Egy király, egy elnök és két választás

Miközben mindenki arra összpontosított, hogy mi történt 2009-ben, a „tábornokok éjszakáján”, azt latolgatva, hogy tényleg választási csalás volt-e, vagy sem, és miként volt lehetséges ilyesmi, tegnap a háttérben megjelent egy cikk, mely szinte észrevétlen maradt, de melynek tartalma – ha érdekelné az illetékeseket – mindnyájunk számára kedvező lehetne.

„A Nemzeti Konvenció az Alkotmányos Monarchiáért (CNMC), egy Alkotmányos Monarchia visszaállítását támogató szervezet – nyílt levelet – intéz Margit hercegnőhöz, valamint a ’Mindent az Országért és Királyért’ hitvalláshoz hű valamennyi románhoz.”

A monarchista szervezetek bejelentik, hogy jogi eljárást indítanak

a köztársasági kormányformát bevezető aktus teljes semmisségének kimondására

és a modern román állam restaurálására.

Margit hercegnőtől azt kérik nyilvánosan, hogy adja vissza Miklós hercegnek a Románia Királyi Felsége és Fejedelme címet, visszahelyezve őt az utódlási láncba. Ugyanakkor Margit hercegnőt arra is felszólítják, hogy a nyilvánosság előtt válaszoljon azoknak, akik azt állítják, hogy a Koronaőr a monarchia fő ellenfele”.

Mivel ez az utolsó rész családi ügy, ez – most – kevésbé érdekel minket.

Ezzel szemben az első rész nagyon érdekes, az a „jogi eljárás a köztársasági kormányformát bevezető aktus teljes semmisségének kimondására és a modern román állam restaurálására”.

Ha a politikusok, a média és az ilyenfajta kérdések megoldására illetékes intézmények – kormány, parlament, igazságszolgáltatás – legalább negyedannyi érdeklődést mutatnának az ügy iránt, mint amennyit a 2009-es epizód megoldásával foglalkoznak, akkor – talán – ez mindnyájunk számára sokkal hasznosabb lenne, ha nem másért, akkor legalább az általános műveltségünk tekintetében.

Nyílt levelében a CNMC – többek között – a következőket mondja: „A Nemzeti Konvenció az Alkotmányos Monarchiáért egyaránt szól mind az állam összes intézményeihez, mind az egész román társadalomhoz, és az alapszabályában is szerepel a Monarchia visszaállításáért – a törvény keretein belül – folytatott küzdelem az 1947-ben erőszakkal eltörölt alkotmányos törvényesség visszaállításának egyetlen módjaként, amikor törvénysértő módon bevezették a Köztársaságot. Romániában a monarchiát

semmiképpen sem a nép szabadon kifejezett akaratával ’törölték el’.

Ezzel szemben az egyetlen alkalom, amikor az kifejezte ezzel kapcsolatos akaratát, az az 1989. decemberi antikommunista Forradalom volt és így a monarchia visszaállítása, mint a Román Forradalom hősi aktusának végső és legitim lépése az egyetlen mód elítélni és végleg eltörölni az 1945. március 6-án hatalomra került kommunizmus és a szovjet-kommunista megszálló rezsim által 1947. december 30-án erőszakkal ránk kényszerített köztársasági rezsim szörnyűségeit.”

Azok számára, akik nem tudják, akiket nem érdekel, vagy akik elől elrejtették Románia történelmének ezt a bizonyos azonnali, pusztító hatású következményeket generáló momentumát, röviden, néhány szóban összefoglalom az akkori történéseket, azzal az ígéretekkel, hogy később bővebben is írok erről.

Sakk-matt

A világháború utáni első választást 1946 novemberére írták ki. A király és az ellenzéki pártok arra kérték Londont és Washingtont, hogy küldjenek felügyelő bizottságot a választásra és ezt megelőzően határozott figyelmeztető jegyzékeket azzal a fenyegetéssel, hogy nem fognak elismerni egy választási csalással hatalomra került kormányt. Mindkét kérésre kedvezőtlen válasz érkezett, a nyugati sajtó pedig nem mutatott túl sok érdeklődést a romániai voksolás iránt.

A választást november 19-én tartották meg és az ellenzék nagy előnnyel megnyerte, a győzelemhez minden politikai osztály hozzájárult, a tiszti testületet és a munkások és ezen belül a vasutasok nagy többségét is beleértve.

Ivor Porter a I. – Romániai – Mihály. A király és az ország című könyvében azt írja, hogy a bukaresti kommunisták összekötő embereiken – Bodnăraş, Pauker és Luca – keresztül Moszkva engedélyét kérték, hogy beavatkozhassanak a választásba, ami meg is történt. Kétnapnyi „szavazatszámlálás” után bejelentették a kormányon lévő (a Román Kommunista Pártból – PCR – és a szövetségeseiből álló Demokrata Pártok Tömbje nevű baloldali) szövetség „zengzetes győzelmét”.

A Groza-kormány miniszterei, bár támogatói voltak a megszálló hatalomnak, teljes mértékben kifejezték döbbenetüket a helyzet miatt. Nem így Groza, aki skrupulusok híján lecserélte a kormányát, ő maga viszont megőrizte tisztségét.

London és Washington úgy döntött, nem tiltakozik. A Nyugat újra hallgatott.

Kommunista zsarolás

A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága 1947. december 29-én véglegesítette a másnapra tervezett lemondatást. A királyt elhívták Sinaiáról hívták, Groza arra hivatkozott, hogy „családi ügyeket” kíván vele megvitatni.

Azt feltételezve, hogy a közelgő házasságáról van szó, a király belement abba, hogy Bukarestbe menjen, és az anyakirálynő társaságában 1947. december 30-án a palotában találkozott a PCR főtitkárával, Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel érkező Petru Grozával.

A kormányfő azzal indította a beszélgetést, hogy: „Nos, felség, itt az ideje a barátságos válásról tárgyalni.” Hozzátette még, hogy a politikai helyzet nagyon súlyos, a nagyhatalmak pedig a monarchia eltűnését várják el, mert az lassítja Románia demokratizálási és modernizálási folyamatát.

Mircea Ciobanu a Beszélgetések I. – Romániai – Mihállyal című könyvében azt írja, hogy e beszélgetés során Groza azt sugallta az uralkodónak, hogy bármennyire megértő is lenne a kormány vagy a kommunista párt, Moszkvának nincs ideje várni. Ha pedig nem írja alá a kormány által a Kreml kérésére összeállított lemondási rendeletet, akkor „az ellenállás bármilyen formájának megakadályozása érdekében a kormány kénytelen lesz kivégezni ezret az utóbbi év során letartóztatott egyetemi hallgatók közül” (erre egyelőre nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok, a lemondás körülményeiről és lehetséges okairól itt olvasható román nyelvű vélemény – a szerk.).

A megzsarolt király aláírta a rendeletet, de előtte még azt mondta Grozának – ahogy arról Arthur Gould Lee ír a Crown against sickle – The story of King Michael of Rumania (Korona a sarló ellen – Mihály, román király története – a szerk.) című könyvében: „Az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy az emberek miattam szenvedjenek. Már elég vérengzés volt ebben az országban. Nincs más megoldás, mint alávetni magam az erőszakkal való fenyegetőzésének.”

Ilyen körülmények között Gheorghiu-Dej azt tanácsolta neki, hogy ne vegye fel a kapcsolatot senkivel. „Sem a britekkel, sem az amerikaiakkal. (…) Különben sok bajt fog okozni.”