Enyhe babszag lengi be a nemzetállamot

December 1-én az a legkényelmesebb, ha hazafi vagy és a tévét nézed. Az állam szabadnapot hirdetett és nyugodtan bámulhatod, hogy akik korábban a DNA-hoz (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) jártak, most a szájukat jártatják a nemzet egységéről. Azok szólítanak fel most egységre, akik eddig románokra és nem-románokra, ortodoxokra és nem-ortodoxokra, gyermekesekre és olyanokra osztottak minket, akiknek ez nem adatott meg.

Amíg ebből a napból csak a csülkös bab illata marad meg, december 1-e egy óriási átverés lesz.

Azok ünnepe, akik csődbe vitték Romániát, a tévékben megjelenő összes furcsa szerzet piros–sárga–kék zakójának kíséretében. Mit is ünneplünk? Azt, hogy Románia nagyobb, mint egy évszázaddal ezelőtt volt? És az számít, hogy egyre kisszerűbbek, sőt, egyenesen bűnözők vezetik? Egy sorsot ünneplünk? És az számít, hogy ezt sorsot a Parlament kapujába állított ügyészekkel kell védeni? A Gyulafehérvári Határozat előremutató szellemét? És azt számít, hogy Brătianutól a mostaniakig senki sem tartott be még egy gondolatot sem a Határozatból? A decentralizálás továbbra is csak a dolgozók álma és a minisztériumokban tanyázó ügyeskedők rémálma marad.

Erdélyben létezik Erdély Nemzeti Történelmi Múzeuma, a Bánságban létezik a Bánság Múzeuma, Olténiában Olténia Múzeuma, a bukovinaiaknak ott van Bukovina Múzeuma, a moldvaiknak Moldva Nemzeti Történelmi Múzeuma. És bár regionalizálásról locsognak, félig-meddig megválasztottainknak fennakad a szemük, ha Erdélyről, a Bánságról, Bukovináról, Moldváról, Olténiáról vagy a többi történelmi régióról beszélsz nekik… És nemcsak most; a saját történelmi szerencséjüktől megrémült politikusok által vezetett Románia rögtön 1918 után zuhanórepülésbe kezdett. Brătianu lerombolta a gyulafehérvári vár egy részét, hogy helyet csináljon egy ortodox katedrálisnak, a temesváriak jólétén feldühödött Iorga elkobozta a bánsági luxuskocsikat, az oktatást vezető Anghelescu háromezer moldvait telepített a Székelyföldre, hogy megmutassa, kik a főnökök az új hazában; és ezzel a székelyekkel is, a moldvaikkal is kitolt, mindnyájukat megfosztva a gyökereiktől. Ceauşescu ugyanazzal a brătianui rémülettel folytatta a betelepítéseket, Iliescu addig nem volt nyugodt, amíg nem aktiválta a marosvásárhelyi verekedést a régi Securitate visszahozásának legfőbb érveként.

Ne mondjam ezeket? De mondom!

Beszéljünk projektekről? Van hozzá merszünk?

A Szeret–Bărăgan csatorna kiránthatná az aszályból fél Moldvát – már 1912-ben hozzákezdtek, rögtön 1918 után folytatták és ennyi. A szegény Moldva hétszázezer hektárját lehetne öntözni – na és? Mikor hallottad utoljára e projektről beszélni a politikus elvtársakat, mely sokkal olcsóbb bármilyen autópályánál, még akkor is, ha Teleormanba vezetne? Menjünk tovább: az Erdély és Munténia közötti, a Kárpátokon a Bodzai-hágón átvezető vasútvonalat, Bariţiu 1862-es ötletét 1907-ben kezdik megvalósítani, majd többször is leállították, hogy 1931-ben végleg kimúljon. Mondom is hogyan: 1920 és 1926 között nem kevesebb, mint négy nemzeti fejlesztési tervben szerepelt a projekt abszolút elsődlegességként, testvéri lelkesedéssel és sajtónak szóló átverésekkel. 1923-ben még egy százmillió lejes hitelt is felvettünk rá. És? Már csak 40 kilométer volt hátra, de mi, viszlát, elfáradtunk és felhagytunk az egésszel. Most hasonlítsák ezt azzal, ami a romániai autópályákkal történik. Copy-paste… Mennyi pénznek vertek a seggére? Hol vannak az autópályák? Hol vannak azok, akik állandóan a hegyeken áthaladó autópályák megépítésével verik a mellüket? 1918–2016: túl sok Bukarest, túl kevés Románia.

