Isten a követ és a nagy közösségeket szereti

A Nemzet Megváltásának Katedrálisa ellen tiltakozó videoklip kezd a várttal ellentétes hatást kiváltani. Sokan támogatni fogják a (már látható) katedrálist, azok ellenében, akik ezt nem szeretnék. Mégpedig azért, mert a Taxi és barátai, a közvélemény tiszteletreméltó tagjai kifinomult nem-ortodox ízzel keveredő némi teológiai naivitásról és kommunikációs sutaságról tettek tanúbizonyságot.

Kedveseim, ne keverjétek a szerénységet a méltósággal vagy a megalomániát a fenségességgel.

Figyelemmel kísértem a videoklippel szembeni vélemények kirobbanását. „Józan” elemzésre vagy legalább egy hivatalos reakcióra vártam. A videoklipben szereplők tiszteletreméltósága valószínűleg bölcs óvatosságra készteti az egyházi hatóságokat. Végül is elég kényes dolog megmagyarázni és megérteni, hogy egyes személyiségek miért fenekednek a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) (sokak számára a saját Egyházuk) egyik projektje ellen.

A véleményszabadság szent dolog, így hát mindenkinek joga van elmondania a véleményét. Ezért gyűlölöm a személyeskedéseket, a nyilvánosság előtti gyalázásukat vagy kárhoztatásukat. De nevettem azon az akaratlan, néha bohókás humoron, melyet kiváltottak. Ez van, a humor a kényes helyzetekre adható válaszolási módok egyik egészséges formája. Meglehet, hogy a véleményszabadság szent dolog, de egy elégtelenül dokumentált vélemény nem tekinthető egyben illetékesnek is.

A vélemény csak akkor szent, ha Isten is egyetért vele.

Márpedig ebben az esetben Isten nem diszkriminálja a betont és a nagy közösségeket. Sőt, szereti azokat.

De itt az ideje megállnunk egy kicsit és hideg fejjel elemeznünk, hogy mi történik. Tehát:

1. A katedrális projektje kezd azzá válni, ami Krisztus volt a maga korában: viszály és veszekedés oka. Ami éppenséggel ellentétes az alapgondolattal: ez a katedrális a román Ortodoxia látható jelképe, többségi vallásunk identitárius eleme akar lenni. Ebből következik a gyakran nem eléggé megértett neve: „A Nemzet Megváltásának Katedrálisa”. Vagyis az Egyház az, mely megválthatja az embert, az egész román népet, sőt, az egész emberiséget. Arról a szerepről van szó, melyet az Egyház e nép történelmében betöltött. És továbbra is betöltheti, főleg, hogy a globalizálás ostroma alatt a népet az identitárius felszámolás fenyegeti. Persze, a nép nem minden tagja fog megváltásban részesülni, mint ahogy a filetizmus (a nép Isten fölé helyezése) is eretnekség.

Nos, a katedrális miatti széthúzás és veszekedés, akárcsak Krisztus esetében, a projekt elégtelen megértéséből indul ki. Bár a Pátriárkia külön honlapot szentelt a projektnek, világos indoklásokkal, azt hiszem, elsődleges ezek elmagyarázása és bemutatása a közvélemény számára, ha azt akarjuk, hogy a jövőben többé ne legyenek vitáink a katedrális szerepét illetően. És általában véve, minél inkább részt akar venni az Egyház a társadalom életében, annál inkább szükség van világos és teljes magyarázatokra. Remélem, hogy ez megtörténik, főleg, hogy – tudomásom szerint – a Pátriárkia a kommunikációs stratégia megváltoztatására készül az új szóvivő, egy nyitottan gondolkodó értelmiségi, Vasile Bănescu érkezésével. Csakhogy a kommunikáció frontján a kulturális gyöngédséget ritkábban gyakorolják, mint a tömegek érzelmeinek befolyásolását… de ez az Egyház keresztje, hogy missziós munkát végezzen a tömegek körében és a sajtó segítségével.

Itt csak a kormánynak a Remus Cernea úr törvénykezdeményezésére megfogalmazott álláspontját említem meg, mellyel azt akarta elérni, hogy ezt a létesítményt ne finanszírozzák költségvetési pénzből. Ennek megfelelően a kormány a következőt állítja: „Nagyon fontos a vallási felekezetek hozzájárulása a közjóhoz (…). Úgy véljük, a közhatóságoknak kötelességük elismerni a civil társadalom szervezeteinek hozzájárulását a közjóhoz és az éves költségvetési lehetőségektől és elsődlegességektől függően támogassák azokat céljaik elérésében.”

