// 2025. március 28., péntek // Gedeon, Johanna

Ezért nem tudnak egyezségre jutni a románok a magyarokkal

// HIRDETÉS

Már ami az 1848-as forradalmat illeti. A román nézőpont szerint legalábbis. Azért időnként érdemes megfogózni olvasás közben.

A főbb erdélyi városok utcáin minden év március 15-én parádékat és ünnepségeket tartanak, melyeken a magyar közösség tagjai az 1848-as forradalmárokról emlékeznek meg. Március 15-e gyakorlatilag nem Magyarország nemzeti ünnepe, hanem az Összmagyarság Szabadságának Napja, és az 1848-as forradalomhoz kötődik, amikor a románok és a magyarok a barikádok ellentétes oldalán harcoltak. A magyar jelképekkel tartott felvonulás évről évre kiváltja a román nacionalisták reakcióját és a magyar nacionalisták ellenreakcióját.

De a román hatóságok mindezek ellenére az utóbbi másfél évtizedben elég intelligensek voltak ahhoz, hogy túllépjenek a múltbéli háborúkon és részt vegyenek a magyar közösség ünnepségein. És ezt annak ellenére tették, hogy a szélsőséges Orbán Viktor által vezetett budapesti kormány a magyar diplomatáknak megtiltotta a részvételt a Nagy Egyesülés Napján, december 1-én.

A románok és a magyarok 1848-ban és 1918-ban is egymás ellen harcoltak, de 1989 után új politikai kontextus jött létre, melyben Románia és Magyarország szövetségesek a NATO-ban és tagjai az Európai Uniónak.

Ilyen körülmények között meg kellene szabadítani a mítoszoktól a románok és a magyarok közös történelmét, a nacionalista retorikától megtisztított történelmi tényeket pedig új megvilágításban kellene értelmezni, mely arra fog rámutatni, hogy a románok és a magyarok sorsa mélységesen összekapcsolódik, és amikor együttműködtek, a románoknak és a magyaroknak ez mindig több hasznot hozott, mint amikor egymás ellen hadakoztak.

Mi történt 1848-ban

Az 1848-as forradalom európai jelenség, a fiatal elitek azon akaratának kifejeződése volt, hogy felszámolják az 1789-es francia forradalom és a napóleoni háborúk által képviselt földrengés nyomán a kontinensen hatalomra került reakciós és önkényes nemzetközi rendet.

A forradalom eredetileg Párizsban robbant ki, majd magával ragadta egész Franciaországot és egész Európában szétterjedt. Az Osztrák Birodalomban a forradalom március 13-án robbant ki, Bécsben. A forradalmárok elkergették az abszolutista rezsim fő alakját, Metternich kancellárt. Március 15-én Budapesten is kirobbant a forradalom, majd átterjed Erdélyre, Szlovákiára (? – a szerk.), Horvátországra és a Birodalom más régióira.

Az osztrákok által a XVII. század végén felszabadított volt budai török vilajetben az 1848-as forradalomnak nemcsak bizonyos alkotmányos szabadságjogok kikényszerítése volt a célja, nemzeti jellege is volt. A forradalom vezetői helyre akarták állítani az Európa térképéről a mohácsi katasztrófa nyomán eltűnt magyar államot, amikor az oszmánok meghódították a középkori magyar királyság szívét. Annak ellenére, hogy az erdélyi magyarok abszolút kisebbséget képviseltek Erdélyben, úgy döntöttek, hogy egy március 25-i, marosvásárhelyi forradalmi gyűlésen az alkotmányos szabadságjogok mellett Erdély Magyarországgal való egyesülését is kérik.

A bécsi kormány és I. Ferdinánd császár kezdetben elfogadta a magyar forradalmi vezetők követeléseit. De e követelések miatt a magyarok összeütközésbe kerültek a Habsburg monarchia más népeivel. Az erdélyi románok vezetői a Magyarországgal való egyesülés ellen foglaltak állást. Ugyanezt tették a Josip Jelačić bán által vezetett horvátok is. Ilyen körülmények között I. Ferdinánd lemondott, helyébe pedig az új uralkodó, Ferenc József foglalta el a bécsi trónt, aki elutasította a magyar forradalmárok által felállított kormány és Parlament elismerését.

Ezek teremtették meg a Habsburg Birodalmat feldúló polgárháború feltételeit. Egyrészről a más közép-európai országokból származó – például lengyel vagy cseh – forradalmárok kontingensei által támogatott magyar forradalmi hadsereg nemcsak egy liberális rezsimet akart hatalomra juttatni, hanem egy olyan állam eszméjét, mely más népektől, például a románoktól, a horvátoktól, vagy a szlovákoktól megtagadta a nemzeti létezés jogát.