És nemcsak Erdély járt így: Sever Bocu

a Bánság autonómiáját követelte a bukaresti hipercentralista őrültségre válaszul.

1928 Erdélyében, Gyulafehérváron, a jelenlegi Caragiale-teremben Maniu összehívta képviselőit – igen, azokat a románokat, akik az egyesülésért harcoltak –, és a szétválást követelte, mert őt is kétségbe ejtette a központosítás. A besszarábiai Pan Halippa, aki Besszarábia és Románia egyesüléséért harcolt, aki az egyesülés évében az Országtanácsot vezette, a Chişinău-i Tudományegyetem alapítója 1924-ben, az új Románia besszarábiai választottaival egyetemben decentralizálást és közigazgatási autonómiát követelt, ahogy az az 1918. március 27-i egyesülési határozat 2. pontjában állt. Miért? Idézzük Pan Halippát: „Besszarábiát az egyesülés óta oly módon kormányozták, ahogy még az afrikai fekete gyarmatokkal sem bánnak. Mi, Besszarábia képviselői többé már nem tudjuk, nem akarjuk súlyosbítani a felelősséget azzal, hogy elhallgatjuk a tartományunk valós helyzetével kapcsolatos igazságot.” Menjünk Bukovinába, ahol Iancu, flondori lovag, akit unionizmus miatt hazaárulással vádoltak, a kialakult politikai erkölcsök miatt csalódottan minden politikai tisztségéről lemondott, „azon tisztességtelen ügyletek miatt, melyeket egyes kormányon belüli kollégák folytattak Bukovina és a bukovinaiak rovására”. Iancu Flondorból idéztem, hogy egyszerűbb legyen. (Igen, tudom, még be sem fejeztem a vezércikket, mert a bérposztolók máris itt pezsegnek az oldalon, csak rajta!). Ez a szőnyeg alá söpört történelemből való, nem a tankönyvekből, ahol pazar lagziként mutatják be…

Románia ékszer is lehetett volna, és még lehet is –

csakhogy ehhez teljesen újra ki kell találni és el kell indítani a mindig elutasított úton: a modernitásén.

Amilyen forrásokban gazdag, a Nyugat és a Kelet határán, jól megélhetne ebből. Amikor a nagy birodalmak peremén vagy, siránkozhatsz, hogy nincs szerencséd, vagy átvehetsz értékeket e birodalmak kultúráiból, attól függően, hogy mibe szeretnéd befektetni: politikusokba, vagy tanárokba? Magadra biggyesztesz egy trikolór kokárdát, üvöltözöd azt a kikerekedettes dolgot, vagy munkához látsz, szem előtt tartva, hogy éppen milyen idők járnak? Szép álmokat, vagy Ébredj, román?

Igen, el tudom képzelni, hogy feldühítettem egyeseket, alig várom, hogy elolvassam a kommentárokat, ha-ha-ha. Ahányszor csak szóba esik a decentralizálás, mindig akadnak egyesek, akik az alkotmány 1. cikkelyével hozakodnak elő; ez a cikkely mára a semmittevés legfőbb érve lett. Ami a történelmet illeti? Lárifári, mi vagyunk a nép és mi jobban tudjuk, mert átjár minket a Bucsecs alatti energiák cúgja. December 1-e? Amíg megfő a bab, hajtsunk fel néhány kupica pálinkát és le a magyarokkal/zsidókkal/sorosistákkal és zsülienekkel! Szeressük ezeket a nacsass urakat, akik vigyáznak ránk, igazi nagy urak, valódi főnökök ebben a kétutas országban, Úr anyjának kertjében!

Az alcímeket a szerkesztőség adta.