Mindent az ügyfélért. Vigyázat: HUMORVESZÉLY!
A német gépkocsigyártó konszern úttörő stratégiát dolgozott ki 2015 hajnalán: alkalmazkodik a romániai piac igényeihez. Ennek értelmében az összes Romániának szánt BMW gépkocsiban gyárilag maximumon megy a zene és le vannak húzva az ablakok.
„Egy éven keresztül figyelemmel követtük romániai ügyfeleink közlekedés során tanúsított viselkedésmintáit, azután, hogy elhagyták a BMW-képviselet épületét frissen vásárolt járművükkel. Azt találtuk, hogy míg Németországban, Ausztriában vagy Svájcban inkább halkan szóló szimfonikus zenét hallgatnak az ügyfelek, a románok kivétel nélkül és zenétől függetlenül maximális hangerőre állítják a lejátszót”, magyarázza Klaus Berger, a romániai képviselet igazgatója.
Az új találmány óriási népszerűségnek örvend a hűséges BMW-tulajdonosok körében. „Emmá’ kafa, bratyókám! Nem kell többet nyomjam a gombot, mint süket a csengőt, hogy a hangfalak dübörögjenek. Első kulcsra üvölt. De azért jó lenne, ha még azelőtt be lehetne durrantani a muzsikát, hogy elindítsam a motort”, nyilatkozta Emil Valjean törzsvásárló.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.