// 2025. január 12., vasárnap // Ernő
EMNP

Reményeink autonómiája

// HIRDETÉS

A román nemzeti sajtó apokalipszist vizionál a székelyföldi autonómia elképzelése mögé. Pedig ha tudnák a magyarok, hogy ugyanúgy átverik őket a pártjaik, mint a románokat a PSD...

Hétfőn, Szent János napja után, vagyis gyakorlatilag a centenáriumi év elején három romániai magyar párt, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt közös határozatot fogadott el, melyben egyértelműen rögzítik annak a közösségnek a kéréseit, melyet állításuk szerint az említett három politikai szervezet képvisel: regionális autonómiát a Székelyföldnek, közigazgatási autonómiát a Partium régiónak, ahol az itteni magyar lakosság egyharmada él és kulturális autonómiát minden romániai magyarnak. A magyar pártok képviselői azt állítják, hogy

a magyar közösség ezáltal kínál becsületes és hátsó szándékok nélküli párbeszédet a többségnek,

mellyel Románia egységének száz évét ünnepelnék, és új kezdetet legitimálnának a kisebbség és többség közötti kapcsolatokban.

Csak a végtelenül kifinomult természetűek lennének képesek felfogni, miként kezdődhetne egy gyémántlakodalom őszinte megünneplése egy kicsi, de alapos reggeli válással, mintha az ünneplők menete útban a közös muri helyszíne felé rövid kitérőt tenne a közjegyzőnél egy étvágygerjesztő, serkentő kilépésért az oszthatatlanságból. Bevallom, nekem nincs hozzáférésem egy ennyire mélységesen bipoláris logikához. Egészen másképp értelmezem, a közvetlen valóság összes jeléből kiindulva, mégpedig úgy, hogy ez az egész egy

nagy és szégyentelen politikusi szofizmus iszonyatos koherenciájával rendelkezik.

Figyelemre méltó, hogy a többségnek szánt oly nagylelkű és sürgető ajánlat mögé a romániai magyar etnikumúak összes politikai szervezete felsorakozik. A tömbben magukévá tett határozat egy mioritikus tájakon oly ritka eszmei egységet üzen. Azt kívánja kifejezni, hogy a kérdéses szervezetek politikai irányultságtól függetlenül megállapodásra jutottak, hogy egyetlen hang, mégpedig a magyar közösség autonómiát kérő hangjának visszhangjai lesznek. Ha a szóban forgó politikusod hallgatod, akkor – talán – hajlamos lennél elhinni, hogy felbonthatatlan kapcsolat, egylényegű szolidaritás vagy – ahogy mondani szokták – gránitszilárdságú egység van köztük és a közösség között, melynek nevében beszélnek. Aztán, ha a figyelmedet e hangsúlyos kohézióról a határozat tartalmára tereled át egy kicsit, többségi döbbeneted a pánik jeleit öltheti magára: nem emlékszem arra, hogy most hétfőig bármelyik magyar politikai szervezet nyíltan „regionális autonómiát” kért volna Székelyföld számára, amit

a dokumentumban egy bekezdéssel lejjebb a területi autonómiával tettek azonossá.

Aztán azt is megtudod, hogy a magyar politikusok a létező összes autonómiaformának szakértői, melyek közül a határozat szövege explicit módon megemlíti a közigazgatási és a kulturális autonómiát is. Egy maximalista, meggyőzési célú, alkudozást kizáró listával állsz szemben. Háromszék megye, vagy semmi. Az az érzésed, hogy át kell térned a predesztináció doktrínájára, hogy ellen tudj állni az éppen elolvasottakéhoz hasonló világos és masszív követeléseknek. Persze, finis coronat opus. A határozat elfogadásának nagyantanti kontextusa és maximalista tartalma döntő módon hozzájárul e politikai gesztus általános hangvételéhez: az egész határozat felett ott lebeg egy árnyéknyi ultimátum, mely teljesen ellentétes azzal a jó kapcsolatokról szóló kijelentéssel, melyek állítólag az említett célkitűzések teljesítése után jönnek majd létre a többség és kisebbség között. Két kétnyelvű csokorral és egy jó egyetértésről szóló ígérettel nagyon

nehéz elleplezni ennek a válási retorikának az apokaliptikus monoklijait.

