Erre használják a Budapest által egy „őszinte történelem” dokumentálására adott egymillió eurót

Ahogy az a Magyarországi pénzek a románokkal szembeni őszinteség fokozására című cikkben áll, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői a Budapest által egymillió (!) euróval finanszírozott Ezer év Erdélyben, száz év Romániában program keretében elindítottak egy népszerűsítő honlapot, valamint bemutatták a Magyarok Romániában – száz év története című dokumentumfilm első részét. A sorozatnak kilenc része lesz.

Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában olyan események sorozata kíván lenni, melyekkel azt bizonyítják, hogy „a magyarok értékteremtő közösség Romániában”, ezért „be kell tartani az akkor, Gyulafehérváron tett ígéreteket”. Ezt a célt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jelölte ki. Ami annak a paradoxonnak az újbóli bebizonyítása, hogy

a magyarok nem ismerik el a gyulafehérvári Nagy Egyesülés aktusát,

de fel akarják használni, sajátos módon értelmezve.

Ha valaki arra számított, hogy az RMDSZ-es projekt az etnikumok közötti együttélést hirdeti majd és a magyar közösségnek a román társadalomba való integrálódásának módját, továbbá a Románia kulturális-művészeti, társadalmi, sportéleti vagy gazdasági fejlődéséhez való hozzájárulását emeli ki, akkor mélységesen téved. Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában egy újabb bizonyítéka annak az elhatárolódásnak és elszigetelődésnek, melyet az RMDSZ – Budapest gondoskodásával és finanszírozásával – az elmúlt csaknem 30 évben folyamatosan hirdet. Olyan program, melyet a szegregáció és nem az integráció, a konfliktus és nem a megbékélés bátorítására hoznak létre. Újabb bizonyítéka annak, hogy azok, akiknek az általuk képviselt közösség jólétét szolgáló projekteket kellene támogatniuk, csak a saját pénzügyi érdekeiket tartják szem előtt és azt szállítják budapesti (és implicit módon moszkvai) gazdáiknak, amit ezek akarnak: provokációt és bizonyos feszültségek hamis táplálását, melyek célja a jegelt konfliktus zónájában tartani Európának ezt a részét.

„Az ő ünnepük, a mi szomorúságunk”

A 2018. július 14-én elindított történet legérdekesebb része a Magyarok Romániában – száz év története című dokumentumfilm első része.

A filmnek a történelmi dokumentumfilmekre jellemző struktúrája van, az események sorozata a trianoni szerződés aláírásában csúcsosodik ki, melyet egy színész (tehát egy érzelmi állapot közvetítéséhez értő személy) mutat be, és bizonyos történészek véleményeivel támasztanak alá.

A film a háborús bűnökért elítélt író, Wass Albert egyik bekezdésének felidézésével kezdődik, melyben a Kárpátok őre szobornak a Constantin Neculcea tábornok vezette román katonák általi 1918. december 24-i lerombolását írja le.
Ezt nem egy háború egyik epizódjaként írják le (néhány bajtárs meggyilkolása teszi gyűlöletessé az ellenség katonai szimbólumát), hanem egy békés, szinte idilli légkör megszakításaként, melyet a Kolozsvárra megszálló seregként bevonuló Román Hadsereg számol fel brutálisan.

Kizárólag magyar történelmi forrásokat használnak fel, egy román történész kényelmes hozzájárulásával.

A románoktól és Romániától való elhatárolódást a románok „ellenséges katonákként” való bemutatásával segítik elő, az 1918. decemberi momentumnak pedig kettős jelentést tulajdonítanak – mások (a nemzetállamukat létrehozó románok) ünnepe és egy nyomasztó/szomorú momentum (a magyaroknak állítólag szembesülniük kellett új, kisebbségi helyzetükkel).
A narrátor egyáltalán nem feledkezik meg a – nyomasztóan szomorú hangon előadott – történelmi események erdélyi magyar lakosságra gyakorolt hatásairól: fizikai bántalmazások, kitelepítések, rablások, román katonák által elkövetett, úgynevezett gyilkosságok és hasonlók.

Elég provokatív módon – valószínűleg annak bizonyítására, hogy egyes álláspontokkal román történészek is egyetértenek – bemutatják Lucian Năstasă-Kovács kolozsvári történész véleményét is, aki azt állítja, hogy a románizmus kifejezést állítólag egy jelentős román tudós, Bogdan Petriceicu-Haşdeu „eszelte ki”. Szintén Lucian Năstasă-Kovács állítja azt is, hogy a Nagy Egyesülés kikiáltása

„egyoldalú nyilatkozat volt egy többetnikumú, többfelekezetű régióban, ahol, persze, a román lakosság számbelileg többségben élt”,

tévesen, sőt, provokatív módon azt állítva, hogy a többi kisebbség képviselői állítólag nem támogatták az egyesülés aktusát. Năstasă-Kovács azt állítja, hogy népszavazással kellett volna eldönteni Erdély sorsát, de a Nagyhatalmak ezt nem akarták.

Ami ezt illeti, a dokumentumfilmnek ebben az első részében bemutatnak egy részletet a két világháború közötti politikus, Kós Károly Kiáltványából (Kialto) (valószínűleg: Kiáltó szó – a szerk.): „Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni. Alkudozni nem fogunk. (…) Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.

