// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Európai Unió

Hajtóvadászat romákra

// HIRDETÉS

Az európai romaintegráció egy szép álom. De úgy tűnik, egyelőre legalábbis, nem több.

A 21. század egyik ideológiája az idegengyűlölet lesz. Amely amúgy sohasem tűnik el az emberek tudatából, legfeljebb ideiglenes hibernálásba kerül. A demográfiai és társadalmi-gazdasági válságok könnyedén életre keltik és nagyon népszerűvé teszik.

Ilyenfajta „feltámadások” zajlanak jelenleg a világ több térségében, többek között Oroszországban, Európában, az amerikai kontinensen. Az idegengyűlölet Európai Uniónak alapjait aknázhatja alá. Az európai országokban tapasztalható identitás-alapú ellenséges érzésekről és következményeikről a Profeţiile autolichidării UE című cikkemben és néhány másik bejegyzésemben már írtam. Ezekben a muzulmán bevándorlás kérdését taglaltam, mely idegengyűlölő reakciókat vált ki az őshonos európaiak körében. De az idegengyűlölet megnyilvánulásának van egy másik síkja is – a kelet-európai polgárokkal, és főleg az illető országokban élő roma közösséggel szemben érzett gyűlöleté.

Bizonyos dolgokat meg kell említeni a délkelet-európai országokról (a balkáni országok, Görögország, Bulgária, Románia) és az Európában róluk kialakult képről. Mindenekelőtt a délkelet-európai országok egyelőre nem rendelkeznek elegendő intézményi és gazdasági képességgel arra, hogy minőségi szinten integrálódjanak az EU struktúráiba. Ez az euró-övezet 2011-es válsága idején is látszott. Ellenkezőleg, az integrációs folyamatok egy sor, társadalmi-gazdasági jellegű ellenhatáshoz vezettek, melyek a lakosság elégedetlenségének növekedéséhez és lázadásához vezettek ezekben az országokban [1].

Másodsorban a kontinens nyugati felén élő európaiak fenntartásokkal viseltetnek a délkelet-európaiakkal kialakítandó kulturális és identitási egységgel szemben. Ezeket a fenntartásokat teljes mértékben bizonyította Robert van Lanschot, egy volt holland diplomata arcátlan kijelentése, aki 2012 februárjában ezt mondta: „A balkáni nép?... Ezek nem fehér emberek!”. Lanschot véleménye szerint a koszovói, macedóniai, albániai, moldovai és montenegrói népek, valamint egyes szerbiai, boszniai, bulgáriai és görögországi komponensek nem igazi európaiak, hanem olyan kulturális csoportot képviselnek, mely Törökországhoz közelebb áll, mint Európához. Ezért meg kell akadályozni e népességek EU felé irányuló expanzióját [2]. És nemcsak egy bőrszín szerinti diszkriminációról van szó, a „fehér” itt ugyanis egy bizonyos szintű civilizáltságot jelent. Bár a holland diplomata kilóg az EU-s hivatalosságok sorából (akik siettek elhatárolódni a kijelentésétől), úgy tűnik, válasza számos nyugat-európai kelet-európaiakról alkotott felfogását tükrözi.

Valóban, a muzulmán bevándorlók folyamatosan növekvő számával szemben kimutatott egyre nagyobb nemtetszéssel párhuzamosan, a nyugatiak kényelmetlenül érzik magukat a volt szocialista tömb országaiból érkező emberek masszív bevándorlása miatt, ami az Európai Unió határainak keleti irányú elmozdulásával együtt következett be. Míg a muzulmánok probléma Európa középső és északi részén erőteljes, a keleti bevándorlás főleg délen vált ki izgalmakat, az olyan országokban, mint Olaszország, vagy Spanyolország. A romák, az illegális bevándorlók, a különféle bűnöző elemek és az olcsó munkaerő egyre nagyobb létszámú jelenléte, az euró-övezet válsága és a munkanélküliség közepette, egy adott pillanatban általános frusztrációt és aggodalmat váltott ki a nyugat-európai polgárok sorában. A dolgok ilyenfajta alakulása vezet a jobboldali pártok népszerűségének növekedéséhez, melyek nemcsak muzulmánellenes üzeneteket hirdetnek, hanem etnicistákat és idegengyűlölőket is. Következésképpen az idegenek nyugat-európai beáramlásának felerősödésével már meg is jelentek az EU-ban az identitási konfrontációk.

