Irtó rossznak bizonyultak a brit választási jóslatok. Cameronék győztek. De a választási bunyó igazi győztese a skót függetlenségi párt. Na most mi lesz?
Glasgow, reggel 8:30, az utcasarkon négy lengyel munkás cigarettázik és valószínűleg a brit választás eredményeiről beszélget. A George téren, a város politikai központjában tökéletes nyugalom van. Skócia az elmúlt éjszaka besárgult: ez a Skót Nemzeti Párt (SNP) színe. Az 59 skót választókörzetből 56-ot a karizmatikus Nicola Sturgeon által vezetett párt szerzett meg. Ennek ellenére az eredmények sok szempontból váratlanok voltak. Úgy tűnik, a brit kormányt továbbra is David Cameron fogja irányítani, aki sokkal több szavazatot szerzett, mint fő ellenfele, Ed Miliband. Ez a cikk röviden három ügyre összpontosítva elemzi a választás előtti és utáni helyzetet: a kampányra és az eredmények (rögtön urnazárás utáni) lehetséges magyarázataira; a választás Nagy-Britanniára gyakorolt hatására, és végül a választás Európára gyakorolt hatásaira.
Mindenkit megleptek a nagy-britanniai választás eredményei. Bár arra lehetett számítani, hogy a toryk kevesebb mandátumot szereznek, mint 2010-ben, úgy tűnik, David Cameronnak sikerült megszilárdítania a Konzervatív Párt helyzetét. A laburisták választási katasztrófával szembesülnek – 100 mandátummal kevesebb helyük van a Parlamentben, mint a konzervatívoknak és a SNP javára elvesztették Skóciát, egyik főhadiszállásukat. A konzervatívokkal koalíciót alkotó, Nick Clegg kormányfő-helyettes által vezetett Liberális Demokrata Párt megsemmisítő vereséget szenvedett: 46-ot elveszített a 2010-ben megszerzett választókörzetekből. Úgy tűnik, Nigel Farage Egyesült Királyság Függetlenségéért Pártja (UKIP) egyetlen helyet fog szerezni a westminsteri Parlamentben. Egyesek számára az eredmények rendkívül váratlanok, főleg, hogy a kommentátorok néhány nappal ezelőtt még Cameron túlélési lehetőségeit latolgatták. A brit rendszer szerint 650 képviselőt választanak meg többségi, „first past the post” típusú rendszerben, 650 egyéni választókörzetben. Kormányalakításhoz 323 fős többségre van szükség, Cameronnak pedig e pillanatban 327 mandátuma van.
A választás eredménye:

A kampány szerintem lapos volt, hiányoztak a világos üzenetek, és összemosódtak a konzervatív és a laburista platformok, ugyanis Cameron és Miliband üzenetei között nem volt túl nagy különbség. A brit költségvetési hiány, az országos egészségbiztosítási rendszer (NHS) és az új lakások építése szerepelt a fő témák között. Csak Nicola Sturgeonnak (SNP) és Natalie Bennettnek (Green Party) volt keményen megszorítás-ellenes üzenete. Az UKIP folytatta a bevándorló-ellenes és EU-ellenes platformját, mely nem jött be annyira a választóknak, mint gondolni lehetett volna. Említésre méltó, hogy egyetlen párt sem tért ki igazán az országban tapasztalható szegénység és társadalmi egyenlőtlenség kérdésére.
Sokan arra számítottak, hogy Miliband vezetésével jelentősen megerősödik a Munkáspárt. De meglehet, a modorosan macsó David Cameronhoz képest suta Miliband nem volt képes meggyőzővé válni. Sőt, azt hiszem, sok brit elégedett Cameron utóbbi években tett lépéseinek gyümölcseivel. A brit gazdaság talpra állt a globális pénzügyi válság után, a toryk pedig pozitív imázstőkét tudtak felhalmozni a költségvetési hiány lefaragásával. Ennek megfelelően Cameron egyik fő üzenete a „ne váltsatok lovat a gázló közepén” volt, ami bejött a választóknak, és e retorika fenntartásában egy sor újság és bulvárlap is besegített. Lakótársam, egy fiatal skót szakember, tegnap este hazament, hogy a térségbeli fősodorral szembemenve a Konzervatív Pártra szavazzon. Meglehet, hogy tévedek, de a konzervatívokra sok fiatal, szakképzett ember és általában a középosztály szavaz, szemben a továbbra is a Munkáspárthoz kötődő hajdani ipari övezetekkel. Egyesek azt kommentálták a Twitteren, hogy a Munkáspárt szakszervezetektől való függése és Miliband elmosódottsága vezetett a Laburista Párt gyenge eredményéhez.
Először is a választási vesztesekre lesz hatással: a LibDem-eknek a jövőben mellékszerep fog jutni. Ed Miliband lemondott és megnyitja az utat a laburisták reformjáról szóló átfogó viták előtt. Láthattuk, hogy az UKIP képes szavazatokat gyűjteni és zajt csapni, de a saját választókörzetében nyújtott teljesítménye miatt Nigel Farage lemondott.
Ha David Cameron alakít kormányt, a csapat és politikai irányvonalak terén megmarad a status quo. Jobboldali konzervatív kormánya az üzleti köröket, a City-t és London pénzügyi kerületének tevékenységeit támogatja. Folytatódni fog a hiány csökkentése, a megszorító lépések alkalmazása és a költségvetési kiadások csökkentése. Cameron a „Big Society” elvet követi, mely a „polgárok felhatalmazását” és a kormányzati beavatkozások csökkentését támogatja.
A westminsteri Parlamentben új helyzetet teremt a Skóciából érkező 55 parlamenti képviselő. Az Alex Salmond által vezetett küldöttség rendkívül hangosan áll majd ki a skót ügy mellett, és képes lesz akadályokat gördíteni a Cameron által vezetett kormány elé. Az új helyzet egyik fő következménye az lehet, hogy Skócia új hatásköröket kap, a függetlenségi követeléseket enyhítendő. A függetlenségi népszavazás után tegnap az urnáknál nyilvánult meg a skótpárti érzelem, a választási rendszer pedig megkönnyítette a SNP útját a győzelem felé.
A skót függetlenségi népszavazás olyan lehetőség volt, mely nemzedékenként egyszer adódik. Ha David Cameron alakítja majd meg a brit kormányt, akkor ígérete szerint 2017-ben népszavazást ír ki, melyen a britek eldönthetik, hogy az Európai Unióban maradnak-e, vagy sem. Vannak vélemények, melyek szerint ha a britek összességében az EU-ból való távozás mellett döntenek, a kialakuló helyzet elmélyítheti a megosztottságot Skóciával. A SNP ezt ürügyként fogja felhasználni egy új függetlenségi népszavazás kiírásához. A dolgok ezáltal még tovább fognak bonyolódni.
A választás eredményei erős politikai földindulást okozhatnak európai szinten. Egy népszavazás kiírása és egy lehetséges „Brexit” strukturálisan fogja érinteni az európai építményt. Tekintettel az euró-övezet és Görögország gondjaira, az Európai Uniónak időben fel kell mérnie a tegnapi választás lehetséges hatásait.
Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból drasztikus következményekkel járhat, és nemcsak egy intézményi újratervezést feltételez, hanem az EU pénzügyi politikáinak (pl. a kohéziós politika) átalakítását is, melyeknek olyan országok a haszonélvezői, mint például Románia. A Brexit újrarendezné az Unión belül a hatalmi pólusokat. Teret nyerne a francia–német motor és domináns módon irányítaná az európai politikák sorsát. Nagy-Britannia EU-n belül tartása nemcsak gazdasági, hanem politikai téren is hasznos lenne, a Berlin–Párizs kettős ellensúlyozásával. Ugyanakkor Nagy-Britannia kilépése nemcsak politikai, gazdasági és imázscsapás lenne az Európai Unió számára, hanem kulturális is, tekintettel a kontinens és a brit szigetek kapcsolatára.
Mindezek után az lenne a legbölcsebb dolog, ha európai szinten sikerülne megőrizni a kohéziót, és a brüsszeli hatóságok arrogancia-mentesen és bizonyos kérdésekben engedékenyebben viszonyulnának az álnok Albionhoz. Az EU-nak nyitottnak kell maradnia Nagy-Britannia óhajaival szemben. Bár ezek sokszor ütköznek az európai integráció napirendjével és a több Unió gondolatával, a Brexit következményei túlságosan mélyrehatóak lennének. Ezért már ma meg kell kezdeni a kampányt Nagy-Britannia EU-ban tartásáért.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.