De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk. (…)” (Az idézett magyar nyelvű forrása – a szerk.).

Zahorán Csaba budapesti történész az 1918–1919-es momentum fogadtatását elemzi: a magyarok Trianon következményeinek lehetséges megsemmisítése/megváltoztatása okaira és módozataira irányították a figyelmüket, a románok pedig az 1918. december 1-i lépés és események jogosságának bizonyítására.

További gondolatok:

- „A román nép véleménye nem egységes Erdély megszállását illetően, a román politikában ugyanis egy németbarát tábor is létezik (…) A sors játéka és a szerencsés egybeesések 1918-ban Románia jelentős megnagyobbodásait hozták maguk után.

- Zahorán Csaba újra előhozza a lakosság magyar részének állapotát, melyet abba a helyzetbe hoznak, hogy le kell mondania (domináns) helyzetéről, saját közigazgatásáról, az iskolákról, a kiváltságokról és így tovább.

- Gidó Csaba székelyudvarhelyi történész az „1916-os román invázióról” beszél, azt állítva, hogy károkat okoztak és zűrzavart hoztak létre az akkori, jól rétegzett falusi közösségekben.

Cui prodest?

A kitűnő minőségben elkészített és a létrehozása célját képező gondolatot (Ezer év Erdélyben, száz év Romániában) bebizonyítani kívánó film bizonyos mértékű szimbolikus erővel bíró történetírási álérvekkel zsonglőrködik.

Bár tárgyilagosnak akar tűnni, a dokumentumfilm nem akar mást, mint a saját célját elérni, vagyis egy hamis történelmi állítás bizonyítását: Románia 1918-ban állítólag területi autonómiát ígért a magyar kisebbségnek. Az RMDSZ-es filmben szereplő tézist – elsősorban – a legradikálisabb budapesti politikusok hangoztatják, újra nyilvánvalóvá téve, hogy Kelemen Hunor – ezúttal is – Magyarország érdekeinek egyik kiszolgálója. És hogyan is lehetne ez másképp, amikor ez a program, a Centenárium másképpen kolosszális összeget kap a budapesti hatóságoktól! Nincs is értelme megemlítenünk a történetírásban létfontosságú „hallgattassék meg a másik fél is” elvet, melynek meg kellett volna jelennie a dokumentumfilmben.

Lucian Năstasă-Kovács történész az egyetlen, aki valamennyire román félnek tűnik. Ő arról az igyekezetéről közismert, hogy „politikailag korrekt” legyen, de

olyan értelmiségiekkel teli tócsába esik, akik számára ez az elv nem ér túl sokat

és ez kiderül abból, ahogy diskurzusukat előadják és felhasználják a román ember szavait.

Ügyesen törekednek céljaik elérésére, amikor a románok történelmének kényes pontjaira való (kontextusból kiszakított) utalásokat a magyar megszólalók diszkréten tendeciózus stílusával elegyítik. Ennek legszemléletesebb példája a román nemzet felépítése és újraépítése gondolatának Lucian Năstasă-Kovács általi felhozatala és a Bogdan Petriceicu-Haşdeu által egy „kieszelési” erőfeszítés részeként életre keltett és hirdetett „románizmus” megemlítése. Mindezt úgy, hogy az identitás érvényesítését és egy „nemzeti narratíva” meghatározását, melynek célja a fiatal nemzedékeknek való átadás és azok nevelése, a XIX. század folyamán, különböző szakaszokban, egy természetes és érvelő erőfeszítésként az összes nemzetállam elvégezte.

A Nagy Egyesülés aktusát nem egy természetes folyamat megerősítéseként ábrázolják (végső soron a belső értékek és a nemzeti eszméhez való kötődés vezetett oda, hogy a románok valóságos hősiességgel harcoljanak, még az 1916–1918-as moldvai kivonulást kísérő kegyetlen nélkülözések, betegségek és deprimáltság közepette is), hanem kizárólag egy összeesküvés és bizonyos szerencsés körülmények eredményeként.

Újra előveszik a régi téziseket:

- a kis balkáni állam „területi követelései”;

- a „történelmi” jog hiánya, a román állam ugyanis „fiatal”, függetlenségét alig 40 évvel korábban (1878) érve el.

A film olyan egyéb, újra és újra elővett pontokat is megismétel, mint:

- a románok bevonása bizonyos nem teljesen kóser gondolatok és célok támogatásába, megosztásuk céljából;

- „nekünk, magyaroknak, távol kell tartani magunkat tőlük”;

- „nekünk, akikkel annyi rosszat tettek”.

Gyújtóhatású diskurzust használnak –

az (ezredéves otthonukból kiszorított) jó magyarok és a „román invázió” által képviselt erdélyi hatalomváltáskor nemi erőszakot, rablásokat és gyilkosságokat elkövető vérszomjas románok.

Felmerül a kérdés: igazi közeledést akarnak a román–magyar kapcsolatokban a Centenárium évében, vagy a szögesen ellentétes diskurzusok fenntartását? A választ egy másik kérdés kíséri: vajon az RMDSZ érdekeit szolgálná egy valódi közeledés? A következő részekben majd meglátjuk…

Az alcímeket a szerkesztőség adta.