Másképp mondva, a kormány és a többi hatóság támogatja a Katedrálist. Kommunikációval foglalkozóként megértem, hogy ez a videoklip miért pont most jelenik meg, amikor a Szenátus ezt a törvénykezdeményezést tárgyalja:

nyomást akarnak gyakorolni a hatóságokra,

tiszteletreméltó, „fajsúlyos” személyiségeket bevonva, akik felhívják a figyelmet arra, hogy nem kellene katedrálisokra pazarolnunk a közpénzeket. A videoklip csak kiegészítője egy másik, intenzíven hangoztatott üzenetnek: „Kórházakat akarunk, nem Katedrálisokat!” Holott szerintem nem a költségvetési pénz jelenti a gondolt, hanem a szimbolisztikája. Számítsák ki, hány katedrálist lehetne az ellopott, őrültségekre vagy felesleges projektekre elpazarolt, vagy a le nem hívott európai támogatásokból építeni. De nem ez a fontos, hanem a katedrális imagológiája.

Csakhogy… az ehhez választott üzenet teológiailag naiv és néhol kifinomult nem-ortodox ízű. Elemezzük csak!

2. A videoklip fő gondolata, hogy a régi román fatemplomokban bizonyos formában megtalálható szerénység nem jellemzi a Megváltás Katedrálisát, a megalománia jelképét. Isten, tehát, aki a szerénységet szereti, sokkal inkább a fában és a kis terekben, a szerény templomokban található meg. A Katedrálisban… nem nagyon. Mert a kollektív tudatalattiban meglévő gondolat szerint a megalománia nem a szerénység jele. Aztán a videoklip több mint felében, egyfajta transzban azt a gondolatot ismételgetik, hogy „Isten a fát és a kis tereket szereti”. Természetesen azért, hogy ezt a gondolatot rögzítsék a köztudatban. Ez egyfajta végtelenségig ismételgetett Jézus-ima. A végén pedig felbukkan a költségvetési realizmus gondolata is: Isten utálatosnak tartja a csúf nyereséget. Arra engednek következtetni, hogy maga a katedrálisok finanszírozása csúfság Isten szemében. Ezen kívül, hogy a só és bors is meglegyen, több hektárnyi területet, lifteket és parkolókat említenek. Mintha ezek utálatos dolgok lennének, amikor szentségekről van szó.

Hol a hiba?

a) Egy katedrális sohasem a szerénységről szó. Nem helyes, sőt kontraproduktív dolog azt állítani, hogy ez a katedrális a megalománia jelképe. Valószínű, hogy a Parlament Palotájának közelsége ezt az értelmezést is sugallhatja: a kommunista megalománia az Egyház kebelében is megtalálható. Csakhogy ez a katedrális válasz kíván lenni:

az Egyház túlélte a kommunizmust és sok más politikai rezsimet, melyek igyekeztek felszámolni ezt a népet.

Általában véve egy katedrális méltóságról, hősiességről, áldozatról, identitárius ügyekről és nagyságról szól. Igaz, a szerénység a kereszténység lényege, de nem egyedüli erénye. Egy nép nem képes csak szerénységgel fennmaradni a történelemben. Vajon a világ többi katedrálisa szintén ennyire ellentétes a szerénységgel? Minden katedrális megalomániás?

Teológiai értelemben nem az a hiba, hogy néhány ismert személy a szerénységet támogatja, elítélve a megalomániát. Azt válaszolták nekik, hogy képmutatók, tobzódnak a pénzben, házakban, autókban, hírnévben, hogy nem beszélnek a román élettér többi gondjáról (iskolaelhagyás, szegénység, rablás, polgárság hiánya stb.). Ugyanezt egyes papokról is el lehetne mondani. Utálom, ha a személyt és nem az érvelését támadják, ez lelki betegség jele. Nem, a hiba nem abban van, hogy ki közvetíti az üzenetet, hanem magának az üzenetnek a tartalmában.

Az üzenet magát Krisztust támadja, aki a (kőből épült, annak idején lenyűgöző méretű) jeruzsálemi Templomot „Atyám házá”-nak nevezi. Isten vajon megalomániás volt, amikor ezt mondta? Szerénytelenségben szenvedett-e a bölcs Salamon király, amikor felépítette a Templomot és feldíszítette a legértékesebb dolgokkal, melyeket a „költségvetésből” biztosíthatott?

