41, azaz negyvenegy eb. Vigyázat: PÍSZÍTLEN HUMORVESZÉLY!
Soros György, a híres filantróp ismét bebizonyította, hogy rászolgált a román nép szeretetére. Nagy szívének szeretetét ezúttal Corneliu Vadim Tudor 41 árván maradt ölebére öntötte, akik, gazdi nélkül maradván, egy kutyamenhelyre kerültek. A könnyekig meghatott Soros György úgy döntött: mind a 41 ebet örökbe fogadja.
A szimpatikus magyar zsidó mindazonáltal kijelentette, hogy csak 33 ebet tart meg, ugyanis a szabadkőműves hierarchiában ezzel a számmal jelölik a legmagasabb rangot. A Soros György által örökbe fogadott 33 kutyát felvették a szabadkőművesek soraiba, a kóbor eb rítusú Nagykutya Páholyba. A másik nyolc kutyuli ügyében Soros azt nyilatkozta: kedves barátjának, Tőkés Lászlónak ajándékozza őket.
Vadim szelleme – érthetetlen módon – rosszul reagált a hírre, hogy a kutyáit a magyar zsidó filantróp vette magához. Több tanú elbeszélése szerint a sírkereszten található Vadim-portré köpködni kezdte az arra járókat, és szidalmazta Soros Györgyöt. Sőt, Vadim megjelent Oana Zăvoreanu álmában, és arra kérte a hölgyet, menjen el egy boszorkányhoz és kérjen átkot Soros fejére.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.