Másrészről az új bécsi császár engedményeket ígért, késznek mutatkozott meghallgatni a habsburgi népek alkotmányos jellegű követeléseit és egy többetnikumú birodalom megőrzését akarta, mely elismerést ígért az azt alkotó különböző nemzeteknek. Ilyen körülmények között igazi polgárháború robbant ki a magyar forradalmi hadsereg és a románokból, horvátokból, szerbekből és másokból álló milíciák által támogatott osztrák császári hadsereg között.

A Habsburg Birodalomban zajló polgárháború végső szakaszában az orosz hadsereg is beavatkozott, ez pedig hozzájárult a magyarok vereségéhez.

Süketek háborúja

Az erdélyi románok és magyarok vezetői 1848-ban azt állították, hogy párbeszédet akarnak, de valójában egyik sem akarta meghallgatni a másikat. A magyar vezetők a március 25-i, marosvásárhelyi forradalmi gyűlés után úgy döntöttek, Kolozsvárra hívják össze az erdélyi országgyűlést a forradalmárok követeléseinek megvitatására és megoldására.

De az erdélyi országgyűlés inkább csak a magyar vezetők összejövetele volt. A románok és a szászok jelentősen alulreprezentáltak voltak. A kolozsvári országgyűlés 300 tagjából az erdélyi lakosság többségét alkotó románoknak csak három képviselőjük volt. (Ez az országgyűlés – is – rendi jellegű volt, nemesi alapon viszont négy képviselőjük és Ioan Lemeni görög-katolikus püspök volt jelen. – a szerk.) Az erdélyi szászok 24 képviselővel rendelkeztek. A kolozsvári országgyűlés 1848. május 29-én, a románok és a szászok egyértelmű ellenállása ellenére, kikiáltotta Erdély Egyesülését Magyarországgal. Ezen kívül megszavazott egy sor alkotmányos szabadságjogot, mint például a szólásszabadságot és a jobbágyság felszámolását.

Időközben, március 25-e után, az erdélyi román vezetők olyan politikai pálya mellett döntöttek, mely összeütközésbe hozta őket a magyarokkal. A román fiatalok vezetői március 26-án Avram Iancu, egy Mócföldről származó fiatal ügyvéd marosvásárhelyi házában gyűltek össze és úgy döntöttek, konzultálni fognak a román nemzettel. Következésképpen április 30-ára nemzeti gyűlést hívtak össze Balázsfalvára, a Román Unitus Egyház szellemi központjába.

A román vezetők határozottan elutasították Erdély Egyesülését Magyarországgal, de elfogadtak egy sor alkotmányos jellegű követelést, melyek nagyon hasonlóak voltak a magyarokéval: szabad sajtó, a cenzúra megszüntetése, szabad kereskedelem és más hasonló jogok. Mivel április 30-án Balázsfalván csak a román közösségek vezetői gyűltek össze, úgy döntöttek, hogy határozataikat egy sokkal szélesebb körű gyűlésnek kell elfogadnia. Ezért Balázsfalvára a román papokat és minden egyes falu parasztságának egy-egy képviselőjét is meghívták.

Velük együtt a 1848. május 15-én a balázsfalvi Szabadság-mezőn megjelentek még a román határőrezredek tisztjei, valamint olyan arisztokraták is, mint Nopcea báró. Avram Iancu 6.000 móc élén érkezett. Április 30-a után a magyar hatóságok letartóztatták a román vezetők egy részét és megpróbálták Avram Iancut is lefogni és megakadályozni a május 15-i nemzetgyűlést, de sikertelenül. A románok vezetői úgy döntöttek, hogy két küldöttséget küldenek kívánságaik előadására: az egyiket a bécsi császárhoz, a másikat a kolozsvári országgyűlésre. Ez utóbbi semmibe vette az erdélyi románok kívánságait, a dolgok pedig a kolozsvári magyar országgyűlés akaratának kikényszerítésére hívott magyar hazafias gárdák és székely ezredek által elkövetett visszaélések után kezdtek egyre feszültebbé válni Erdélyben.

A mihálcfalvi mészárlás

Egy sor magyarok által elkövetett nemi erőszak, verés és rablás felszította a kedélyeket. A lőporos hordót felrobbantó szikra a mihálcfalvi mészárlás volt. A mihálcfalvi parasztok 1848 júniusában megtagadták a jobbágyi munkák elvégzését, arra hivatkozva, hogy a kolozsvári országgyűlés megszavazta a jobbágyság eltörlését (más forrás szerint a román parasztok a haszonállataikkal jogtalanul lelegeltették a földbirtokos vetését – a szerk.). A feudális munkák elvégzésének kikényszerítésére az uradalmi bíró a székely határőrök segítségét kérte. A falu szélén két-háromezer helybéli gyűlt össze, hogy megakadályozzák a székelyek behatolását Mihálcfalvára. A székely határőrök tüzet nyitottak és megöltek 12, más források szerint 14 parasztot, további néhány tucat pedig megsebesült.

