Amiben az a zavaró, hogy nem hódítók győzik le az embert, hanem a nemzeti középszerűség maroknyi serege. Andrei Pleșu írása.
A rossz politika szerencsétlen gazdasági, pénzügyi, társadalmi hatásain túlmenően egy sor olyan hatását is számításba kell vennünk, melyek ugyanolyan nyilvánvalóak, de a rossz kormányzás mindennapi, közvetlen kudarcához viszonyítva „másodlagosaknak”, „járulékosaknak”, „esztétizálóan” elitistáknak tűnnek.
Ez utóbbiaknak valójában sokkal perverzebb hatásaik vannak (éppen azért, mert kevésbé figyelnek rájuk): súlyos elmozdulásokat okoznak a közéletben, hosszútávon pedig nehezen visszafordítható repedéseket a közösségi viselkedésben. Valami veszélyesen megromlik egy működőképes normalitás „receptjében” és akut balesetből hajlamos krónikus betegséggé változni. Íme, egy első lista az általam számba vett szabálytalanságokkal:
Bizonyított képességek, tartalmas és hatékony adottságok, hiteles szakmai pálya nélküli emberek ostromolják a hatalom magas pozícióit és válnak „reprezentatívakká” úgy, hogy szinte senkit sem képviselnek (az összezavart választók dezinformált, tehetetlenségi erő által hajtott, manipulálható részén kívül). Valójában ők csak főnökeiket és bandájukat képviselik. Kisszerű hiúság, gőgös önhittség és szigorú magánérdek elegyével kormányoznak. Egy normális országban a névtelenség homályában maradnának azok az alakok, akik estéről estére benépesítik a tévéstúdióinkat, akár politikusokként, akár „hivatásos” elemzőkként. Bármelyik úgy-ahogy tisztességes néző megdöbbenésre van ítélve. Rosszul beszélik az anyanyelvet, ferdén és pártosan gondolkodnak, visszaélnek a könnyed beszéddel, a pofátlansággal, a kibúvókkal és a bárdolatlansággal. Tele van a közélet hamis „celebekkel”, uborkafára kapaszkodott „VIP”-ekkel, a kültelki trécselés nagy mestereivel. (Zárójelben mondom: szerintem mi vagyunk a világ egyetlen országa, ahol volt, jelenlegi – és talán jövőbeni – börtöntöltelékek nemzeti tanítómesterekké, botrány-„elemzőkké” és „breaking news”-forrásokká képezhetik át magukat büntetlenül.)
Annyira nevetségesek a mai potentátok, hogy a hajdani potentátok, akiket – annak idején – kvázi nulláknak tartottunk, hirtelen tűrhető dimenziót szereznek, ha nem éppen egy bizonytalan hasznos „illetékességi” nimbuszt is. Más szavakkal, a nyomorék jelentől elszörnyedve kezded visszasírni a rozoga múltat.
A kormányzati „emblémák” ellenére szeretni a hazádat? (Sőt, csapnivaló jellege ellenére dicsérni – vagy megtűrni – a Hatalmat, egyszerűen azért, mert a „hazával” azonosítja magát?) A nemzeti kudarcra való felfigyelés, a segélykiáltás „árulás”, vagy ellenkezőleg, az európai partnerek üdvözlendő beavatkozásába vetett realista remény, akikkel küzdelem árán kerültünk „rokonságba”? A szemét „diplomatikus” szőnyeg alá söprése a hazaszeretet, vagy az eltévelygés tudatosítása, megbélyegzése és okainak felszámolására tett erőfeszítés?
A „siker” szigorúan a szemtelen „harciasság”, a leplezetlen populizmus, a kültelki gúnyolódás eredményévé vált. A vitapartner torkának átharapása, az ellenfél „kicsúfolása”, a bizonyítás durva jelzőkre és színes szitkozódásra váltása – ezek az igazi politikus „tehetségei”! „Rating”-et csinál, „tök jó” (vagy „baromi jó”), holott valójában egy közismertség és pártdöntés foteljébe került csökönyös alvilági figura. Vannak pillanatok, amikor hajlamosak vagyunk azt mondani, saját (és nemzedékünk) egész élete során sohasem hágott a fejünkre ilyen siralmas gyülevész sereg…
a politikai osztály gonoszságai által elrettentnek, relativizáltnak tűnik. Az ellenzék szétesett és – sajnos – kifejezéstelen. Kire szavazhatnánk? Miben reménykedhetünk még? Nem marad más számunkra (egyelőre), mint a gesztikulálás, a szerény tiltakozó manőverek szabadsága. De amíg a vezetők nem tűnnek túlságosan meghatottnak az utca lázadása miatt, amíg a közvélemény egy része is közömbös, ha nem éppen – a „Hatalom” összeesküvés-elméletei által alaposan mérgezetten – gyanakvó marad („államcsíny-kísérlet”, „Soros ügynökei”, „ellenséges körök által finanszírozott tüntetések” és így tovább), az egész csak a nemes tehetetlenség egyik formája marad. A legjobb esetben azzal nyugtathatjuk magunk, hogy megmentettük a becsületünket, amikor „nem”-et mondtunk a piaci forgatagban. De az eredmény, egyelőre, inkább csak szimbolikus marad. A tiltakozás nem vonz elég emberi mennyiséget, a kormány nem rendelkezik a párbeszéd készségével, képességével és vágyával, a választások előtti felmérések pedig gyógyíthatatlan hebegésről tanúskodnak: a „gonoszok” egy kicsit lejjebb kerülnek, de nem eléggé, a „jobbak” egy kicsit feljebb jutnak, de nem eléggé… Röviden, azt is mondhatnánk, hogy már csak a szerencsében, a véletlenben, a Gondviselésben bízhatunk.
És az a zavaró, hogy végső soron nem monumentális seregek, nem kifinomult stratégák, nem erős, intelligens, hódító személyiségek győznek le bennünket, hanem a nemzeti középszerűség kvintesszenciája, a saját győzelmükön és a mi melankóliánkon örömködő ostoba és nagyszájú ravaszkodók maroknyi serege.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.