// 2026. március 21., szombat // Benedek

Miért fújtok, síposok?

// HIRDETÉS

A Sepsi OSK meg a Csíkszerda focicsapata kidugta a fejét a fűből? Lecsapni! Nemzetbiztonsági ügy. Ja, és Orbán Viktor pénzeli? Árulás!

A labdarúgó I. Liga forgatagában a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK egy ideje számítani kezdett. Sőt, úgy is mondhatnánk, hogy keresztülhúz számításokat.

A szurkolók örvendtek ennek a nyilvánvaló szintnövekedésnek, de – persze – az éremnek van egy másik oldala is.

A következőkben csak két, nagyon is egyértelmű példára térünk ki, melyekhez – szerintük – semmilyen kétség sem fér. Először ott volt a Kolozsvári CFR ellen a sepsiszentgyörgyi Városi Stadionban lezajlott mérkőzés szünetében történt incidens. A kovásznai sportigazgató, Bokor János megkérdezte a bukaresti játékvezetőtől, egyáltalán nem tiszteletlen hangon, hogy nem kellett volna piros lapot kiosztania Ţucudeannak, aki úgy próbált megütni egy másik játékost, hogy a labda ott se volt. Ennyit! Semmi többet, sértő vagy emelt hangon kimondott szavak nélkül. A nebántsvirág ezért kiállította az igazgatót: felszólította, hogy a második félidőben ne térjen vissza a pálya szélére, maradjon az öltözőben. Utólag, a játékvezető által készített jelentés alapján

Bokort egy hónapra felfüggesztették. Szó nélkül!

Aztán ott volt a craiovai helyzet, ahol bárhonnan is néztük a 90. percben rúgott és meg nem adott gól helyzetét, nem találtunk semmilyen elfogadható okot rá. Nem volt szabálytalanság, nem volt leshelyzet, nem volt semmi, játékvezető urak! Mit fújtatok le? És ezt a kérdést nemcsak a Sepsi OSK szurkolói teszik fel, hanem az egész ország. Tehát

a Sepsi OSK két értékes pontot veszített el az olténiai kiszállás során.

Ha pedig azt is figyelembe vesszük, amit Szondi Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke mondott, akkor a dolgok mintha kezdenének értelmet nyerni. A csíki hivatalosság azt nyilatkozta a Look Sportnak, hogy a csapata által a Dinamo ellen lefolytatott román kupamérkőzésen tapasztalt botrányos játékvezetés azon alapult, hogy „a játékvezető az első félidőben nem adott meg egy egyértelmű büntetőt a Dinamónak, majd revánsot akart venni”. De a játékvezetés esetén egy hiba meg egy másik hiba egyenlő nullával, ugyanis ebben az esetben nem érvényesek a számtani szabályok. Példátlan amit Andrei Antonie azon a csíkszeredai mérkőzésen művelt:

úgy bíráskodott, mintha a grundon lenne.

Azt is enyhén megdöbbenve olvassuk, amit egy meghatározó román lap, a Gazeta Sporturilor írt. A jó nevű napilap nagy csinnadrattával, a címlapon jelenti be, hogy Magyarország kormánya évente 3-3 millió euróval finanszírozza a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-t és az FK Csíkszeredát.

Ez amúgy egy régi hír, de meglepő az a vehemencia, mellyel bemutatják.

Ugyancsak meglepő az is, hogy a Gazeta Sporturilor felhozza, hogy a magyarországi Nemzeti Sport a címoldalon írt a hargitai csapat Dinamóval szembeni győzelméről.

Itt egy kérdés a honfitársaknak: ha – mondjuk – a kisjenői (Chişinău) Zimbru kiütné a Bajnokok Ligájából a Real Madridot, akkor írnátok erről valamit? Ugyanez a Gazeta Sporturilor semmit sem mond arról, hogy Magyarország kormánya ugyanezt a befektetési politikát folytatja a többi szomszédos országban is, ahol magyar etnikumúak élnek (Szlovákia, Ukrajna, Horvátország, Szerbia és így tovább).

Szintén a szóban forgó lapszámban van egy interjú Eugen Neagoéval, aki – a klub nevében – azt mondja, hogy kérni fogja Radu Petrescu, a craiovai mérkőzésen katasztrofálisan bíráskodó játékvezető felfüggesztését.

A tanulságok levonását önökre bízom, tisztelt olvasók!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro