// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Idén december elsején nem leszek román!

// HIRDETÉS

Írja egy román. Hát, mit mondjunk? A kontextust tekintve, igaza van. Gratulálunk a döntéshez!

December 1-e Románia nemzeti ünnepe. 1918. december 1-én Gyulafehérváron szentesítették Erdély egyesülését Romániával. Az ezt a napot eltorzító nacionalistákat emlékeztetem arra, mit mondtak ki a gyulafehérvári kiáltványban:

„A Nemzetgyűlés kihirdeti a következőket: Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép a saját nyelvén fogja magát képezni, IRÁNYÍTANI és bíráskodni, a kebeléből kiválasztott egyéneken keresztül, és minden nép a létszámával arányos képviseleti jogot kap a törvényhozási testületekben és az ország kormányzásában.”

A nemzeti ünnepen mindenkinek örvendeznie kellene. Etnikumtól, rassztól vagy vallástól függetlenül. Romániában az idők folyamán változott a nemzeti ünnep napja. De bármelyik legyen is az, a szélsőségesek mindig találnak valamilyen ürügyet, és a gyűlöleten, diszkrimináción és sovinizmuson alapuló üres nacionalizmus, hamis hazafiság napjává változtatják.

A magukat értelmiséginek tartó „mérsékeltek” több ezer háromszínű zászlóval akarnak a Székelyföldön élő, állításuk szerint üldözött román testvéreikkel együtt lenni, hogy ne érezzék egyedül magukat. Kampányuknak „Románok a románokért” a neve.

De „megfeledkeznek” arról, hogy a román etnikumon kívül

Romániában magyarok és más nemzetiségek is vannak.

Egy újabban már párttá is vált szélsőséges szervezet szintén szokásává tette, hogy a nemzeti ünnepen Székelyföldre, Sepsiszentgyörgyre megy, ahol a románok kisebbségben vannak, mégpedig azért, hogy – állításuk szerint – a magyar többség által kiközösített románokkal legyenek együtt.

Bejönnek a városba, menetelnek az utcákon, gyalázkodva, fenyegetőzve világgá kürtölik frusztrációikat; és mindezt Románia zászlóját lobogtatva teszik. Ha semmirekellőként viselkedsz Románia zászlójával a kezedben, az nemzeti jelképek megsértése. Nem tudom elfogadni a populizmusokat, a primitív nacionalizmust és nem érthetek egyet azzal, hogy szélsőséges pártok gyalázkodásra vagy fenyegetőzésre, a más etnikumú román állampolgárokkal szembeni etnikai gyűlöletre való uszításra használják fel a nemzeti ünnepet.

Sepsiszentgyörgyön a magyar etnikumúak vannak többségben.

De toleráns emberek, minden évben eltűrik, hogy tiszteletlen és neveletlen emberek érkezzenek a városba, és a saját otthonukban, az utcáikon fenyegessék és gyalázzák őket. Nem azért, mert gyávák, nem azért, mert félnek, hanem mert bátrak. Nem harcolhatsz intoleranciával az intolerancia ellen, erőszakkal az erőszak ellen.

A szélsőségesség ellen a képzettség, az intelligencia a legerősebb fegyverek. Itt az ideje felnőnünk, abbahagynunk a zászlókkal való hadakozást, hogy kié nagyobb, kinek van több. A nemzeti ünnepnek semmi köze nincs a zászlók mások orra előtti tüntető lobogtatásához.

Az idén már nem fogom a mellemre kitűzni a trikolórt,

mint a korábbi években. Idén úgy döntöttem, december 1-én mégsem leszek román; magyar sem, szász sem és semmilyen más etnikum sem. Idén december 1-én egyszerű ember vagyok! Idén az vagyok, amit Sepsiszentgyörgy képvisel (és nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem Erdély sok más hasonló falva és városa, ahol évszázadok óta két vagy több különböző etnikum él együtt): sokszínűség, egyetértés, tolerancia, mindenki tisztelete, etnikumtól függetlenül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro