Értékelni kell a profizmust, mellyel a magyar politikusoknak az utóbbi 100 évben sikerült pontokat szerezniük a gázpiacon Magyarország számára. Nahát, ilyen is van?
A magyar külügyminiszter magas szintű romániai találkozója utáni nyilatkozata, melyben kiemeli, hogy csak a romániai gázvásárlás érdekli, de egy románok által megépített vezetéken keresztül, a BRUA-projekt iránti érdektelenségre mutat rá.
Mivel Magyarország olyan ország, mely az idők folyamán fokozott pragmatizmusról tett tanúbizonyságot és a nemzeti érdekét követi, tekintsük át Románia és Magyarország közötti kapcsolatot, ami a földgázt illeti.
a Deutsche Bank német pénzintézmény előrelátó fellépése révén emelkedett ipari méretekre, mely 1915-ben létrehozta Európa földgáz kitermelésére, szállítására, terítésére és felhasználására szolgáló vállalatát. A társaságnak 45 százalékban a Deutsche Bank, 15 százalékban a magyar állam és 40 százalékban magyar és osztrák magán- és jogi személyek voltak a tulajdonosai. Az első világháború után, a versailles-i szerződés rendelkezéseinek megfelelően fel lehetett számolni egy olyan társaságot, mely a Románia által megszerzett területen működött, és amely olyan országok tulajdonában volt, melyeket győztesekké nyilvánítottak az első világháború nyomán, így vagyontárgyai a román állam tulajdonába kerülhettek. Ennek ellenére egyes romániai politikai körök amellett foglaltak állást, hogy a gáztársaságot előbb tartsák kényszerigazgatás alatt és esetleg csak később hajtsák végre a társaság felszámolását.
és a versailles-i szerződés aláírása után 9 évvel elérték, hogy a Párizsi Törvényszék ítélete szerint a gáztársaság ne tartozzon a versailles-i szerződés hatálya alá. Így aztán Romániának nagyjából négyszer többért kellett kivásárolnia az őt jogosan megillető céget, mint amennyit az az átvétel pillanatában ért.
A bécsi diktátum 1940-ben módosította a Magyarországgal meglévő határt és ennek következtében a gáztársaság marosvásárhelyi elosztórészlege, egész vagyonával és a Szőkefalva és Marosvásárhely közötti 9 kilométeres vezetékszakaszával Magyarország területére került. 1944-ig állt fenn ez a helyzet. A román gáztársaság marosvásárhelyi elosztórészlege mindezen idő alatt működött, fenntartotta a szállítóvezetéket és a Románia területén maradt magyarsárosi lelőhelyről biztosította a bécsi diktátumnak megfelelően Magyarország területére került Marosvásárhely gázellátását.
1952. június 12-én megállapodás jött létre Románia és Magyarország kormányai között, melynek értelmében egy Szatmárnémetitől nyugatra húzódó 10 hüvelykes vezetéken keresztül földgázt szállítottak Magyarországra. A gáz szállítása 1958. október 1-ével kezdődött el. Ennek megfelelően Magyarország 23 éven keresztül előnyös áron jutott földgázhoz Romániából.
1998-ban megállapodást írtak alá Románia és Magyarország kétirányú összekapcsolására, hogy Magyarországon keresztül földgázt lehessen behozni az Északi-tengerből. Ezen magállapodás értelmében a román félnek meg kellett volna építenie egy vezetéket Arad és Újpanád között. Ez – sajnos – 10 évig működésképtelen marad, mert Magyarország a gáz romániai újraeladásának lehetőségét követelte.
megvalósítva Románia és Magyarország szállítási rendszereinek összekapcsolását, miáltal Magyarországon létrejött a földgáz-exportálási folyosó.
2003-ban kötötték meg a GRANT-TEN-E/2003/57100/Z/03-008 megállapodást egyrészről az Európai Közösség, másrészről pedig a haszonélvezőket (MOL Magyarország, BOTAS Törökország, Bulgargaz EAD, Transgaz Románia) képviselő OMV Erdgas GmbH között, mellyel lerakták a NABUCCO-projekt alapjait.
még bizonyos szankciókat is megkockáztatva a projektből való kivonulása miatt. Ennek megfelelően 2012-ben elsőként lépett ki a Nabuccoból, mert úgy gondolta, hogy ez előnyökkel jár.
A Gazdasági Minisztérium 2016 szeptemberében aláírta az Eeurópai Bizottsággal az Európa Összekapcsolása Mechanizmuson belüli finanszírozási megállapodást, melynek értelmében 179,32 millió eurót biztosítottak a BRUA-projekt első szakaszára. A minisztérium akkor azt a tájékoztatást adta, hogy a Transgaz 2020-ig megvalósíthatja a Bulgária–Románia–Magyarország–Ausztria szállítási folyosó első szakaszát, valamint azt, hogy a vezeték kb. 550 km hosszúságú és a Giurgiu–Podişor–Hurezani–Hátszeg–Temesrékas–Újpanád nyomvonalon halad majd, három sűrítőállomással a vezeték mentén (Corbu, Hátszeg, Újpanád).
Megvárta, míg Romániában lezárták (vagy majdnem lezárták) a BRUA ST1-gyel kapcsolatos pályázatokat, majd álláspontot váltott, kijelentve, hogy már nem érdekelt a BRUA megvalósításában. A Transgaz 2017 júliusának végén – a sajtó szerint – azt a tájékoztatást adta, hogy a BRUA-vezeték már nem halad majd túl Magyarországon, ugyanis a hazai gázrendszer működtetője, a FGSZ azt javasolta, hogy a Romániából érkező gázt Magyarországról továbbítsák Szlovákia, Ukrajna, Horvátország vagy Szerbia felé.
Magyarország Külügyminisztériuma 2018. február 5-én azt jelentette be boldogan, hogy „az utóbbi évtizedekben ez az első lehetőség arra, hogy Magyarország nagy gázmennyiséget vásárolhasson oroszországi forráson kívül. A román fél beleegyezett abba, hogy megépíti azokat a sűrítőállomásokat, melyek 2020-tól kezdődően lehetővé teszik földgáz szállítását Magyarország felé”. Tehát
még akkor is, ha ez – a román képviselők állítása szerint – csak a nyilatkozatok szintjén van így.
Értékelnünk kell az intelligenciát, profizmust és eltökéltséget, mellyel a magyar politikusoknak az utóbbi 100 évben sikerült pontokat szerezniük a gázpiacon Magyarország számára és gratulálnunk kell nekik azért, mert többet akarnak elérni, mint mások.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Nagyváradtól alig néhány percnyi távolságra található nagyürögdi erdőbe költözik át a városközponthoz viszonylag közeli jelenlegi helyéről az állatkert – jelentette be csütörtökön az Ebihoreanul.ro helyi portálnak nyilatkozva Florin Birta polgármester.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.