// 2026. október 14., szerda // Helén

Katalónia: középkori felaprózódás, vagy visszatérés a nemzetállamhoz

// HIRDETÉS

Elégedetten nézi a román sajtó a katalán kudarcot. És persze ismét figyelmeztet: Székelyföld a román Katalónia.

Egy hír sokszor bonyolultabb dolgokat rejt, mint amiről a címe árulkodik.

Az, aki vasárnap a flamand VTM televíziónak azt sugallta, hogy Belgium politikai menedékjogot adhat Carles Puigdemont katalán vezetőnek, nem „Belgium”, ahogy azt több hírügynökség állította, hanem a bevándorlásügyi államtitkár, az ultranacionalista és szeparatista flamand párt, az N-VA (Nieuw-Vlaamse Alliantie) tagja, Theo Francken volt.

Egy egzaltált, nagyon kemény flamand ultranacionalistáról van szó, aki az N-VA-t és polgármesterként Antwerpent (Anvers) vezető Bart De Wever jobbkeze is.

Belgium kormányfője, Charles Michel azonnal reagált és egy hírügynökségeknek elküldött közleményében szó szerint arra szólította fel az illetőt, hogy ne „öntsön olajat a tűzre” („ne pas jeter d’huile sur le feu”).

Belgium kormányfője kijelentette, hogy „nincs napirenden” menedékjog nyújtása a katalán politikai vezetőnek, aki – különben – nem is kért ilyesmit.

Tehát nem „Belgium” nyilatkozta ezt, hanem egy vitatott államtitkára a kormánykoalíciónak, aki egy szintén független Flandriáról álmodozó, szeparatista flamand párt tagja.

Az utóbbi időben mindenféle lelkendező üzeneteket láthatunk: Katalónia független!... Európa felaprózódása kezd egyre jobban a középkori és reneszánszkori városállamok közötti háborúkra hasonlítani… Nemcsak a Genova és Velence közötti, a földközi-tengeri szigetek ellenőrzéséért folytatott, néha katonai örök versengés, de az a traumatikus esemény is, melynek során a szomszédos Hollandia 1585-ben elzárta a flamand Antwerpen (Anvers) kikötőt a tengertől.

Antwerpen Hollandia általi elzárása a tengertől romba döntötte a várost és évszázadokra elhúzódó mély ellenségeskedéshez vezetett Flandria és Hollandia között. Belgium nemzeti napja (július 21.) a holland iga alóli felszabadulást jelképezi.

Néhány katalán abszurd, kisebbségi, egyoldalú függetlenségi nyilatkozatával hirtelen

újra a városállamocskák korszakának közepén találjuk magunkat,

ahol Bruges Ganddel, Pádua pedig Modenával háborúzott.

Katalónia autonóm spanyol és európai régióként a függetlenség összes előnyével rendelkezett: a katalán hivatalos nyelv (a spanyol mellett), önkormányzat, adó- és járulékszedés, saját rendőrség, euró.

Egy illegális és kisebbségi népszavazást siettető politikusokból álló csoport függetlenségi nyilatkozatával a régió kizárja magát Európából és elveszti az EU-hoz tartozás összes előnyét, a Schengen-övezeten belüli szabad közlekedési jogtól az euróig (Katalóniának nincs központi bankja, a katalánok nem rendelkeznek saját útlevéllel).

Putyin most dörzsölgeti a markát, egy csomó kelet-európai felelőtlen pedig, főleg Romániában, egy mélységesen káros, opportunista politikai katasztrófának tapsol, mely hamarosan őket is könnyen elérheti.

Azokról van szó, akik nem fogják fel például, hogy

Románia hipotetikus egyesülése Moldovával automatikusan Székelyföld autonómiáját jelentené,

hiszen nem egyesülhetsz Moldovával úgy, hogy közben megtartod a gagauzok vagy Transznisztria autonómiáját és nem adod azt meg a székelyeknek is.

Röviden, totális káosz van egyes romantikusok elméjében, akik Katalónia függetlenségének tapsolnak, de még mindig az „egységes és oszthatatlan” román államról álmodoznak.

Nem fogunk meglepődni, amikor felfedezzük, hogy az Európát ily módon lángba borító heves ultranacionalisták valójában titkos számlákkal rendelkeznek a szomszédos adóparadicsomban, Andorrában, az EU-jogon kívül álló országocskában és hogy valójában a madridi adóellenőrzések közeledtétől tartottak.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia
Székelyhon

Ennyiért fogja kínálni Romániában új modelljét, a Strikert a Dacia

Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.

// még több főtér.ro