// 2024. december 21., szombat // Tamás
Románia

Mentsétek meg Romániát: demagógia és ideológia

// HIRDETÉS

A Mentsétek meg Romániát Szövetség igazi ideológiamentes párt. Vagyis: demagóg majomteve.

Érdekes vita zajlott az elmúlt napokban a közösségi médiában: az emberek azon értetlenkedtek, hogy egy párt (vagyis emberek, akik valamilyen közös cselekvésért bármilyen egyesületbe tömörülnek) hogyan állíthatja, hogy nincs semmilyen ideológiája, vagyis értékeknek és vezérlő gondolatoknak olyan tára, melyet a párt tagjai magukénak tartanak és melynek alapján eldöntik, hogyan viszonyuljanak az élet bármely fontos kérdéséhez, a vallástól a közösségig, a családig vagy az egyénig.

Amikor nincs ilyen értéktárad vagy nem is törekszel ilyenre, akkor annak egyetlen neve van: opportunizmus.

Az ilyenfajta opportunizmusnak a politikai szférában általában két célja van: a bizonytalan szavazók megszerzése, értékeiktől függetlenül, és a vegytiszta demagógia, népszerűség növelése céljából. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és vezetői, Clotilde Armand és Nicuşor Dan pontosan ezt az utat választották. Azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, egy olyan békülékeny-relativizáló, megosztást kerülő diskurzussal, mellyel különféle hitű és értékű embereket akarnak bevonni az USB/USR ernyője alá. Egy ilyenfajta próbálkozás nyilvánvalóan kudarcra van ítélve, de lehetetlen szembeszállni azokkal a posztmodernistákkal, akik mindent el akarnak törölni, ami előttük volt anélkül, hogy bármi mást tennének a helyére, egy problémakerülő diskurzus kivételével. Ha megkérdezünk egy tetszőleges USB/USR-tagot, mi a véleménye akármelyik releváns közéleti témáról, mint például a Nemzet Megváltása Katedrálisra szánt közpénzek ügye vagy a Koalíció a Családért alkotmánymódosítási kezdeményezése, titokzatosan, ködösen, „legyen jó, hogy ne legyen rossz” típusú kitérő mondattal válaszol. Ilyen hozzáállású emberekbe nem nagyon fektethetünk bizalmat és reményt.

Mindnyájan jobb életet, jobb országot, békét és jólétet, különféle gondolatok közötti párbeszédet akarunk, de azért mégiscsak bizonyos elvekből indulunk ki. Lenyűgöző Armand asszony diskurzusa, mely néhol nacionalista, ortodoxista és lokalista, ami már bizonyos ideológiára enged következtetni, szöges ellentétben mindazzal, amit más kontextusokban az USB/USR magáról állít. Az USB/USR-tagok ideológiaellenes érvei szinte minden alkalommal bizonyos egyedi esetekből indulnak ki és – tudatlanságból vagy demagógiából – a jó kormányzás elveit (melyek, igaz, egyetemesek, de a hirdetett politika típusát illetően mégiscsak ideologikusak) összetévesztik az ideológia hiányával. A közpénzek átláthatóságának elve például a jó kormányzáshoz tartozik, de különbözik az a megfontolás, ami alapján ezt így gondolja és alkalmazza valaki ezt az elvet, és ez adja meg azoknak az értékeknek a dimenzióját, melyekben az illető hisz és melyek irányítják az őt követő vagy rá szavazó embereket. Ha az értékek rugalmasak, kontextushoz igazíthatóak, akkor már nem értékek, hanem

népszerűség, ismertség és siker generálására cinikusan felhasznált demagógia.

Az ilyen siker könnyű, felszínes és rövidtávú.

Gyorsan változó és radikálisan alakot váltó világban élünk, ahol újra rendkívül fontos szerepet kaptak azok az értékek, melyekben hiszünk. Hosszú távon már nem meggyőző a relativizmus, a konzumizmus és a felületesség. Közép- és hosszú távon nem működhet a nyilvános állásfoglalás kerülése a vitatott vagy társadalmi törésvonalakat létrehozni képes témákban, mert az emberek megérzik az üres demagóg szavak mögötti tartalom és erkölcsi egyértelműség hiányát. Kell legyen egy elvekből felépülő belső struktúra, amiből kiindulhatunk és egyénként, pártként, közösségként vagy nemzetként érvényesülhetünk.

Nem lehetünk egyszerre ateisták és valláspártiak; nem állhatunk egyszerre az alapvető jogok és a Koalíció a Családért oldalán. Választanunk kell, méltósággal és felelősséggel vállalnunk kell azt az álláspontot, mert emberként, egyedként, nemzetként az határoz meg. Az önhittségben és felületességben, a „jót teszünk, hogy ne tegyünk rosszat”-ban dagonyázás sem nem forradalmi, sem nem avantgárd, sem nem hasznos. Mérgező és nevetséges megközelítés, mely semmi mást nem hoz létre, csak értékzavart, imposztorságot és erkölcsi relativizmust. Ez egy pszeudo-elit, mely kerüli, hogy kiálljon bármilyen álláspont, hit, érték és irány mellett. Márpedig így nem harcolhat a politikai ellenfeleivel, mert ha nincs semmilyen álláspontja, ha semmiből sem származtatja magát,

ha semmi mellett sem áll ki, akkor csak jelen van,

hallják a hangját, miközben mindenféléket hangoztat, de nincs benne semmi tartalom, így az egész tiszta demagógia. A másik oldalon viszont erős értékekkel, világos ideológiával, olyan szilárd elvekből álló maggal rendelkező emberek vannak, melyek köré például már összegyűlt 3 millió román. Mi, többiek, akik nem ezekből az értékekből eredeztetjük magunkat, hanem másokból, egy nyitott és toleráns társadalom értékeiből, kik köré gyűlhetnénk, ha senki sem elég egyértelmű erkölcsileg és erős ahhoz, hogy képviseljen minket? Ez olyan kérdés, melyen mindnyájunknak érdemes elgondolkodnunk, mielőtt még új politikusokat hitelesítenénk, fogadnánk el vagy szavaznánk meg. Különben nem teszünk majd egyebet, minthogy lecserélünk egy olyan politikai osztályt, mely számára az érdekbandák gyors meggazdagodása az egyetlen érték, egy olyan politikai osztályra, mely számára a demagóg narcisztikusság az egyetlen érték.

Következésképpen elvárom, hogy az USB/USR vagy nyilvánosan kiálljon bizonyos értékek vagy ideológiai álláspontok mellett, mert ha nem, ugyanolyan sebesen eltűnik, ahogy megjelent.

Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: toonpool.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.