Milyen irányt követ Románia? Történelmi méretű a borúlátás

A Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége (PSD–ALDE) koalíció kormányprogramjának megvalósítása a félig üres vagy félig tele pohár aforizmáját juttatja eszünkbe. Ha a gazdasági növekedést nézzük, akkor a pohár félig tele van, ha viszont a növekedés makrogazdasági egyensúlyra gyakorolt hatását, akkor félig üres.

Persze fel lehet vetni, hogy az aforizma a derűlátás és a borúlátás közötti klasszikus viszonyt tükrözi, csakhogy amikor a nemzetgazdaság állapota jelenti a „poharat”, akkor már nem akármilyen derűlátásról, illetve borúlátásról van szó, hanem a kormányon lévők derűlátásáról és a polgárok borúlátásáról.

Annak ellenére, hogy kormányzati szinten eklatáns derűlátás van a kormányprogram sikerességét illetően, Románia polgárai úgy gondolják, a dolgok rossz irányba haladnak és borúlátóan tekintenek a 2018-as évre, ahogy a Román Felmérési és Stratégiai Intézet (IRES) egyik 2017. decemberi közvélemény-kutatásából kiderül.

Ennek megfelelően arra a kérdésre, hogy „Véleménye szerint milyen irányba haladnak ma a dolgok Romániában?”,

a megkérdezettek 75 százaléka azt válaszolta, hogy rossz irányba, míg csak 17 százalék szerint haladnak a dolgok jó irányba.

A felmérés feltárja, hogy a társadalom abszolút borúlátó az ország haladási irányának helyességét illetően. Az utóbbi 25 évben sohasem történt meg, hogy csak 17 százalék vélje úgy, hogy az ország jó irányba halad. A borúlátás 2018-ra is megmarad, mert a megkérdezettek 46 százaléka szerint 2018 még rosszabb év lesz és csak 28 százalék véli úgy, hogy jobb év lesz, mint amilyen 2017 volt.

Közismert, hogy a kormányprogramot a szociális partnerek, a bel- és külföldi elemzések szintjén már a kormányzás kezdete óta bírálják, mert nemcsak irreálisnak, hanem olyan adóügyi különcségekért is felelősnek tartják, melyek nemcsak a reálgazdaság működésében okoztak nehézségeket, de az előreláthatóság hiányával egy bizonytalansági légkört is kiváltanak.

Ezekre nem fogok újra kitérni, bár sok mindent el lehetne mondani. Azért sem ismétlem meg őket, mert úgy tűnik, hogy – végre – a kormányon lévők tudatáig is eljutottak a problémák, és jól-rosszul, de megpróbálják bizonyos eszközökkel kijavítani az elkövetett hibákat. Ez nem azt jelenti, hogy a javításokat garanciának tekinthetjük egy felelős kormányzati aktus normalitás kerékvágásba való visszatérésére, de azt hiszem, olyan kezdetet képviselnek, amelynek pozitív következményei lehetnek. Majd meglátjuk.

A kormányprogram jelentős hátránya

Elemezni kell viszont egy másik aspektust, amely – véleményem szerint – a kormányprogram jelentős hátrányát képezi. E hátrány káros hatásai még csak most kezdenek megmutatkozni, és a közeljövőben a gazdasági helyzet egész alakulására nézve fokozódni fognak.

Ez a jelenlegi koalíció által kidolgozott és képviselt gazdaságpolitika paradigmáján belüli motivációs tényező hiányának hátránya.

Az abszolút és az utóbbi 25 évben nem tapasztalt mértékű borúlátás, amely a lakosság részéről a PSD–ALDE kormányzat által meghatározott fejlődési iránnyal kapcsolatban megnyilvánul, éppen a motivációs tényező hiányából fakad.

Mit jelent a motivációs tényező? A motivációs tényező bármely gazdasági fejlesztési modell kötelező komponense. Ennek elengedhetetlenségét viszonylag későn foglalták szabályba a gazdasági elemzés szintjén, a háború utáni úgynevezett „gazdasági csodák”, különösen Japán példájának tanulmányozása alapján (n. b.: Daniel Kahneman – aki 2002-ben kapta meg a Nobel-díjat).

A vélekedések szerint, bármilyen jól dolgoznának ki egy fejlesztési modellt a gazdasági és feltáró jellegű gazdasági gondolkodás ökometriai és geoökonómiai feltételekkel történő ötvözése révén, lehetetlen végső sikert elérni az emberi cselekvés hatása minőségének és fenntarthatóságának számításba vétele nélkül.