A rendkívül kényes témáról szóló vitákat elkerülni akaró hivatalosságok sem rejthetik véka alá a végtelenségig, hogy létezik egy keleti migráció által generált idegengyűlölet. E tekintetben az első nyilvános leleplezés az Európai Unió Alapvető Jogok Ügynöksége által a rasszizmusról és idegengyűlöletről készített 2006-os jelentésben történt, amelyben megemlítették, hogy „a rasszista erőszak és gyilkosságok Európa jelentős társadalmi betegségét képezik”. Az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottsága (ECRI) pedig 2007-ben megállapította: „a rasszizmus és intolerancia virulens jelenségei tapasztalhatók a tagállamokban”, különösen azokban, melyek megsínylették a gazdasági válságot, ahol az „idegeneket megbélyegzik” és diszkriminálják a „közbeszédben”. Az ECRI jelzi, hogy „mélységesen aggódik a közvélemény soraiban érezhető negatív légkör miatt (…), melyeket bizonyos médiák táplálnak, továbbá a rasszista és idegengyűlölő érvek közbeszédben történő használata miatt”.

A Bizottságot különösen „aggasztja a muzulmánnak tartott személyekkel szembeni ellenséges légkör erősödése”, „továbbra is aggasztják a számos európai államban egyre terjedő antiszemita jelenségek” és „sajnálja, hogy jelen van a színes bőrű lakossággal szemben hirdetett rasszizmus” és „ezt nem ismerik el eléggé”, továbbá elítéli az „emberi jogok romákkal szembeni megsértését” [3]. Ezekben az anyagokban egyértelmű utalásokat találunk a zömmel délkelet-európai származású romákkal szembeni idegengyűlölet-alapú tettekre. Ezek helyzete valóban külön fejezetet képez az európai identitáris integráció napirendjén.

Egyes EU-tagállamok számára úgy tűnik, a romák integrálása kezd komoly európai üggyé válni. Olaszországban eljutottak oda, hogy az olasz belügyminiszter, Roberto Maroni, a radikális és bevándorlás-ellenes Északi Liga tagja „nulla toleranciát” ígért az illegális bevándorlás elleni harcban. 2008 májusában kijelentette, hogy elsősorban a roma etnikumú románok félszigetre érkezését akarja korlátozni; ezen kívül tárgyalásokat folytatott volna az Európai Bizottsággal a szabad közlekedés szabályairól, hogy „korlátozásokat lehessen bevezetni, amikor a nemzetbiztonság a tét” [4]. Maga a miniszterelnök, Silvio Berlusconi sem rejtette véka alá az idegenekkel szembeni diszkriminatív hozzáállását, és az állam élére őt visszajuttató választási kampányának üzenetét is a bevándorlókkal szembeni lépések szigorítására építette. Ezek a magas szinten tapasztalható viselkedések arra késztették az államfőt, Giorgio Napolitanót, hogy akkor nyilvánosan elítélje az értékek „visszafejlődésének veszélyét” a félszigeten, felhívást intézve az idegenek elleni erőszakos tettek befejezésére [5].

Időközben különböző olasz városokban a helyiek részéről támadásokat lehetett és lehet tapasztalni a romák táborai ellen. Általában a düh ezen megnyilvánulásai reakciók egyes bűncselekményekre, melyeket a bevándorlói közösségek egyes tagjai követtek el. Olaszország Belügyminisztériumának 2010-es statisztikai adatai szerint a román állampolgárok (elsősorban romák) a szándékos emberölések 15 százalékáért, a nemi erőszakok 16 százalékáért, a csalások 15 százalékáért és a rablások, valamint a tulajdonok elleni támadások 20 százalékáért voltak felelősek [6]. Az olaszok többek között elemi erejű lázadások formájában is válaszolnak az említett bűncselekményekre, ahogy az például 2008-ban, Nápolyban történt, miután egy 16 éves roma etnikumú fiatal lány megpróbált elrabolni egy hat hónapos gyermeket. A feldühödött helybeliek kövekkel, gyújtópalackokkal és feszítővasakkal támadtak a térségbeli romákra, megpróbálva őket távozásra kényszeríteni, a romák kierőszakolt távozása után pedig felgyújtották a táborukat [7].

