// 2024. október 3., csütörtök // Helga
templom

Ki épít még manapság katedrálisokat és mecseteket?

Hát a román ortodoxia. Meg az orosz. Meg aztán ott van a török szultán is. Jó, ő mecsetet épít.

A Nemzet Megváltásának Katedrálisa, melynek fő tornya eléri majd a 120 méteres magasságot, hamarosan a Parlament Palotája fölé magasodik, melynek legmagasabb pontja 86 méter.

Ez a különbség nemcsak a Román Ortodox Egyház (BOR) elsőbbségét sugallja, hanem azt a hatalmat is, amelyre törekszik.

Ha a legerősebb nem is, de legalább a legbefolyásosabb szeretne lenni.

A pátriárkai katedrális híres harangjainak egyedi dallama félóránként szinte az egész fővárosban hallható lesz és az Ortodox Egyház mindenütt jelenlévőségének és mindenhatóságának lesz a jele. A legnagyobb harang már elkészült, valamivel kevesebb mint félmillió euróba került, Innsbruckban készítették a világ utolsó nagy harangöntői, 15 évre vállaltak érte garanciát és 400 év lesz a várható élettartama. Azt mondják, hogy Európa legnagyobb harangja (25 tonnás), súlyban megelőzve a kölni katedrálisét (24 tonna), melyet száz évvel ezelőtt helyeztek a helyére.

A németországi bazilikával ellentétben, melynek építkezése a XIII. században kezdődött és 20.000 embert képes befogadni, a Nemzet Megváltása Katedrálisban 10.000 embernek lesz hely.

A jövőbeni honi katedrális német testvérével szembeni előnye az lesz, hogy miközben ez utóbbira csak turisták meresztik a szemüket, az előbbi folyamatos zarándokhely lesz, ahova ereklyéket, csodatévő ikonokat és más hasonlókat fognak vinni.

A Román Ortodox Egyháznak azért volt szüksége ezekre a harangokra, hogy

felébressze és imára szólítsa a románokat,

pontosan úgy, ahogy a Törökországot iszlám állammá átalakítani akaró Recep Tayyip Erdoğannak is szüksége volt a tavaly befejezett óriási Çamlica Mecsetre, melyet azért építettek Isztambul azonos nevű dombjára, hogy a nagy város minden pontjáról látható, sőt, esetleg hallható is legyen. Ebbe a mecsetbe 40.000 hívő fér be, akiken keresztül a török elnök azt akarja a világnak bizonyítani, hogy Allah törvénye mindenki felett áll, minden más törvénynél erősebb és fontosabb.

A Nemzet Megváltásának Katedrális magasabb a Çamlica Mecsetnél, melynek minaretjei 107 méteresek és magasabb egy szintén napjainkban épített templomnál, a Sztálin által 1931-ben lerombolt régi bazilika helyettesítését szolgáló moszkvai Megváltó Jézus Katedrálisnál (103 m).

A nyugati államokban már régóta nem építenek nagy templomokat, hiszen az ottaniaknak inkább kultúrára, oktatásra, egészségügyre van szükségük, az egyházak pedig évszázadokkal ezelőtt élték dicsőséges korszakukat, amikor Isten földi küldötteiként kentek fel királyokat, szövetségeket forraltak ki, háborúkat vezettek és talán akkor is, amikor képzelt varázslások miatt ítélték halálra a nőket.

A BOR olyan hatalom után sóvárog,

mellyel a katolikus egyházvezetők a középkorban rendelkeztek.

Az a hárommillió szavazat, melyeket azért gyűjtöttek össze, hogy az alkotmány módosításával örökre megakadályozzák a homoszexuális párok házasságát, az ortodox vezetőknek azt az alattomos vágyát bizonyítják, hogy saját erkölcsüket ne csak az Egyházban foglalják törvénybe, hanem az Államban is. A Nemzet Megváltásának Katedrális óriási harangjai, különösen az, melyen Dániel pátriárka domborműként jelenik meg, folyamatosan az ortodox egyházvezetők törekvésére fognak minket emlékeztetni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.