A teológia nem megfelelő megértésének csábítás mindig is szektariánusságot és eretnekséget szült. Igaz, hogy Isten „nem emberi kéz készítette templomokban lakik”, vagyis neki semmire sincs szüksége tőlünk, de ez nem jelenti azt, hogy Isten, testben és vérében ne lenne jelent minden Szent Oltáron (kis templomban vagy katedrálisban), minden általa alapított Liturgiában. Ezért a régmúlt időkben az oltárokat különleges jelentőségű helyeken emelték, az első keresztény oltárokat pedig a mártírok sírján. Persze, ezekben az önzőség és hedonizmus által uralt időkben, amikor a mártíromság szeszélyként értelmezhető, abszurd dolognak tűnik holmi betonokat „szentelni” Istennek. Egyesek inkább kórházakban, mások lakóépületekben szeretnék ezeket viszontlátni. Attól függ, mit vagy képes belelátni a betonba: a saját profitot szolgáló nyersanyagot, vagy Isten alkotását az ember szolgálatába állítva.

Isten a fát és a betont is szereti, mert ő mindent szeret, amit létrehozott. De nem szereti ezek rossz felhasználását. Egy katedrális a célján keresztül hasznos, azzal, hogy egy közösség vallási identitását tükrözi, kifejez egy bizonyosfajta fenségességet. Voltaképpen minden katedrális egy imagológiai lecke: egy fenségesnek látott szimbólum. Tényleg nem látunk semmi fenségességet ebben a 18 millió ortodoxból álló népben, hogy megérdemeljen egy reprezentatív katedrálist?

A megalomániát nem kellene összetéveszteni a fenségességgel.

Különben, ha a szerénység logikáját követjük, ez azt jelentené, hogy a világ összes katedrálisa holmi teológiai ostobaság, melyekre Istennek azonnal le kellene sújtania.

b) Pontatlanul használják a „kis terek” kifejezés teológiai értelmét. Igaz, a „kis tér” egy bensőséges tér, az önfeltárás helye, melyet maga Krisztus is ajánlott imádkozásra: „Azonban te, mikor imádkozol, menj be a kamrádba és bezárva az ajtót, imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van” (a fordítás forrása – a szerk.). Ez azt mutatja, hogy az imádkozás bensőséges és mélyreható cselekvés.

De, figyelem, a bensőségesség nem azonos az individualizmussal. Az Ortodoxia paradoxona, hogy az imádság kis tere szüli a közösség nagy terét. A közted és Isten között „kis térben” létrejövő találkozás szüli a „nagy térre”, a közösségére jellemző felebaráti szeretet. Vagyis a templom hozza létre a parókiát, a hívők közösségét, azt a helyet, ahol a szeretet gyakorolható. Ha nem jelenik meg a szeretet, akkor a Szeretet Apostola, János szerint hazugságban élünk: „Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", a testvérét viszont gyűlöli, az hazug” (a fordítás forrása – a szerk.).

Ezáltal a bensőséges Isten-szeretetből lesz a felebarát közösségen belüli szeretet. Ebből következik a kereszténység társadalmi hasznossága. Csak egy társadalom tagjai közötti szeretetből jöhet létre társadalmi harmónia. Így hát, a közted és Isten közötti találkozás „kis terében” létrejövő szeretetnek létre kell hoznia az emberiség legnagyobb terén, a népeken, a nemzeteken belüli szeretetet.

Érdemes megfigyelni, hogy Krisztusnak nincs gondja a tömegekkel, akik követik és szinte mindenhol ott tolonganak körülötte az Evangéliumban. Ellenkezőleg, ő maga dönt úgy, hogy misszióit a kor jelentős, Jeruzsálem körüli váraiban végzi. Az apostolok sem a pusztába mentek prédikálni, hanem mindig a nagy, jelentős lakosságú várakat választották missziós tevékenységükhöz. Jeruzsálemet, Rómát, a nagy római és görög várakat, városokat választották arra, hogy hírt adjanak a feltámadásról. És akkor még nem beszéltem Konstantinápolytól, Bizánc fenséges központjáról, ahol mai napig áll az egyházi építészet ékszere, a Szent Szófia. Vagy hogyan értelmezzem azt, hogy a világ összes nagy vallásának vannak reprezentatív katedrálisai? Azok, akik azokat építették mind megalomániások voltak?

