// 2026. november 7., szombat // Rezso

Hogy fogja megzabolázni Románia Magyarországot az európai parlamentben?

// HIRDETÉS

Mert, ugye, Románia kezében az EU soros elnöksége. Nos, úgy tűnik, sehogy.

Nagy érdekes és tanulságokkal teli volt az Európai Parlament január 30-i, szerdai, csaknem teljesen üres teremben megtartott vitája Magyarországról.

Kár, hogy nem volt ott egyetlen román sem,

hogy tükörben láthassa, miként zajlanak mások otthoni adok-kapokjai és hogyan hangzanak az otthoni tekintélyelvű hatalmat védők suta mentegetőzései.

Persze, azt mondtam, hogy nem volt ott egyetlen román sem, de azért mégis ott volt Tőkés László… csakhogy álljunk meg egy kicsit, ő Magyarország részéről képviselő, a Fidesz színeiben és – természetesen – Orbán Viktor és a budapesti rezsim védelmében szólalt fel, és ott volt még Melania Ciot európai ügyi államtitkár, akinek kötelező módon képviselnie kellett a román EU-elnökséget és aki elmondott két előzékeny udvarias szót.

Miért volt érdekes vita? Mert rávilágított arra, hogy a korrupt, tekintélyelvű eltévelyedésekbe eső és az igazságszolgáltatás szétverésére törekvő

Románia képtelen a pontosan ugyanezeket tevő Orbán-féle Magyarország megbüntetésére irányuló európai erőfeszítések koordinálására.

Amúgy Orbán nem is méltóztatott megjelenni az Európai Parlament előtt, mely korábban már kétharmados többséggel kérte a 7. cikkely, az intézményes „nukleáris fegyver” aktiválását, mellyel felfüggeszthetők egy ország bizonyos jogai, elsősorban a Tanácson belüli szavazati joga.

Judith Sargentini holland zöld képviselő, egy Magyarországról szóló jelentés szerzője azt követelte vehemensen Romániától (melyet tehát a jegyzetelő Melania Ciot államtitkár képviselt), hogy dolgozzon ki egy egyértelmű programot az illiberális Magyarország megzabolázására, mely kirúgja a közép-európai egyetemet, mely térdre kényszerítette az igazságszolgáltatást, egyetlen kormány által ellenőrzött konglomerátumba vont össze 450 sajtószervet, bűncselekménnyé változtatta a hajléktalanságot (homelessness), törvényesítette a munkanélküliek rabszolgasorba juttatását, elutasítja a csatlakozást az európai ügyészséghez és – röviden – putyinosodik.

Ciot államtitkár jegyzetelt.

Az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmersmans a maga részéről azt üzente – a távollévő – Orbánnak, hogy egy EU-tagország nemcsak előnyöket élvez, hanem kötelezettségei is vannak:

„Egyes országok kifogásként használják a demokráciát, hogy ne vessék alá magukat az európai jogrendnek. Magyarország önként, szuverén módon akart bekerülni az EU-ba. Senki sem kényszerítette. Ha úgy döntesz, hogy tagjává válsz egy szerződéseken alapuló szervezetnek, akkor azokat be fogod tartani. Itt nemcsak egy olyan országról van szó, mely megtagadja néhány menekült befogadását. A magyarok úgy döntöttek a tagságukról, hogy senki sem kényszerítette őket erre. Ez szuverén döntés volt, amelyből Magyarország óriási hasznot húzott. Más országok segítették. De Magyarországnak kötelességei is vannak”, mondta Timmermans.

A távollévő Orbán védelmében, természetesen, felszólaltak a Fideszes magyar európai képviselők, mint Tőkés László és az Arany Hajnalos görög fasiszták, akik – Tőkéshez hasonlóan – fake news-t és a balosok és a zöldek összeesküvését emlegették.

De más dolog volt a leginkább meglepő: az

a hevesség, amellyel az ellenzéki magyar képviselők Orbán Viktort és a budapesti rezsimjét támadták,

nem félve attól, hogy otthon árulókként fogják őket beállítani. Az olyan magyar európai képviselők, mint Niedermüller Péter a Demokratikus Koalícióból, vagy akár Balczó Zoltán is, a Jobbikos ultranacionalistáktól, hevesen szidták Orbán korrupt rezsimjét, Putyinhoz hasonlítva.

Igen, magyarok más magyarok ellen. Nem úgy tűnt, mintha attól tartanának, hogy otthon majd azt mondják róluk, „megrágalmazzák” az országukat, sőt attól sem, hogy valaki törvényeket készítene elő arra, hogy „rágalmazásért” megbüntesse őket.

Melania Ciot államtitkár intenzíven jegyzetelt. Románia biztosan lépéseket tesz majd Magyarország ellen, köszönöm és sziasztok. (A dőlt betűs rész az eredeti szövegben is magyarul – a szerk.)

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro