Miért ne legyen december 1. a román nemzeti ünnep napja?

Az 1990. július 31-i 10. sz. törvénnyel sietősen nemzeti ünneppé nyilvánított december 1-e kiválasztásánál csak az döntött, hogy semmiképpen se május 10-e, a kommunizmus hatalomra kerülése előtti nemzeti ünnep legyen az. A döntésről nem volt semmilyen komoly vita. Kapkodva bedobtak egy – amúgy fontos – napot, hogy ezzel megakadályozzák a Monarchia akár csak szimbolikus visszatérésének bármilyen esélyét.

Ma lúdbőrözik a hátunk a törvényt aláírók vörös listájától:

a Szenátus elnöke, Alexandru Bârlădeanu, a Képviselőház elnöke, Dan Marţian és Románia elnöke, Ion Iliescu.

Ez volt a Forradalom után „kisugárzó” hatalom nagy igyekezete, az „egyéni demokrácia” nagy tétje, és a nagy rettegés Mihály királytól: kettős imposztorságuk elrejtése. Ne feledjük, Románia csak a kommunizmus idején volt köztársaság: először Népköztársaság, majd Szocialista Köztársaság. A kommunizmust megbuktató Forradalomnak az általa a román népre kényszerített rezsimet is meg kellett volna buktatnia, főleg, hogy még mindig élt a kommunisták által elűzött Király. A hatalom csúcsára saját magukat ültető imposztorok, akiknek a legitimitása éppen azért volt látszólagos, mert a történelmi pártok és a Királyi Ház démonizálásával is sikerült megnyerniük a választásokat, éppen attól rettegtek iszonyatosan, hogy a nép a legitim vezetője felé fog fordulni.

Az akkor elutasított másik javaslat december 22-e volt,

mely szintén zavaró volt azok számára, akiknek semmi érdekük sem fűződött ahhoz, hogy kiderüljön az igazság az akkori eseményekről. Különben máig sem kerültünk messzebb az akkori tudatlanságtól, hiszen az Ügyészség éppen nemrég lezárta Forradalom idején meghaltak és megsebesültek ügyét.

Bizonyos szempontból különleges szimbolisztikája lett volna, ha legalább egy évre megtartják augusztus 23-át, de az igazi jelentésével. A kommunista történetírás megtisztítási és demisztifikálási folyamatának kezdete lett volna, ami egy nehéz és még mindig távolról sem véget ért folyamat.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy

december 1-e fontos momentum, de csak egy szakasz:

Erdélynek a Román Királysággal való 1918-as egyesülésének megünneplése. (A szerző állításával ellentétben 1918. december 1-én Erdély nem egyesült Romániával. Annyi történt, hogy a gyulafehérvári nagygyűlésen az erdélyi románok képviselőinek csak bizonyos fenntartásokkal nevezhető tagjai kifejezték, amúgy semmilyen jogi következményekkel nem járó egyesülési óhajukat – a szerk.) Ám Románia kiteljesedésének más momentumai is vannak: 1918. november 28. – Bukovina egyesülése Romániával, 1878. november 14. – Dobrudzsa Egyesülése Romániával, 1859. január 24 – a Román Fejedelemségek (Moldva és Havasalföld – a szerk.) egyesülése.

Május 10-e a hármas jelentésével – I. Károly 1866-ban ezen a napon lett Románia fejedelme, 1877-ben Románia függetlenné vált, 1881-ben pedig királysággá – a román nemzet egészére vonatkozik, ezek a román állam kialakulásának szakaszai. Az 1866. május 10-én elkezdődött projekt az 1859-es Kis Egyesülésen alapult, és az ezt 1878-ban és 1918-ban követő egymás utáni egyesülésekkel teljesedett ki. A modern román állam megjelenésének logikája mentén jobb lenne május 10-ét választani ünnepnapnak.

A nemzeti ünnep visszahelyezése május 10-ére, melyet ez a cikk is támogatni kíván, kitöltené a kommunizmus által okozott történelmi űrt és – legalábbis szimbolikusan – visszahelyezne minket az általuk megszakított hagyományba.

December 1-e ellen két gyakorlatias megfontolás is szólna:

téli nap, és tart a karácsonyi böjt.

Talán úgy tűnik, hogy nem igazán felel meg a történelmi romantikának, de egyszerűbb meleg időben eltölteni a nemzeti ünnepet, amikor a december elejei, gyakran átható hideg korlátozása nélkül lehet az utcán örömködni. Aztán a böjti időszak is megnehezíti az ünneplést egy olyan országban, ahol a hagyományos ételek húsosak. Ennek tudható be, hogy a hivatalos parádé után, melyen a magas rangú ortodox egyházvezetők is részt vesznek, mintha létezne egy de facto feloldozás a kolbászos bab, a töltött káposzta és más népi finomságok esetében, melyek mindennek elmondhatók, csak böjti ételeknek nem. Ezen kívül december 1-e egyre hangsúlyosabb összekapcsolása a naptár előző napjával, november 30-ával, vagyis Szent András ünnepével, mely újabban szintén ünnepnap és egy ortodox-nacionalista minivakáció része, csak nevetségessé teszi a jelentéseikben különböző két ünnepet.

Ezáltal eljutunk a Nemzeti Ünnep igazi jelentéséhez, bármelyik napon is lenne a naptárban, a hamis ünnepélyességeken, a bombasztikus diskurzusokon és a babfőzelékes gulyáságyúkon túl. Melyet román állampolgárként minden nap a lelkünkben kellene őriznünk, etnikumunktól vagy attól függetlenül, hogy hol élünk széles e világon. Annak a napnak kell lennie, melyen elgondolkodunk azon, hogy miként viszonyulunk a hazánkhoz. Az a nap legyen, amikor abba kellene hagynunk a lekicsinylését és többé nem lenne szabad Románikának neveznünk. Amikor többé nem kellene azt hinnünk, hogy teljesen kilógunk a sorból. Amikor fel kell tennünk magunknak a kérdést, mit tettünk érte és egyértelmű választ kellene erre kapnunk.

Ha – őszintén – azt tudjuk magunknak válaszolni, hogy az elmúlt évben helyesen beszéltük a nyelvét, szeretettel megőriztük a hagyományait, újraolvastuk az irodalmát, segítőkezet nyújtottunk neki, szépen beszéltünk róla, akkor jogosan kívánhatjuk neki:

Isten éltessen, Románia, drága hazám, bárhol is legyél!