Különben, ha ez nem így lenne, akkor kis templomocskákkal kellene rendelkeznünk, melyekben mindenki egyedül, a saját intimitásában imádkozhatna. Ezért gyanítom azt, hogy

olyan valaki adhatott vallási tanácsot a videoklip elkészítéséhez, aki a protestantizmushoz húz,

mert nagyon kihangsúlyozza az Isten és ember közötti személyes kapcsolatot, a közösség rovására. Legyen világos: az Ortodoxia nem individualista.

A művészek azt mondhatnak, amit akarnak (a törvények betartásával). Nekem pedig jogom van megszűrni, kiválasztani, hogy mire figyelek oda. Ha Isten tiszteletben tartja mindnyájunk szabad döntését, azt nem a döntéseink kedvéért teszi, hanem mert mindnyájunkat szeret és örömet okoz neki a megjutalmazásunk, ha jól választunk. Ha rosszul választunk, mindnyájan viselni fogjuk a következményeket, akár művészek, akár nézők vagyunk.

Amúgy azt hiszem, hogy minden művész egyaránt szereti a kis és nagy koncerteket is, mert a művésznek kötelessége szeretni minden hívét, mint ahogy a papnak is szeretnie kell minden embert. Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy egy művész koncertje esetén, akit több százezren néznének meg, valaki elvárhatná, hogy a műsort részletekben, 100-100 fős csoportok előtt mutassák be, hogy bensőségesebb legyen.

c) „Isten a fát kedveli”. Vagyis ez egy konzervatív Isten, aki gyűlöli a modernitást és a beton hatékonyságát? Ez súlyos dolog, azt jelenti, hogy minden lenyűgöző építészeti megoldást tükröző építmény istenkáromlás.

A beton, az üveg, a fém mind építészeti eretnekség? Nem hiszem, hogy Isten anarchikus és diszkrimináló tálib lenne, akinek ostoba preferenciái lennének. Ő teremtette a fát és a követ is, így hát egyaránt kedveli őket. Az a fontos, hogy miként használjuk ezeket. Abszurd dolog azt mondani, hogy Isten a fát kedveli, amikor az egész Szentírás az összes fajta építőanyag használatáról szól.

A „kedvel” szóval sem tudok kibékülni, mert Isten egyformán szereti a követ is és a betont is és mindent, amit megalkotott. Nem tulajdoníthatunk kizárólagosságokat Istennek, mert azt jelentené, hogy diszkriminatív, ami ellentétes a természetével. Istennek nincs gondja a betonnal, hogy inkább a fát kedvelje. Következésképpen: gondja van Istennek a kővel? Gondja van Istennek a Templommal? Gondja van Istennek a katedrális gondolatával? Nincs.

Istent bármilyen templomban meg lehet találni, akár fából, akár kőből, akár betonból és akár vályogból épült. Az a fontos, hogy tudjuk, miként keressük.

Helytelennek tartom a felvonókra, parkolókra és több hektárnyi telekre vonatkozó utalásokat. Sőt, enyhén manipulatívaknak is, ha úgy vélném, hogy ezzel olyan tobzódást akartak felvázolni, mely ellen

fel akarták szítani a tömegek gyűlöletét.

De a felvonók és a parkolók a tobzódás, vagy jelenkori technológiai pragmatizmus jelképei?

Különben mind az Egyház, mind az opponensei részéről is nagy a csábítás arra, hogy nevetségessé váljanak olyan üzenetek felépítésével, melyek ellentétesek a jelenkori igényekkel. Abszurd dolog biometrikus útlevelek ellen prédikáló papokat látni a mindenféle technológiai hamisítások korában. Ugyanígy feszengve hallgatom azokat a kartásakat, akik ördögi dolognak tartják a számítógépet, miközben az írásukat ők is számítógépen szerkesztik.

Ugyanez a helyzet itt is, a katedrális felvonóit bíráljuk, de húzzuk az orrunkat, hogy a tömbházban elromlott a felvonó és már két emelet után lihegünk. Helytelenítjük a parkolókat, de gyorsan fényképeket teszünk közzé a parkolók hiányáról, vagy az „úgy parkoltál, mint egy ökör” típusú szerencsétlen várakozásokról. A katedrális „hektárjait” telekpazarlásnak tartjuk, de üvöltünk, mint a fába szorult féreg, hogy nem járunk templomba, mert „zsúfoltság” van. Sőt, ha jelentős egyházi eseményünk van, kénytelenek vagyunk szabad téren, napsütésben, esőben vagy szélben szolgálni, egyszerűen azért, mert nem férünk be mind a templomba. Felkapjuk a vizet, hogy túl sok templom van, de a statisztika lehűt bennünket: a BOR-nak van a legkevesebb temploma a hívők számához viszonyítva (vagy a legtöbb hívője egy templomra vetítve). Hangoskodunk, hogy nincs elég, de hisztérikusan viszonyulunk a meglévőkhöz. Az is rossz, ha nem építesz, az is, ha igen. És akkor mit lehet tenni?!

d) A papok „csúf haszna”, melyre a klip a végén utal, ugyanilyen kényes kérdés. Bár könnyen meglehet, hogy ez zavaró lesz, mégsem kerülöm meg. Általában véve a közvélemény szintjén az az elképzelés körvonalazódott, hogy az Egyház túlságosan ki van tömve pénzzel, hogy a papokat túlságosan lefoglalja az anyagi haszonszerzés stb.

De alaposan rögzíteni kell egy dolgot:

az anyagi haszon nem azonos a „csúf haszonnal”.

Van „áldott haszon” is. Nem tekinthető „csúf haszonnak” az a fizetés, amiből eltartod a családodat. A Nemzeti Aréna, vagy más közérdekű létesítmények közpénzből finanszírozása nem „csúf haszon”, csak akkor, ha valaki „lenyúl a költségvetésből”. Egy templom, akár nagy, akár kicsi, nem „csúf haszon”, mert Istenről szól. Nem láttam még egyetlen templomot sem, melyről bebizonyosodott volna, hogy rablásból épült volna. Ha a pap ellop a pénzből, akkor az „csúf haszon”, mert a pénz a hívőké (akár személyesen adományozták, akár a költségvetésből származik). És ezért lesújt majd rájuk az igazságszolgáltatás és Isten is.

Hasznos dolog, hogy Romániában templomok épülnek, ha nem egyébért, akkor azért, mert az Egyház teszi a dolgát. Tudom, hogy azt mondják, túl sok a templom, hogy túl sok pénzt adnak templomokra a költségvetésből, más kiadásokhoz képest. Néha az az érzésem, hogy csak az Egyház költségvetési szerv (pedig nem az), mert úgy tűnik, a többi költségvetési intézmény nem teszi a dolgát, holott lenne rá pénzük. Most túl hosszú lenne a költségvetésből zajló rablásról, az elveszett európai pénzekről, a szerepvállalás elmaradásáról beszélni. Egy dolog biztos: az Egyház gondosan kezelt minden banit, melyet kapott. Nem rabolta.

Nem kellene képmutatóak lennünk, amikor pénzről van szó. A kapitalizmus mindenki számára kihívást jelent. A banális fizetéstől, mely mind értékében, mind megszerzésében is kihívás, egészen a nagy projektek finanszírozásáig. Krisztus nem a pénzt gyűlölte (neki és az őt kísérőknek is volt tarsolyuk), hanem az igazságtalan felhasználását.

Nem tartom intelligens megoldásnak arra panaszkodnunk, hogy nincs pénzünk katedrálisra, miközben a „szegény gazdag országot” szisztematikusan kirabolják. Sőt, jelentősen csökkentették a felekezeteknek biztosított összegeket, mert válság van. Rendben, megjelenik ez az összeg valahol máshol? Jobb kórházaink, rendelőink, autópályáink vannak? Azért nem működik jól Románia, mert templomokba öljük a pénzt? Vagy azért, mert középszerű emberek vezetik?

Egy katedrális, az építészeti értékén keresztül, egy ország anyagi gazdagságáról is szó. Románia nem forrásokban szegény, hanem az azokat kezelő elmékben. Az a tény, hogy Dániel pátriárka célul tűzte ki a Katedrális megépítését, nem személyes ambíció, hanem egy több évtized óta létező projekt megvalósításának szükségessége.

Időpontja is fontos: 2018-ban lesz a Nagy Egyesülés 100. évfordulója.

A Katedrális, többek között, a román nemzet egységét is jelképezni fogja.

És meggyőződésem, hogy e videoklip után sokan, akik eddig bizonytalanok voltak, sürgetni fogják a katedrális befejezését.

A Katedrális megbélyegzése a megépítéséhez fog vezetni, mint ahogy Krisztus megfeszítése is feltámadáshoz vezetett.

U. i.: A Taxi együttes 2016. április 11-én bocsánatot kért azért, mert félreértették és azt állítja, hogy zeneszámnak nincs Katedrális elleni üzenete. Ahhoz, hogy ne csodálkozunk ezen a válaszon, tudnunk kell, hogy a Szenátus szintén ma elutasította a Katedrális költségvetési finanszírozásának leállítását.

Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: greatnews.ro