Más szóval, az elméleti modellről a reálgazdaság gyakorlatára való áttérés sikeressége

meghatározó módon függ attól, hogy miként vállalnak szerepet és cselekednek a polgárok, vagyis a munkaerő.

Ahhoz, hogy ez a szerepvállalás lehetséges és hatékony legyen, a munkaerőt motiválni kell, vagyis meg kell értenie a kitűzött célokat, hinnie kell azok realizmusában és életképességében, tudatosítania kell, hogy a magánérdek a közérdek megvalósulásától függ, biztosnak kell lennie abban, hogy a társadalom érdekében kifejtett (fizikai, intellektuális, fiskális) erőfeszítés abban a támogatásban és védelemben nyer majd jutalmat, amelyet a társadalom fog biztosítani neki.

Ebből az következik, hogy menet közben létre kellene jönnie és meg kellene szilárdulnia egy partnerségi kapcsolatnak a kormányprogram és a polgárok között, abban az értelemben, hogy az utóbbiaknak tudatosan kellene támogatniuk az ezen célok elérésére irányuló erőfeszítést, mely célokat ők maguk is szükségesnek tartanak a saját érdekeik szempontjából. Ez egyfajta kormány–polgár partnerség, melyet – például – egy olyan neves szerző, mint Thomas Piketty létfontosságúnak tartott a gazdasági demokráciai légkör létrehozásához.

Egy ilyenfajta partnerség elérése bizalmat sugároz a polgárnak a jövőjét illetően, meggyőződése lévén, hogy helyes az út, melyen országa elindult, kedvező fejlődési körülményeket biztosítva mind neki, mind gyermekei számára. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között már nem lehet társadalmi apátiáról vagy hazaelhagyási tendenciához vezető pesszimista helyzetről beszélni.

A román állampolgároknak az ország által követett úttal szembeni pesszimizmusának magas szintje annak kifejezése, hogy a jelenlegi kormányprogram és a polgárok között nincs meg ez a partnerség? Annak bizonyítéka, hogy a kormányprogram nem vette számításba a motivációs tényezőt?

Tény, hogy a PSD–ALDE kormányprogramja nem szentelt kellő figyelmet, vagy – helyesebben mondva – félreértette a motivációs tényezőt.

A program szerzői tévedtek, amikor csak merkantilista aspektusára redukálták a motivációs tényezőt, abból a téves meggyőződésből kiindulva, hogy a polgár akkor is programot támogató és megvalósító partnerükké válhat, amikor bizonyos magasabb bérekre vagy nyugdíjakra vonatkozó ígéretekkel csak és kizárólag anyagilag teszik őt érdekeltté.

Ez nemcsak leegyszerűsítő értelmezés, de sértő is, amennyiben a jelenlegi modern román és európai polgár társadalmi és politikai státuszának attribútumait kizárólag egyetlen mennyiségi attribútumra, a fogyasztásira redukálja.

Nem lehet tagadni a pénzbeli serkentés (bér- és nyugdíjemelések) jelentőségét a munkaerő motiválásában, de a jelenlegi körülmények között elégtelen egy kormány–polgár partnerség létrehozásához egy kormányprogram végrehajtásában, főleg, ha még a béremelésekre vonatkozó ígéreteket sem tartják be maradéktalanul.

Milyen serkentőket kellene a PSD+ALDE-nak nyújtania a pénzen kívül?

Az anyagiakon kívül milyen serkentőket kellene egy kormányprogramnak nyújtania ahhoz, hogy a polgárokat munkaerő-kínálati, valamint adó- és járulékfizetői szerepükben motiválják?

Más országok tapasztalata alapján, melyek a második világháború után vagy a XX. század utóbbi negyedében a délkelet-ázsiai térségben megvalósították az újjáépítés és fejlődés csodáit, a motivációs tényező lépések, politikák és programok olyan sorában testesült, melyek a következő irányba mutattak:

* a társadalmi kohézió elérése és a különféle társadalmi-szakmai kategóriák, illetve tulajdonformák közötti diszkriminációk felszámolása;

* közép- és hosszú távú fejlesztési stratégiák, országprojektek, vagy akár több évre szóló tervek megléte (ilyenfajta tervezést használnak különféle formákban a japán, izraeli, dél-koreai, tájföldi, indiai, brazíliai fejlesztési modellekben) világos, szakaszolt és rangsorolt célokkal, melyek képesek előreláthatóságot biztosítani mind a cégek, mind az egyéni karrierek szintjén;

* egyértelműség és kontinuitás bizonyos geoökonómiai és geopolitikai természetű célok meghatározásában és nyomonkövetésében, melyeket nemzeti érdeket szolgáló célokként elfogadnak, közvetlen hatással az ország jövőjére nézve (politikai és monetáris szövetségek, gazdasági és monetáris integrációs övezetekhez való csatlakozás és hasonlók).

A jelenlegi koalíció kormányprogramja nem vett figyelembe ilyenfajta elemeket,

sőt, egyes esetekben pontosan ellentétes irányba halad.

Például a társadalmi kohézió elérését és a bánásmódbeli diszkriminációk felszámolását a bértörvénnyel és az úgynevezett adóforradalommal gyakorlatilag szabotálják. A társadalom kettészakadt a közszféra – jól fizetett – alkalmazottaira és a magánszektorra, melyet egy vitatható adózási típusnak vetnek alá, hogy finanszírozni tudják a közszférában végrehajtott béremeléseket.

Antagonizáló tendenciájú különbségek jöttek létre a parlamenti képviselők, polgármesterek, megyei és helyi tanácsi alkalmazottak között, akik jelentős béremelések haszonélvezői voltak, illetve az oktatásban, a rendőrség kötelékében, egészségügyben és különféle más ágazatokban dolgozó csaknem kétmillió ember között, akik nemhogy nem részesültek emelésben, de éppenséggel bércsökkentéssel szembesültek.

Nincs meg a jövőre vonatkozó világos és pontos elképzelés sem

A kormányprogram nem alapul valamilyen stratégián vagy országprojekten. A kormányprogram alapját kizárólag a PSD választási programja, egy politikai eszmék szerint strukturált programadó dokumentum alapozza meg, mely meghatározásából fakadóan képtelen hosszú távú víziót nyújtani.

Sőt, még ez a program sem véglegesített és stabil, ugyanis a koalíció által eddig felállított mind a három kormány „igazított” rajta.

A helyzet a geopolitikai és geoökonómiai szintű célok esetében sem világos. Bár fellengzősen kinyilatkozzák az európai pálya melletti kiállást, a PSD–ALDE kapcsolata az európai intézményekkel a legalacsonyabb szintű a 2007-es csatlakozás óta.

Ami pedig az euró-övezethez való csatlakozást illeti, már nem is lépnek túl a nyilatkozatok szintjén, nem létezik semmilyen ilyen irányú tisztázás vagy pontosítás.

A motivációs tényezőnek a kormányprogram alkotói általi elhanyagolásának most az az „abszolút borúlátás” a következménye, amit a lakosság Románia haladási irányával kapcsolatosan tanúsít. Elképzelhető, hogy az év közepe táján ez a borúlátás a tüntetés közvetlenebb formáját ölti majd, ami

a társadalmi helyzet sztrájkokban és utcai tüntetésekben megtestesülő belobbanásához vezet.

A legjobb szándékkal figyelmeztetek erre a lehetőségre. Ez nem jóslás és nem is fenyegetés. Csak figyelmeztetés abban a reményben, hogy még van idő elkerülni egy ilyenfajta lehetőséget.

2018 sok gondot vet fel a jelenlegi kormány számára

Bár jelen írásomban nem kívánom részletezni őket, a gondok mind költségvetési szempontból, mind egy növekvő infláció hatásain keresztül is súlyosak lesznek.

Az egészségügyi ágazaton belüli béremelésekre vonatkozó ígéretek, valamint a nyugdíjpont megemelése nehezen teljesíthető finanszírozást igényel, ami hitelek felvételéhez fog vezetni.

Ilyen feszült helyzetekben

bármely kormánynak a lakosság megértésére, támogatására és türelmére van szüksége.

Íme, miért kell partnerré változtatnia a jelenlegi kormánynak a polgárt, lett légyen ő egyszerű alkalmazott vagy magánvállalkozó. Az egyik első lépés ebben az irányban a kormányzati aktus őszintesége és átláthatósága lehetne. Itt az ideje elmondani a polgároknak, hogy mi lehetséges és mi nem, miben hibáztak és miért hibáztak, mikor és miként lehet majd eljutni a megígért bérekhez az ország elzálogosítása nélkül.

Már sem a „Fel Kövesivel, le Kövesivel” játék, sem Olguţa Vasilescu asszony bűvészkedése a számokkal, de még Tudorel Toader úr expozéi sem képesek derűlátóvá tenni a románokat.

Egy derűlátó nép erős nép. Vajon tényleg azt akarják, hogy derűlátók legyünk?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.