Szintén 2008-ban, Velence mellett, az egyik gyárban a média felfigyelt egy vadászati naptárszerű hirdetményre, mely a következőt tartalmazta: „Megkezdődött a vadászidény: románokra, albánokra, koszovóiakra, cigányokra és más vándorló vadakra”. A hirdetményben az áll, hogy a „vad” bármilyen típusú lőfegyverrel leteríthető, hogy nincs mennyiségi korlát és ahol nagyobb létszámban vannak jelen, gránátokat, automata géppuskákat, vegyi fegyvereket és kutyákat is használni lehet. Ez az eset nem egyedülálló, ugyanez a hirdetmény más térségbeli gyárakban is megjelent.

Tünetjellegű, hogy az ilyenfajta üzenetek és viselkedési formák a munkások, az olasz lakosság széles köreiben jelennek meg, ami egyértelműen jelzi az idegengyűlölő érzés felfokozódását abban az országban, és a bevándorlókat démonizáló tendenciákat [8]. Maga az a tény, hogy a vatikáni „igazságügy-miniszter”, Martino kardinális kijelentette, hogy az illegális bevándorlás „nem tekinthető bűncselekménynek”, „egyetlen népet sem szabad úgy démonizálni, ahogy az a románokkal történik”, egyértelműen mutatja, milyen hajlamokat érzékelnek a lakosság szintjén a hatóságok [9]. Az ellenségességek azóta még jobban felerősödtek, és nemcsak Olaszországban, hanem más európai országokban is, melyek elfogadhatatlan idegengyűlölő viselkedést mutattak a kelet-európaiakkal és különösen a roma közösséggel szemben.

 

Bibliográfia:

1. Protestele sociale iau amploare în Europa de Est // de Peter Schwarz. World Socialism Web Site. 30 ianuarie 2012 / http://www.wsws.org/ro/articles/2012/jan2012/euro-j30.shtml

2. Dutch Diplomat: Balkan People Are Not Europeans // The Balkan Chronicle. Wednesday, 29 February 2012 / http://www.balkanchronicle.com/index.php?option=com_content&view=article&id=2146:dutch-diplomat-balkan-people-are-not-europeans&catid=82:europe&Itemid=458

3. Consiliul Europei, îngrijorat de amploarea discriminării //  Sursa: Adevarul Autor: Sorin Iordache. 25 mai 2007 / http://www.adevarul.ro/articole/consiliul-europei-ingrijorat-de-amploarea-discriminarii/313337

4. Roma: Noul ministru de Interne vrea să limiteze accesul romilor din România // 10 mai 2008 / http://www.mediafax.ro/externe/roma-noul-ministru-de-interne-vrea-sa-limiteze-accesul-romilor-din-romania-2626453

5. Europa, sub impactul dreptei // de Gabriela Anghel. România Liberă, 28 Iunie 2007 / http://www.romanialibera.ro/actualitate/europa/europa-sub-impactul-dreptei-99506.html

6.Табор уходит из Европы // Федор ЛУКЬЯНОВ. «Эхо планеты». 25 августа 2010 года / http://www.demoscope.ru/weekly/2010/0433/gazeta015.php

7. Napoli: O tabara de rromi a fost incendiata // 28 mai, 2008 / http://www.ziare.com/napoli/stiri-napoli/napoli-o-tabara-de-rromi-a-fost-incendiata-319578

8. S-a deschis sezonul la vânătoare de români? // Autor: Cornel Toma. 23 mai 2008 / http://www.adevarul.ro/actualitate/romani_in_italia/S-a-deschis-sezonul-vanatoare-romani_0_31797324.html

9. Vatican: Poporul roman nu trebuie demonizat // 12 mai 2008 / http://www.ziare.com/international/stiri-externe/vatican-poporul-roman-nu-trebuie-demonizat-307959

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro
Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől
2023. szeptember 25., hétfő

Székelyföld nem fog elszakadni, hiába fél Románia Koszovó függetlenségétől

Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?
2022. december 02., péntek

Milyen Erdélyt kívánunk december 1-re?

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete
2022. október 28., péntek

Schengen-mizéria: a románok Európa megtűrt nemzete

Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.

Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS