Ehhez persze az kell(ene), hogy Klaus Iohannis elnök úr felébredjen csipkerózsika-álmából.
Halálos a populizmusnak és miszticizmusnak az a keveréke, mellyel Firea asszony Bukarestet vezeti.
Ez Bukarestre és Klaus Iohannisra nézve egyaránt halálos keverék, akinek érzésem szerint fogalma sincs arról, mi történik majd vele. Ész nélkül futkorászunk Liviu Dragnea után, aki már történelem, bár még nem tud róla. Firea jelenti az igazi veszélyt. Ő képviseli a PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezetők új nemzedékét. Már elég pénzük van, és nem keresnek kétségbeesetten új lenyúlási lehetőségeket (nem mintha elutasítanák ezeket). Félnek a DNA-tól (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), tehát óvatosan csapolják meg a közpénzt (nem állítom, hogy absztinensek, ez képtelenség lenne). A választási sikernek pedig
hamis ájtatosság, templomok felé irányított pénzek vagy helyi hatóságok által pénzügyileg támogatott zarándoklatok.
Nem túlságosan nehéz leleplezni azt a mechanizmust, mellyel Gabriela Firea Bukarestet vezeti, de az a fő gond, hogy ebben a városban ellenzék már de facto nem létezik. A katasztrófa a kerületeknél a legnagyobb – pedig ezek több százmillió eurós költségvetéseket kezelnek. Az 1. kerület kivételével, ahol Clotilde Armand megvívja a maga harcát, a többi kerületi polgármester már semmilyen ellenállásba sem ütközik. A PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) és a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) tagjai tömegesen megadták magukat, de tőlük nem is vártunk egyebet. Ám az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) is eltűnt. Nagy figyelemmel kísérem a 325.000 lakosú és 2017-ben 150 millió euróra becsült költségvetésű 4. kerületi történéseket: az USR tanácsosai az elmúlt nyolc hónapban semmivel sem zavarták Băluţă polgármestert. Ne mondják nekem, kérem, hogy ez a – Piedone (Cristian Popescu Piedone volt 4. kerületi polgármester, a Colectiv-baleset miatt mondott le – a szerk.) iskolájában nevelkedett, Şerban Nicolae (igazságszolgáltatás elleni és korrupciót elősegítő törvényjavaslatokról elhíresült PSD-s parlamenti képviselő – a szerk.) és a Sportolók klánjával (hírhedt alvilági csoport – a szerk.) barátkozó – alak hirtelen jó fiú lett, az ellenzék pedig nem talál fogást rajta. A fővárosi tanácsban már csak Ciprian Ciucu küzd Fireával. Traian Băsescu PMP-je már nem is szégyenkezik, amikor sorra megszavazza a hölgy tervezeteit.
Véleményem szerint Firea nem fog megállni Bukarest határánál.
Inkább előbb, vagyis 2019-ben, mert nagyon megkopik, ha sokáig polgármester marad.
Az az érzésem, Klaus Iohannis nem fogja fel, hogy a következő elnökválasztáson ő lesz a fő ellenfele. Vagy ha mégis felfogja, nem tudja, miként szerelhetné le. Íme, egy példa: a családról szóló népszavazás. Nem lett volna szabad megengedni, hogy Firea és a PSD kisajátítsák ezt a témát. Iohannis kijelenthette volna, hogy: „Nem értek vele egyet, de nem ellenzem a népszavazás kiírását…” Mert egyszerűen nem hagyhatsz figyelmen kívül hárommillió szavazót, nem mondhatod nekik, hogy ostobák és nem értik, hogyan működik a demokrácia.
Firea asszony felemelkedése megállítható, még nem késő. De attól tartok, hogy ha mégis sor kerül egy Iohannis–Firea összecsapásra, a PSD beveszi majd Cotroceni-t.
És, kérem, ne bízzák már annyira magukat a DNA-ra…
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.