A helyenként zavaros szövegből egy dolog biztosan kiderül: a románok most már Ausztriától is rettegnek. Miért? Hát, hogy elvész Erdély, azért!
Ha az ÖVP (Osztrák Néppárt), a fiatal Sebastien (helyesen: Sebastian – a szerk.) Kurz, a MittelEuropa-i új politika wunderwuzzi-jának (rendkívüli csodájának) pártja koalícióra lép Heinz-Christian Strache szélsőjobboldali populistáival az FPÖ-ből (Osztrák Szabadságpárt, a gépkocsibalesetben elhunyt Jörg Haider pártja), akkor
vélik a kisebbik testvér helyzetének alakulására nagyon odafigyelő német kommentátorok.
Az Osztrák Néppárt már néhány éve átalakította a karizmatikus vezetőket kiválasztó és támogató rendszerét, miközben az SPÖ (Ausztria Szociáldemokrata Pártja), Christian Kern kancellár pártja nem alkalmazkodott az új politikai paradigmákhoz és nem oldotta meg a „Silberstein” válságot.
de még csak az Emmanuel Macron és Angela Merkel által megfogalmazottakkal szögesen ellentétes elképzelései sem, hanem az, hogy úgy tűnik, felmondja az SPÖ-vel csaknem tíz éve működő együttműködési megállapodást.
Nagyon sokszor felhozzák, hogy Sebastian Kurz nem fejezte be egyetemi tanulmányait. 24 évesen államtitkár lett és ebbe a tisztségbe a JVP, a Néppárti Ifjak Pártja éléről került, melynek 2008 óta elnöke és már intenzív munka állt mögötte az osztrák konzervatív eszmények szolgálatában. Kurz 27 évesen került be az Osztrák Köztársaság politikatörténetébe, ugyanis már néhány éve a legfiatalabb külügyminiszter lett.
Beszédeiben van tartalom, logika és érvek, még akkor is, ha üzenetei erőteljesek voltak és egybecsengtek a tízévnyi dualizmusra ráunó választók többségének változásigényével.
Sebastian Kurz belépése az európai néppárti ifjak (YEPP) nagy családjába Bukarestben, 2013. október 19-én történt. Négy év alatt viharos politikai karriert futott be és az európai kereszténydemokrácia nagy reménységének tartották, melyet sokan már annak ellenére temettek, hogy még mindig vezeti az Európai Parlamentet és a kontinens legfontosabb kormányainak egy részét.
Ő lehet a legfiatalabb osztrák kancellár és már most is a világ legfiatalabb politikai vezetője.
van kisugárzása és tartása, beszédei világosak, üzeneteiben van tartalom.
Az ÖVP-s öregek bizalmat szavaztak neki. Nemcsak a párt „forró-fekete” színét változtatta élénk türkízre, hanem a politizálási stílust is. Az Új Néppárt a jelek szerint már nem akarja folytatni társbérletet a szocialistákkal. Míg egy sor európai kommentátor amiatt aggódik, hogy az FPÖ-vel szövetkezve a kormányzás a szélsőjobb felé csúszik,
A kétfejű vezetés mély nyomokat hagyott az erdélyiek tudatában.
Az ÖVP Európa egyik legrégebbi néppártja. Az Európai Néppárt tagjaként, ahova a FIDESZ is bevackolta magát, bármilyen jövőbeni politikai cselekedetének láthatósága és relevanciája lesz. Ha az FPÖ egy Jobbik típusú politikát űz majd, mely támogatja az erdélyi magyarok autonomista tendenciáit, akkor beindul a romániai fundamentalisták által olyannyira várt „sokk és rémület” művelet. Jelenlétük a nyilvánosságban majd akkor fogja igazán megijeszteni a Nyugatot.
Magyarországon jövőre parlamenti választás lesz. Úgy tűnik, újra Orbán Viktor vezeti majd a kormányt. Nem tudjuk, milyen támogatást kap majd a Jobbiktól, de gyanítjuk ennek az ernyőszervezetnek a szerepét.
Egy dolog biztos:
Közismertek kapcsolatai a Kremllel. Ausztriában dicséretes dolog oroszbarátnak lenni. Az energetikai cégek részvényeinek többségét orosz horgonnyal rendelkező befektetési alapok ellenőrzik.
Itt az ideje, hogy a romániai Nemzeti Liberális Párt felhagyjon az utca kegyeit kereső káros diskurzusával és rátérjen az igazi nemzeti politika gyakorlására. A bányajáradékokat növelő lépés – ami sok osztrák céget érintene hátrányosan – lenne az első lépés, mely azt mutatná, hogy a liberális vezetők törődnek az országgal. Amennyiben továbbra is a büntetőügyesekkel folytatott harcot erőltetik, ami bizonyítottan nem jön be a választóknak, akkor az ultranacionalisták expanziója fogja táplálni a forrófejűeket. Ha Romániában is megjelenik egy szélsőséges szervezet, akkor ez azért lesz, mert a PNL nem volt képes betölteni a nemzeti párti szerepet.
Hazánktól nyugatra a vihar felhői gyülekeznek. Csak a józan elmék akadályozhatnak meg idegen boszorkánykonyhákból Erdélyre ráerőltetett lehetséges feszültségeket. A nacionalista kanóc nem fog a semmiből meggyulladni. Nem árt a nagyobb éberség.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.