Amikor a román szerző elismeri, hogy fasza lenne a Székelyföld, de sajnos, az etnikai kritériumokon alapuló autonómia iránti mániájuk nem hagyja a székelyeket fejlődni.
A románoknak elegük lett a vezetők tehetetlenségből és létrehozzák saját fejlődés alapjaikat. Az ország nyugati megyéiből álló „Nyugati Szövetség” előtt létezett a Románia északkeleti megyéi számára létrehozott „Euronest” Közösségek Közötti Fejlesztési Egyesület. Február 25-én egy újabb szövetség jött létre a vezetők ostobasága és lopkovicssága ellen, melynek „Fogarasföld Mikrorégió” a neve és Szeben és Brassó megyék 33 településéből áll. Ezeknek a községeknek és városoknak a polgármesterei első körben egy gyorsforgalmi utat akarnak megépíteni Mundra és Sellenberk között, amire az örökösen imposztorok és korruptak által uralt bukaresti kormányok sohasem találnak pénzt. Az eseményen Corina Creţu asszony, európai biztos is jelen volt, aki folyamatosan azért könyörög a PSD–ALDE-nak (Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.), hogy hívják le az európai pénzeket. Sikertelenül.
főleg az infrastruktúrával, egészségüggyel és fejlesztéssel kapcsolatosakat. Állandóan Sabin Gherman híres kiáltványa jut eszembe, mellyel sokáig nem értettem egyet. „Elegem lett Romániából”, írta Gherman, majd hozzátette: „Elegem lett a Mitikákból, a ravaszkodásból és cigánykodásból, amit ez az országnév maga után hagy...” Kemény, nagyon kemény, de ugyanakkor vérfagyasztóan időszerű is. Valójában most sokkal időszerűbb, mint amilyen megírásakor volt: 1998 májusában.
Íme, 21 év elteltével már nem viseljük el, nem értjük meg, nem tudjuk elfogadni azok csúfság-politikáit, akik lenézéssel kormányoznak minket. Hogyan viselhetnénk el 2019-ben a korrupt analfabétákat, akik vissza akarják vinni az időben Romániát a Ceauşescu-korszakba, akik ki akarnak vezetni bennünket az EU-ból, akik abszolút semmit sem tesznek azért, hogy a románok méltóságban és igazságban éljenek?
Ezt nem viselhetjük el, és akkor
egy autópályát, egy kórházat, egy gyorsforgalmi utat… Választ egy történelemből vett nevet és azzal menetel európai pénzekért, melyeket egy gazember és tolvaj kormány nem akar lehívni, mert az európai pénzekből Dragnea és az övéi nem tudnak lopni, mert veszélyes, nyakukra jön az OLAF és jaj lesz nekik, ha még Codruţából is európai főügyész lesz! Szinte már látom, milyen mély gyászt ölt majd magára a kormány és a vezető Párt…
Folyamatosan azt kérdezgetem magamtól, hogy ki következik. Megmozdult az ország, csak a dél tűnik némileg tunyának, de nem lehet tudni, mikor fog majd robbanni a teleormani, dolji, vagy călăraşi-i puliszka is. A délieknek egyelőre már nem kell városi státusz és falusi élet, már nem akarnak városi adókat és járulékokat fizetni és sárban élni, csatornázás, gáz, víz nélkül és kert végi budival élni. Így aztán az emberek azt kérik, hogy „városaikat” csinálják vissza faluvá: Căzăneşti község, Potcoava község… Persze, a polgármestereknek nem tetszik az ötlet, lássuk, vajon kitalálják, hogy miért…
De, ismerjük el, bennünket Hargita, Kovászna és Maros jobban érdekel.
Mert ha létezik Fogarasföld, akkor miért ne létezhetne egy Székelyek Földje?
Mindennek a teteje, hogy éppen az etnikai kritériumokon alapuló autonómia iránti mániájuk nem hagyja a székelyeket fejlődni, európai pénzeket szerezni az ország más megyéinek mintájára. Másrészről mindaddig, amíg az RMDSZ a hatalom hű szövetségese lesz, egy ilyenfajta kezdeményezésnek nem lesz esélye a sikerre, a magyarok nem árulják el politikai barátaikat. Ők továbbra is a „kis lépések politikáját” fogják követni, ami eddig két fejezetben elkönyvelhető sikereket hozott nekik: „imázsban” és „anyagi kiváltságokban” ennek az etnikai pártnak a vezetői számára, ami nem járt az egyszerű magyarok életminőségének javulásával is.
Ha így fogjuk folytatni, akkor magától aktiválódik az a régi, 8 vagy 12 régiós közigazgatási reformterv, melyet egyik kormánynak sem volt bátorsága elfogadtatni. Románia a polgármesterei belátása szerint szakad szét régiókra, mikrorégiókra, tartományokra, földekre és más szervezeti formákra, melyeket a PSD-s kormányok által 2012 óta képviselt undorító politikával elégedetlen emberek még ki fognak találni.
Ha hinnék abban, hogy valaki vigyáz ránk ott fent, akkor talán azt mondanám, „Isten segedelmével!”… Mert nem hiszem, hogy bárki más még képes lenne rá.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Holtan találtak két 20 év körüli, Bákó megyei fiatalt egy autóban Hargita megyében, a szépvízi víztározó közelében.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.