RMDSZ és egyéb kisebbségi állatfajták: amikor a jobb a jó ellensége

Rögtön a Forradalom után, a legitimitáshiányban szenvedő Ion Iliescunak az az ötlete támadt, hogy különleges képviseleti rendszert hoz létre a nemzeti kisebbségeknek, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanácsban (CPUN). A gesztus azt kívánta orvosolni, hogy korábban a társadalom másodrangú tagjaiként kezelték a más etnikumú román állampolgárokat.

Háttérbe szorítottakként. Ez nemcsak a saját imázsának tett jót, hanem az országnak is. Kárpótló gesztussal elismerték, hogy az esélyegyenlőség mindenkit megillet. Aztán rátett egy lapáttal!

A kisebbségek a túlzásba vitt „politikai korrektséggel” abban a kiváltságban részesültek, hogy kisebb szavazatszámmal is képviselethez jutottak a Parlamentben.

Jóval kisebbel. Így aztán az átmenet csaknem három évtizede alatt bebizonyosodott, hogy a jó megárt. Eljutva a mai alkuig, amikor a Képviselőház jogi és költségvetési bizottságai hétfőn elfogadásra javasolták a pénzmosás visszaszorításáról szóló törvényt és egy RMDSZ-nek címzett módosító javaslatot is elfogadtak, melynek értelmében a nemzeti kisebbségi állampolgárok szervezetei mentesülnek a végső kedvezményezettekre vonatkozó jelentéstétel kötelezettsége alól.

A nem-magyar nemzeti kisebbségek frakciója az évek folyamán a Parlamentben, az esetek megdöbbentő többségében a kormánytöbbséggel egybehangzóan szavazott. Mert a többség biztosítja létezésüket, a költségvetésből. És mint minden kiváltságos csoport, törvényt kezdeményezett, mely megtiltotta bármilyen új etnikai csoport létrehozását a poszt-forradalmi Romániában. Ami egy elitista jellegű törvény; egy zárt klub. E csoportnak az RMDSZ a vezetője (az RMDSZ, ahogy a szerző e bekezdés elején is megemlíti, nem tagja ennek a frakciónak és ráadásul az RMDSZ nem e rendszer révén jut mandátumhoz, hanem a román pártokhoz hasonló módon, a kapott szavazatok arányában – a szerk.). Többek között a kormánynak alárendelt Tanácsban (az Etnikumközi Kapcsolatok Hivataláról van szó – a szerk.), mely összeállítja klubtagok éves költségvetéseit. És más juttatásokat.

Az idők folyamán kliensi csoportok jöttek létre az állami költségvetésből származó jelentős összegeket kezelő főnökök körül.

Melyek nem tartoznak elszámolással az egyszerű tagokkal szemben. És mindennek a tetejében a politikailag kinevezett vezetőségű Számvevőszék is szemet huny, ahányszor az ellenőrzései hibás elszámolásokat mutatnak ki.

Ez magyarázza annak az alkunak a tétjét, melyet egy olyan törvény elfogadásáért kötöttek, melynek célja a pénzmozgások ellenőrizhetővé tétele. Vajon tényleg szükség van arra, hogy csak az – esetek többségében – névleges összegekből gazdálkodó civil szervezetek számoljanak el minden egyes elköltött fillérre, míg a kisebbségek szervezetei felmentést kapnak? Pont ezek, melyek – kizárólag – az állam pénzét költik? Ha a pénzek elköltése tisztességesen történne,

kizárólag az adott közösség hasznára és nem az ezekben az enklávékban született és felnevelt néhány kiskirály előnyére,

akkor lett volna még az RMDSZ-nek cserealapja az igenekért? Ezekre a kérdésekre az érintettek közül senki sem fog válaszolni. Mint ahogy szintén megsüketít majd bennünket a hallgatásuk, ha azt kérdezzük tőlük, hogy végső soron, az ilyen esetekben kiket képviselnek.

Sokáig azt hittem, hogy azon kevés más etnikumú román egyike vagyok, akik sohasem azokra szavaznak, akik „népe” képviselői Románia Parlamentjében. (Furcsa? Az Romániai Örmények Szövetsége esetében a két Varujan váltogatta egymást, mint a poszt-szovjet Oroszországban Putyin és Medvegyev: Vosganian és Pambuccian!). De az utóbbi években, különféle helyzetekben, arról is értesültem, hogy már a magyar etnikumú honfitársaink sem nagyon szavaznak az RMDSZ-re. Akármik is lennének a személyes indokaik, egy valami egyesít bennünket: egy demokratikus társadalomban nem akarjuk, hogy enklavizáljanak bennünket.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.