Az RMDSZ radikálisnak tűnő autonómiaakciója látványos bűvésztrükk volna? Nézzük.
„Az orosz megfigyelők azt mondják, hogy a szavazatokat túl nagy termekben számolták meg és a folyamat általában nem felelt meg az ezzel kapcsolatos nemzetközi standardoknak”, írja a londoni The Guardian napilap szeptember 19-i számában. A Russia Today hírcsatorna szintén arra célozgatott, hogy elképzelhető a végeredmény elcsalása, ezzel kapcsolatosan a rendkívül magas („észak-koreai”) részvételi arányt említették. Tisztázzuk, nem a krími népszavazásról van szó, hanem a legfrissebbről, a Skócia függetlenségéről szólóról.
A moszkvai propaganda közmondásos pofátlanságán túlmenően, mely mindig is képes lenyűgözni minket, megemlítendő az a különleges figyelem, amit Oroszország az eseménynek szentelt, és a Skócia függetlenségéért síkra szállóknak nyújtott támogatása. Putyin rezsimje számára Skócia esetleges leválása Nagy-Britanniáról igazi égi manna lett volna. Sok szempontból. Először is azért, mert önmagában már a folyamat is azt a gondolatot hirdette, hogy „népszavazásokat” kellene tartani minden úgynevezett „jegelt régió” esetében. Másodsorban Nagy-Britannia, Amerika fő európai szövetségese, a Biztonsági Tanács állandó tagja meggyengülését és hiteltelenné válását nagy örömmel fogadták volna Moszkvában. És főleg, íme, elérkezünk a harmadik és valószínűleg legfontosabb okhoz: egy ilyenfajta eredmény jelentős lendületet adott volna egy egész sor hasonló folyamatnak az EU-n belül. Katalónia és Baszkföld Spanyolországban, Lombardia Olaszországban, Flandria és Vallónia Belgiumban, talán még Bajorország is mind ilyenfajta példák. Márpedig mi lehet Oroszország számára ínycsiklandóbb, mint egy széteső, belső feszültségek által megbénított, pacifista, a keleti expanziós hatalommal szembeszállni képtelen EU.
A legutóbbi események bennünket is érintenek. Méghozzá nagyon is közvetlenül. És nemcsak azért, mert az ukrajnai harcok az ország határától alig néhány száz kilométerre zajlanak, vagy Transznisztria miatt. Hanem azért is, mert Székelyföld autonómiája ebben a kontextusban más dimenzióra tesz szert. Nem feltétlenül az a gond, hogy az RMDSZ úgy döntött, a nyilvánosság elé áll egy Székelyföld autonómiájáról szóló dokumentummal, hanem az, hogy a vitákra egy robbanékony külpolitikai légkörben kerül sor. Az RMDSZ tapasztalt politikusai az utóbbi két évtizedben
Mivel 1996 után az idő legnagyobb részében kormányon voltak, ezáltal igyekeztek semlegesíteni a hatalommal elkerülhetetlenül együtt járó kopást. Akár a kétnyelvű táblákról van szó, akár az egyetemek tannyelvéről. Igaz, eddig sohasem álltak elő hivatalosan ennyire radikális dokumentummal. De azok a gondok is mások, melyekkel az RMDSZ ma szembesül. A kérdéses dokumentumnak pedig törvényjavaslatként semmilyen konkrét értéke nincs, és valójában nem gyakorol semmilyen nyomást a kormánykoalíciós partnerekre sem, mert az alkotmány módosítását feltételezi. Ami a következő években lehetetlen lesz, ha megnézzük a parlament jelenlegi konfigurációját, és még középtávon is eléggé nehezen megvalósítható.
A kérdéses kezdeményezés az RMDSZ számára a legvalószínűbb módon
hogy némi tartalmat kölcsönözzenek Kelemen Hunor elnökjelöltségének és ezzel fogják ki a szelet a magyar radikálisok vitorláiból, nemcsak a hazaiakéból, hanem a magyarországiakéból is. A múltban már láttunk hasonló lépéseket, a Szövetség hagyományos választói rétegének Tőkés László és a Magyar Polgári Párt javára történt megkopására adott reakcióként. De most sokkal nehezebb az ilyenfajta politikai egyensúlyozás kezelése. Legalább három ok miatt. Az első: a magyarországi (EU-ellenes, nyílt Putyin-párti szimpátiákat mutató) jobbikos nacionalista szélsőségesek megerősödése (a legutóbbi választásokon több mint 20 százalékot értek el!), ami Orbán Viktor FIDESZ-ét, a kormánypártot is diskurzusa radikalizálására kényszerítette, az addig már tőle megszokotton túlmenően. Másodsorban, a Krím és a skóciai függetlenségi lépés (még ha kudarcot vallott is) szeparatista kirohanásokat serkentett egész Európában. Harmadsorban, az RMDSZ vezetőségének valamiképpen fel kell sorakoznia az Orbán-kabinet által gyakorolt, nacionalista lényegű hivatalos budapesti diskurzus mellé. Ne feledjük, a romániai magyar lakosság zöme a kábeltelevíziós csatornákon keresztül közvetlenül össze van kötve a magyarországi politikai élettel.
De az egész ügynek valószínűleg van egy láthatatlan része is. Feltételezhetnénk, hogy Victor Ponta és a PSD azért
hogy ne korbácsolják fel a kedélyeket a kormánykoalíción belül. De íme, Traian Băsescu sem állt ki kemény nyilatkozatokkal, holott a kormányfő kétszínűségét könnyen és elég hatékonyan ki lehetne használni. Elena Udrea, az elnök által támogatott párt jelöltje pedig szintén megelégedett néhány mérsékelt kritikus nyilatkozattal, ami viszonylag meglepő, ha nagyrészt az erdélyi választókra akar támaszkodni. A fő ok az, hogy az RMDSZ – valódi, konkrét hatások nélküli – törvénykezdeményezését a romániai fő hatalmi körök sokkal inkább viszonylag jóindulatú lépésnek tekintik, melynek az az érdeme, hogy elbátortalanít potenciálisan sokkal veszélyesebb és destabilizálóbb akciókat, például olyan masszív és erőszakos utcai tüntetéseket, melyeket a (Jobbikhoz hasonló) szélsőségesek szíthatnának, esetleg – miért ne!? – az orosz titkosszolgálatok támogatásával.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.