Most minek ez a függetlenségesdi? Hát nem jó, ahogy van? A többség szépen elnyomja a kisebbségeit, és kész.
Mi az, ami a szeparatista erők propagandáján túlmenően Barcelonában történik? A demokrácia megnyilvánulása, ahogy azt Carles Puigdemont szeparatistái állítják? A függetlenségpárti mozgalmat a katalán társadalomnak csak egy kis része támogatja, ahogy azt éppen a szeparatisták által közzétett népszavazás eredményei mutatják. De a katalán nacionalista vezetők nem adják fel, és annak a törvénynek a rendelkezéseire hivatkoznak, melyet szintén ők fogadtattak el a helyi parlamentben.
ahogy Mario Vargas Llosa is minősítette a barcelonai szeparatisták cselekedeteit.
Ezt a helyzetet érzékelve, több százezer katalán vonult utcára, hogy elítéljék a nacionalisták veszélyes cselekedeteit, akik azzal fenyegetőznek, hogy bármilyen áron elfogadják a függetlenségi nyilatkozatot.
Kinek használ ez az akció, mellyel szétszakítanak egy európai nemzetet? A katalánoknak semmiképpen sem. Katalónia lakói számára a függetlenség kikiáltása, amit a Spanyolországtól való elszakadás követ, az Európai Unióból és a NATO-ból való kizárást, a pénzügyi leminősítést, a nagy cégek és tőke exodusát jelentené, és mindezek közvetlen hatást gyakorolnának az egyszerű polgárok helyzetére. Az emberek életszínvonalát tápláló jólét egyik napról a másikra elpárolog, de úgy tűnik, ez nem hatja meg a szeparatistákat.
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), a nacionalista, idegengyűlölő és Európa-ellenes szervezeteket összefogó mozgalom Moszkva támogatását és nagylelkű vendéglátását élvezi.
Egy egységes és erős Európa automatikusan globális játékossá válik. A világ legnagyobb piaca, a legjobban teljesítő gazdaság, a legjobb szociális támogatási rendszer, eddig ezek voltak az Európai Unió tulajdonságai. Az EU Franciaország és Németország által kívánt, de Spanyolország és Olaszország, vagyis – Nagy-Britannia távozása után – az Unió többi nagy országa által is támogatott újraalapítása a szó igazi értelmében vett szuperhatalommá változtatná Európát. Ahhoz a gazdasági és diplomáciai erőhöz, amivel Európa már most is rendelkezik, sokkal hatékonyabb vezetés és egy közös európai hadsereg társulna.
Ezt nem akarják. Európa ellenségei új frontvonalat találtak, a szeparatista mozgalmakat. Európa középkori szintű feldarabolása a végső céljuk.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.