsit a történelembe, azt látjuk, hogy Ceauşescu is hasonlóan cselekedett,

a saját el nem kötelezettségi lépése idején; nevetséges volt, amolyan Dâmboviţa-parti, de el nem kötelezettség. A scorniceşti-i bukott diáknak nem nagyon jött be; egyrészt Tito kezdett bekavarni, másrészt Ceauşescu nagyon ostoba is volt – kezdte elhinni Kissinger átverését, aki akkoriban Nixon tanácsadója volt, és aki szerint a balkáni „el nem kötelezettek” mellett muszáj megkaparintani Magyarországot és Lengyelországot is, melyek történelmüket, földrajzukat és minden mást is tekintve amúgy európaiak voltak. Ez négy és fél évtizeddel azelőtt történt, hogy egy másik bukott diák, ezúttal egy rosszfogú teleormani a börtöntől kezdett el reszketni és e félelméből fakadóan kurvát csinált belőlünk.

Nem, itt már nem az igazságügyes fanyalgó a tét, sem Ciorbea rettegése attól, hogy a pészédések alamizsnája nélkül képtelen lesz fizetni a bankhitelét, sem Dăncilă már legendás ostobasága; ezek csak siralmas eszközök, gerinctelen plüssállatok – fel kell majd fognunk, hogy voltaképpen történelmi irányváltásra tesznek kísérletet: Dragnea éppen felkínálja a Keletnek az országot, rettegve attól, hogy egy demokráciában a tolvajok börtönbe mennek. És ha most hallgatni és tűrni fogunk, akkor a gyermekeink némán, ostobán és rossz fogakkal születnek majd meg!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.