Ezt terrorhullám követte Erdélyben, a románok, a magyarok és a szászok pedig felfegyverkeztek és nemzeti gárdákat szerveztek. Ezek a gárdák, a fegyelem hiánya miatt, gyakran kerültek olyan konfliktusokba, melyeket el lehetett volna kerülni. Mindegyik erdélyi közösség megpróbálta hatalomra juttatni a saját adminisztrációját.

Végül a magyar forradalmi hadsereg 1848 decemberében elfoglalta Erdélyt. Csak néhány pont maradt ki az ellenőrzése alól: a gyulafehérvári vár, a legfontosabb erdélyi erődítmény és a Mócföld, ahol az Avram Iancu által vezetett milíciák sikeresen ellenálltak a magyaroknak.

A polgárháború mindkét fél által elkövetett szörnyűségek gyászos sorozatát hozta magával, melyeknek több tízezren estek áldozatául. A románok, például, a nagyenyedi mészárlásért felelősek. Az Axente Sever ispán által vezetett csapatok 1849. január 8-án foglalták el Nagyenyedet. A románok 800–900 nőt, gyermeket és öreget kínoztak és gyilkoltak meg. Felgyújtották a Bethlen Gábor Kollégiumot és a könyvtárát, ahol számos erdélyi román is tanult. A szörnyűségek sorozata Hatvani Imre őrnagy árulásával folytatódott, aki megpróbálta letartóztatni Avram Iancut, miközben a móc vezetők a magyar forradalmárok vezetőjének, Kossuth Lajosnak a küldöttével, Ioan Dragoş képviselővel tárgyaltak. Hatvani Imre megsértette a tűzszünetet és olyan csatát indított, melynek nyomán a vereséget szenvedő magyar hadsereg 5.000 – románok által legyilkolt – katonát vesztett. (A szerző állításával ellentétben ezt a jelentős emberveszteséget nem annyira a katonák, mint inkább Abrudbánya és Verespatak civil magyar lakossága szenvedte el. Ezzel kapcsolatos forrás itt található. – a szerk.).

1849 végére a magyar forradalmárok vereséget szenvedtek. A kimerült románok csak kis részét kapták meg a bécsi hatóságok által megígért jogoknak. A magyarok vezetője, Kossuth Lajos száműzetésbe kényszerült, ott is halt meg. A románok vezetője, Avram Iancu számos megaláztatáson és letartóztatáson ment keresztül, melyek hátrányosan hatottak az elmeállapotára.

A polgárháború nyomán rombolás, halottak, gyászoló családok és tartós ellenségeskedés maradt a románok és a magyarok között. De megmaradtak a szabadság és testvériség eszméi is, melyekért a magyarok és a románok 1956-ban és 1989-ben is harcoltak és melyek a két nemzet megbékélésének alapját képezhetik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Victor Ponta, a patkányösztön és a megszokott dolgok süllyedő hajója

Varga László Edgár

Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?

Egy ágyban az ellenséggel, avagy hogyan váltottam bankot

Szántai János

A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit adhat egy klubkoncert öt évvel a koronavírus-járvány után?

Sánta Miriám

A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.

Moldvai kultúranzix, avagy hogy találkoztam Diana Șoșoacával

Szántai János

A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást
Főtér

Hamis történelem ide, szex oda, a Hunyadi-sorozat olyan izgi, hogy az ember körmét rágva várja a folytatást

Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról
Krónika

Volt ukrán főparancsnok: Románia arra kért, hogy hallgassunk az ott lezuhant orosz drónokról

Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.

Darun lobogtatott a zászlós dák, ha így haladunk, Simion lesz az elnök – vasárnapi hírek
Főtér

Darun lobogtatott a zászlós dák, ha így haladunk, Simion lesz az elnök – vasárnapi hírek

Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…

Mindkét sofőr meghalt, amikor összeütközött a két kamion
Székelyhon

Mindkét sofőr meghalt, amikor összeütközött a két kamion

Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.

Román házaspár tragédiája Magyarországon
Krónika

Román házaspár tragédiája Magyarországon

Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.

Drogeladás közben tetten értek és letartóztattak egy 36 éves férfit
Székelyhon

Drogeladás közben tetten értek és letartóztattak egy 36 éves férfit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy drogkereskedőt, akit tetten értek, miközben 200 gramm kábítószert (3-CMC-t) próbált eladni – tájékoztatta a Szatmár megyei rendőrség az Agerpres hírügynökséget.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Victor Ponta, a patkányösztön és a megszokott dolgok süllyedő hajója

Varga László Edgár

Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?

Egy ágyban az ellenséggel, avagy hogyan váltottam bankot

Szántai János

A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mit adhat egy klubkoncert öt évvel a koronavírus-járvány után?

Sánta Miriám

A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.

Moldvai kultúranzix, avagy hogy találkoztam Diana Șoșoacával

Szántai János

A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.

// HIRDETÉS