// 2026. április 27., hétfő // Zita

Hotel Ortodox

// HIRDETÉS

Csak kérjetek, és megadatik néktek. Az Egyház alaposan megfogadja a tanítást. És működik!

Az Egyház 25 éve kér, az Állam pedig ad neki!

Pénzt, földeket, épületeket és kiváltságokat. Az állam teológiai középiskolákat és egyetemeket alapít, biztosítja finanszírozásukat, de az Egyháznak rendeli alá őket. Ezekből olyan végzősök hullámai követik egymást, akiknek a modern világban semmilyen hasznos képzettségük sincs, így hát szintén az Államnak kell megtámogatnia őket egy tanári fizetés 65 vagy 80 százalékának megfelelő „havi bértámogatás”-sal (vajon mi a tanárok véleménye erről?), és pénzt adnia új templomok felépítésére, mert a régiekben már nem férnek el. Nem férnek el az „egyházvezetők” az oltárban? Megoldjuk! Így hát most van egy újabb épülőfélben lévő szörnyszülöttünk, az Állam telkén, az Állam pénzéből. Mit is lehetett volna tenni, hisz a Parlament és a Kormány 

nem utasíthatta vissza Dániel Őheppiségét,

amikor ez utóbbi oly világosan elmagyarázta:

„Gyakorlati szükséglet, tekintettel arra, hogy a Román Ortodox Egyház Szent Zsinata nagyon nagy létszámú, több mint hatvan egyházvezetőből áll, akik közül csak tizenkettő fér be a Metropolia-dombon lévő jelenlegi Katedrális Oltárába. Tehát gyakorlati szükséglet.” [1]

Vannak más „gyakorlati szükségletek” is, például munkahelyek biztosítása a papnék számára. Az „ahogy a Metropolia-dombon, úgy a Zsudecben (megyében – a szerk.) is” elv mentén már hagyománnyá vált a helyi szatrapák kezének csókolgatása, hogy „elhelyezze a papnét”. Még akkor is, ha – ahogy azt Szatmár megyében láttuk – az „atya őszentségeknek” is teljesíteniük kell:

„Beszéltem őszentségével, minden pópával beszéltem. Pontosan úgy beszéltem velük, ahogy veletek is, és a következőt mondtam a pópáknak: ’Hé, jóemberek, ennyi vót’. (érthetetlen) Ha nem akartok a mi oldalunkon állni, ha nem akarjátok a szavazókat Victor Ponta megszavazására bírni, akkor én már nem ismerlek benneteket. Akkor többé ne ácsorogjatok az ajtóm előtt. Belemondtam nyersen a szemükbe. […] És még valami, ha vesztünk, akkor minden pópa minden papnéját kirúgom mindenhonnan, viszlát. Meg is mondtam nekik. Mind eljött hozzám, hogy helyezzem el a papnét. Vége. Ha vesztünk, hazamennek. Menjenek a fenébe, nem érdekel.” (Mircea Govor, PSD, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke) [2]

Az Állam egyfajta full extrás gyros lett az Egyház számára. Fizeti a papokat, a papnékat, a templomszolgákat, a vallástanárokat, fedezi a szerzetesek egészségügyi biztosítását, pénzt ad nekik templomokra, finanszírozza a közszolgálati rádiók és tévék véget nem érő vallási műsorait…

Igazi all-inclusive rendszer az Egyház számára!

Az Egyház 25 éve kér, az Állam pedig ad neki! Az Egyház pénzt kér, kiváltságokat kér, de – és ez súlyosabb – azt is kéri, hogy ellenőrizhesse a gyermekek elméjét. Az Állam pedig belemegy ebbe…

Rögtön a Forradalom után, 1990. április 3-án a NagyonIsJólHelyezkedő Daniel Ciobotea által vezetett „Elmélkedési Csoport az Egyház Megújításáért” megszerezte az Oktatási és Tudományi Minisztérium elvi beleegyezését, hogy a vallásóra legyen kötelező (!) az I-XII. osztályos diákok számára. [3] A Minisztérium a 90-es években nagy nehezen még elérte, hogy ne váljon teljesen az Egyház alárendeltjévé, így hát „Őszentségeik” nagy felháborodására a vallást eleinte egy „erkölcsi-vallási nevelés” tantárgy formájában vették be a tanrendbe, csak az I-VIII. osztályban oktatták, annak egyértelmű rögzítésével, hogy nem lehet szó „katekizálásról”.

1995-ben a BOR (Román Ortodox Egyház) újabb rohama elérte, hogy a Vallás kerüljön be kötelező (!) tantárgyként a tanrendbe az általános iskolától a középiskoláig, bármiféle kivétel nélkül – még szerencse, hogy az Alkotmánybírósággal, akkor úgy döntött, hogy a „kötelező tantárgy” fogalmat nem lehet úgy értelmezni, hogy a vallás kötelezővé tehető a diákok számára, és bevezette a híres felmentések korszakát, melyekkel el lehetett kerülni ezt a tantárgyat.

Az Egyház 2010-ben strikes again. Fenyegetve érezve magát a Kormány azon módosítása által, mely szerint, „a diákok, kérésre, a vallásóra helyett választhatják a vallástörténelmi, művelődés- és művészettörténeti, vagy az etikai, társadalmi, vagy közösségi viselkedés alakításában hasznos más tanfolyamokat is”, az Állam hatóságait a Pátriárka egy levéllel gyorsan rendre utasítja és a törvényből eltűnik a kérdéses bekezdés. [4] Érdekes a híres levél szóhasználata is. 

Őboldogsága „meglepettnek” és „aggódónak” mondja magát azért,

mert a Parlament „nem veszi figyelembe a Pátriárkia egy sor megjegyzését”!...

25 éve ugyanazt a mesét nézzük: az Egyház kér, az Állam pedig ad neki. Az Egyház parancsol, az Állam pedig végrehajtja. 2012-ben, a vallástankönyvek botrányának kellős közepén megkérdeztem Andronescu asszonytól, aki akkoriban oktatási miniszter volt, hogy a Minisztérium, vagy a BOR érdekeit szolgálja. [5] Most ugyanezt kérdezem Sorin Cîmpeanu úrtól, a jelenlegi minisztertől is, aki maximális szolgálatkészséggel sietett nyíltan a Pátriárka oldalára állni a vallásórák kérdésében! [6] Kinek az érdekeit szolgálja a Minisztérium? A gyermekekét, vagy az Egyházét?

Mindennek a tetejében, a Képviselőház Oktatási Bizottsága úgy döntött, hogy „vitát” szervez a vallás iskolai oktatásáról. Miért használok idézőjeleket? Mert a „vitára” csak… „a vallási felekezetek képviselőit és az Ökumenikus Imacsoport tagjait” hívták meg. Igazán megható!

Végül egy megjegyzés: elmegyek a Parlamentbe, hogy jelen legyek a „vitán”. Kíváncsi vagyok, beengednek-e.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS