Nézőpontok. Ukrajnáról, Oroszországról, a Krímről, az egész csodálatos sakkjátszmáról. Vasile Ernu és Codru Vrabie beszél.
A Krím-félsziget Ukrajna általi elvesztése Moszkva más autonóm tartományokkal szembeni expanziós törekvéseivel kapcsolatos aggodalmakat keltett a szomszédos államokban. Ioana Lupea Vasile Ernu íróval és Codru Vrabievel, az EPAS elnökével beszélgetett e válság kihatásairól.
A főbb kijelentések
Vasile Ernu
Több szöveget is írtam erről, az egyiket éppen a román sajtó nyitottabb elméjű részének küldött válaszomként, mely nem csak abszolút rosszban és jóban gondolkodik.
Egyes reakciók megleptek, beleértve Moise Guranét is. Betegesnek tartom bizonyos szöveg valami mellettivé, vagy ellenivé nyilvánítását, főleg, ha politikáról van szó. Némileg nyugodtabbaknak kell lennünk, bent vagyunk az EU-ban, a NATO-ban.
Azt hiszem, Ukrajna számára a finn modell a legjobb, vagyis egy olyan modell, ami rugalmasságot enged meg neki. Kockázatos bármilyen kísérlet, amivel egyetlen modellt akarnának Ukrajnára kényszeríteni és odavezet, ami történt.
Ez nem azt jelenti, hogy Oroszországnak semmilyen bűne nincsen. De azt hiszem, a román sajtó túlságosan hisztérikus lett, propagandisztikus forrásokat idéznek, mint amilyen Zsirinovszkij.
Nemcsak Oroszország folytat propagandát – bár tudjuk, hogy elég sokat. De azt mondani, hogy csak Moszkva folytat propagandát, azt jelenti, hogy nem értjük, ami ezen a világon történik. Mindenki folytat propagandát.
Ioana Lupea
Egy víziót vetít előre, vagy eszköz?
Vasile Ernu
Ez elméletileg egy eszköz. De Oroszország a propagandaháborút elvesztette a nyugattal szemben. Ugyanakkor Moszkva a volt hatalmi szférájában és belföldön megőrizte a befolyását. A nyugat azonban egy egyetemesen elfogadott, a lakosság által másképpen fogadott nyelvezetet használ.
Oroszország tárgyalási eszközként használja a propagandát – előtérbe tol olyan embereket, mint Zsirinovszkij, akinek rémületet keltő diskurzusa van és akkor a nyugat azzal tárgyal, aki számára racionálisabbnak tűnik. Gyakorlatilag előre lökik a „bolondot” és mögötte más bábukat mozgatnak.
Codru Vrabie (fotó)
Márciusban háborúktól félek – március Mars isten hava, az utóbb 2000 évben sok háború kezdődött ebben az időszakban.
Megpróbáltam magam egy krími polgár helyzetébe képzelni, aki a népszavazással szembesül, egy szimferopoli tömbház sarkánál lévő butikoséba. Nem hiszem, hogy az EU négy nagy szabadsága számára is referenciát jelent. Az embereket az instabilitástól való félelem az ismert dolgok felé fordítják – múlt, történelem… és mindezek Oroszországhoz kötődnek.
A hatalmi egyensúlyban az az első számú szabály, hogy az erősebb oldalára állj, mert ezáltal a konfliktus elhal, feszültséget hagyva maga után. Ha a gyengébb oldalára állsz, akkor minden véres konfliktussá fog fajulni.
Oroszország a krími emberek számára erőt képvisel ahhoz a képhez képest, ami az EU-ról az ottaniakban él – 28 bizonytalan ember. A döntésük természetesnek tűnik, nem?
Vasile Ernu
Lehet, hogy nem az EU-val hasonlítják össze, mert az messze van. Hanem főleg Ukrajnával, a hatalomváltással, a lázadások utáni anarchiával, plusz a Kijevből érkező oroszellenes üzenettel.
Codru Vrabie
Amikor a környező dolgok bizonytalanok, akkor erősebb a valahova tartozás vágya. És oda akarsz majd tartozni, ahol több biztonságot, stabilitást találsz.
Ioana Lupea
Arról beszéltek, hogy lejárt az államok ideje, holott azt látjuk, hogy az EU-ban, de Ukrajnában és Oroszországban is van egy nacionalista áramlat, mely máris teret nyer.
Codru Vrabie
Az EU a négy szabadsággal eddig példátlan dolgot hajtott végre: tudatosan gyengíti a határokat. Amikor egy olyan államnak, mint Románia, szüksége van arra, hogy a Parlamentben képviselve legyen a diaszpóra, akkor ébredünk rá arra, hogy bizonyos dolgok megváltoztak.
Az EU-s kormányok azt érzik, hogy gyengül a saját határaik feletti ellenőrzésük. Az a természetes reakciójuk, hogy még keményebben jelentik ki, ez az ő helyük, területük – és így jelenik meg a szuverenitáspárti diskurzus, ezzel az oroszok malmára hajtva a vizet.
Nagyon is elképzelhető, hogy megérjük azt az időt, amikor az EU 28 központi kormánya megszűnik, helyüket pedig 270 régió veszi át – például Olténia, a Bánság, vagy a 16 németországi tartomány stb. Ha ebben az irányban haladunk, akkor miért nem adunk esélyt a Krímnek, hogy döntsön a sorsáról?
Vasile Ernu
Eléggé aljas volt a keleti térség számára javasolt európai terv. Az ukrán pénzügyi elit elsőként érzékelte ezt és NEM-et mondott az EU-s megállapodásokra. A Majdan reakció volt. A Majdanon az Európa-pártiak, jóhiszemű emberek képezték a központi elemet – ezzel kapcsolatosan nincs semmilyen kétségem. Az emberek nagyon csalódottak voltak, a Janukovics-kormányzat a csőd szélére vitte az országot. De várjuk meg, hogy mi történik az új hatalommal, ami számomra nagyon gyengének tűnik, de bírja a nyugat támogatását.
Ebben az egész válságban Lengyelország közvetítő szerepet játszott. Nemrég jelzés érkezett a kormányfőtől, aki azt akarja, hogy ne gyakoroljanak nagy nyomást Oroszországra, mert ez ártana. Gyakorlatilag a tárgyalások új szakaszába lépnek.
Codru Vrabie
Azt hiszem, a román politika túlságosan egzaltált. Könnyű mindenféle nyilatkozatokkal fokozni a hangulatot, hogy te kerülj előtérbe, de ha nem nézed meg, hogy mire alapozol, meglepetések érhetnek. Ezért nem bízok egyetlen román politikus nyilatkozatában sem. Talán megbíznék egy külügyi szakértőben, aki tudja, hogy miként zajlik ez. De az utóbbi 7-8 évben a román diplomácia hanyatlását láttam, mondjuk úgy, hogy minden területen, nemcsak keleti irányban.
Nem értem, miért nem használjuk külpolitikai csatornákként a testvérvárosi kapcsolatokat, például. Ezek olyan csatornák lehetnének, melyeken keresztül kommunikálni lehetne és a dolgok sűrűjéből lehetne információkat szerezni arról, hogy miként élnek és dolgoznak az emberek. Tehát attól tartok, hogy nem alapozhatunk a román politikusok szavaira. Nem nagyon van közük a valósághoz.
Vasile Ernu
Azt látom, hogy az utóbbi napokban megpróbálnak javítani az ukrán ultranacionalista csoportosulások imázsán. Még ők is elkezdtek változtatni a diskurzusukon, közelednek a hatalomhoz és a nyugathoz, amelyik európai diskurzussal rendelkező civilizált emberekkel akar tárgyalni. De ettől függetlenül, Ukrajnában erősödik a nacionalista elem.
Úgy tűnt számomra, hogy Romániában a kormányfő sokkal árnyaltabb, kiegyensúlyozottabb volt, ami miatt – sajnos – meg is vádolták oroszbarátsággal, mert nálunk mindennek fehérnek és feketének kell lennie. Hiba! Az államférfiúknak kiegyensúlyozottan kell beszélniük.
Ioana Lupea
A magyar közösség ügye – az EP-ben voltak bizonyos nyilatkozatok, melyek a magyar közösséget a krími tatárokhoz hasonlították, mindenesetre párhuzamot vontak velük és még a koszovói precedenst is felhozták. A nacionalista diskurzusban is vannak zavarosságok.
Codru Vrabie
Azt hiszem, az önrendelkezés gondolata nagyon fontos, ha egyén szintjén nézzük. Skócia függetlenséget akar Nagy-Britanniával szemben, de az EU-val szemben nem. Koszovó függetlenséget akart Szerbiával szemben, de nem akarja, hogy Albániához csatolják. Mindenesetre az európai térségben képzeli el a jövőjét. A Krím esetében is ugyanez a helyzet, ha eltekintünk Oroszország beavatkozásától.
Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.
… egy polgármester úgy beszólt Victor Pontának, hogy az szökőárnak is beillene… és a mutáns tél váratlanul kapta magát és feldobta a talpát.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Victor Ponta George Simionnal is együttműködne esetleges elnöksége alatt. Egy ötéves kislányt erőszakoltak meg Aradon.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóan történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
A Laszlo-Constr Kft. megkezdte a Riverside Retail Park kereskedelmi központ kivitelezését Székelyudvarhely legdinamikusabban fejlődő övezetében.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ezt az eszmefuttatást is kiteszem a Facebookra, Önök meg beszólnak nekem kommentben. Tehát minden a helyén.
„A kisebbségre irányuló támadások mindig is jelen voltak, hol takaréklángon, hol nyílt tűzzel.”
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
A mesterséges intelligencia ugyanis nem nézett ki az ablakon. Ha tetszik, könyvből tájékozódott. Mi viszont kimentünk a dombra és megnéztük. Avarostól, virágözönöstől, szemetestől, mindenestől.