Ellenkezőleg, az üzenet javában forr, a jelen, az igazság pillanatának nyomása hatására. A nyilvánosság előtt el kell hangoznia, természetesen ugyanolyan izzó hangon, mint százhetven évvel ezelőtt: Itt az idő, most vagy soha! (Az eredeti szövegben is magyarul. – a szerk.)

Ha akárcsak egy morzsányi ráció is megmaradt benned, igyekszel majd felfogni annak az iszonyatos megrázkódtatásnak a mozgatórugóit, melyen éppen keresztülmentél és szembenézni a valósággal. Elmész majd a magyar közösség szívébe, a hajdani Háromszék megyébe és ott aztán – tényleg – szembesülsz a szegénységgel, siralmas utakkal, masszív munkanélküliséggel, a számos gondba belefáradt emberekkel. Szorgosságuk, komolyságuk, tisztességességük dacára. Masszív nyugati irányú exodussal találkozol majd, olyan emberekkel, akiknek az az egyetlen céljuk, hogy megszabaduljanak az otthoni kilátástalanságtól. Hozzáértésük és humoruk dacára. Olyan fiatalokra bukkansz, akik a maradás mellett döntve totális elzártságban végzik munkájukat, óriási falak mögé süllyedve. Született nemességük és szabadságvágyuk ellenére. Szülőkkel találkozol majd, akik kétségbe vannak esve, hogy fiaik és lányaik egyáltalán, de tényleg egyáltalán nem boldogulnak a többségiek nyelvén és nem a rosszindulatuk, hanem a fejeseik felelőtlensége miatt, akik

elkergették a román tanárokat, azzal az illúzióval táplálva őket, hogy az anyanyelv elegendő lesz.

Majd csak akkor fogod fel, hogy a hétfői harcias határozat nem neked, fogalmatlan többséginek szól, hanem a magukat pásztoraiknak tartók cinizmusa, rossz gyakorlata, közömbössége, alkalmatlansága miatt elveszejtett nyájnak. Az erdélyi magyar választó ugyanolyan, szavazatait kérő nemzettársai által kizsigereltnek, kigúnyoltnak, átvertnek, hülyítettnek érzi magát, mint a román választó bárhol ebben az országban, a Parlamentben – többségiként – heverésző választottai által kiraboltan, megalázottan, átverten és megőrjítetten. És nem hiszem, hogy errefelé lenne olyan józan elme, mely ne fogná fel, hogy ebben a szavazónépben, románban és magyarban egyaránt, bármennyire megkínzott is, ott pislákol még – végső humanizmusa egyfajta garanciájaként – a remény.

Az azonos erkölcsi fajtájú – román és magyar egyaránt – politikusoknak az a fő bűnük,

hogy abszolút semmilyen fenntartás nincs bennük azzal szemben, hogy ne használják ki a lehető legaljasabb módon az emberek reményét, emberségük legbelső szentélyét. Négyévente az egyiknek is, a másiknak is eladják a sajt-, túró-, szalonnadombok illúzióját. Egyeseknek nyíltan, vödörrel, másoknak burkoltan, autonomista zászló alatt.

Ha eddig netán vakok voltunk, akkor a legutóbbi, legdurvább bizonyítékot a múlt hónapban kaptuk meg, amikor a – román és magyar – többségi parlamenti képviselők nagy buzgósággal dolgoztak azon, hogy gallyra vágják a törvényeket ebben az országban. És nem egy bizonyos törvényt, hanem olyan jogelveket, melyek nélkül sem mi, sem mások nem élhetünk tisztességes módon. Mindaddig, míg a semmiért adjuk át reményeinket ezeknek a csalóknak, nem várhatunk mást, mint lelkünk legrondább fogyatékosságainak felhizlalását.

Reményeink autonómiájáért folyik az igazi harc.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Szatmár megye: megtalálták az eltűnt 15 éves lányt
Krónika

Szatmár megye: megtalálták az eltűnt 15 éves lányt

Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Sebzett medve ólálkodik Székelyudvarhely környékén
Székelyhon

Sebzett medve ólálkodik Székelyudvarhely környékén

Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.