Államcsíny. Legionáriusok. Sorosisták. Lefizetett bértüntetők. Fasiszták. Ismerős valahonnan?
Az első tüntetésekkel szembesülő jelenlegi vezetők és a sajtójuk a posztkommunista átmenet első éveiben bevezetett stílushoz tértek vissza.
Bukarestben és a nagyvárosokban több tízezren vonultak utcára, azt követelve a Liviu Dragnea által ellenőrzött kormánytól, hogy mondjanak le a közkegyelemről szóló rendeletekről és a büntetőtörvénykönyv módosításáról. A PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) vezetői és a hozzájuk közelálló televíziók nem a tüntetők követeléseiről beszéltek, hanem támadásokkal és manipulálásokkal válaszoltak.
A PSD elnöke, Liviu Dragnea azt mondta Iohannis jelenlétéről a tüntetésen, hogy az egy „bányászjárás” és „egy államcsíny kezdete”. E hasonlat bizarr jellegén túlmenően, tekintettel arra, hogy az éppen az 1990-es bányászjárás miatt vád alá helyezett Ion Iliescu a szociáldemokraták tiszteletbeli elnöke, a párt jelenlegi vezetője pontosan a FSN (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) főnökének viselkedéséből ihletődött. 1990-ben Ion Iliescu hasonló érvekkel támadta ellenfeleit, amikor „csavargóknak” nevezte az Egyetem (Universităţii) téren összegyűlt tüntetőket, akik felelősségre vonták az állam új struktúráiba bekerült volt nomenklaturistákat. „De még aggasztóbb, hogy ezúton próbálják bizonyos kisebbségben lévő csoportok akaratával és érdekeivel nem-demokratikusan felülírni a nép szavazattal kifejezett véleményét, amihez az utca nyomását használják fel eszközül”, mondta Ion Iliescu 1990. május 6-án, holott választásokat még nem is tartottak.
A Ion Iliescu által mutatott irányt követte a kor FSN-s sajtója is, az államcsíny tézisét táplálva, holott az emberek csak az álláspontjuknak adtak hangot. „Nos, az utca diktatúrája megpróbálja gitárzenére átvenni az alig bimbózó demokrácia törékeny szerveinek a helyét, mely szervezetek tapasztalatlanok, máris érdekes szenvedélyek őrlik őket és akár visszaesésekre is (miért ne?) képesek”, írta Cristian Antonescu az 1990. május 23-i Adevărulban.
Ion Iliescu is a mai politikusokéhoz hasonló diskurzussal indokolta a bányászok 1990. júniusi erőszakos fellépését, nevezetesen azzal, hogy államcsínyt akadályoztak meg. „Jobboldali, szélsőséges, legionárius, fasiszta árnyalatú elemek államcsínyével álltunk szemben”, mondta a volt elnök bármiféle bizonyíték bemutatása nélkül. Különben nem Liviu Dragnea a volt nomenklaturista egyedüli jelenlegi tanítványa. Ugyanebbe az irányvonalba tartozik Cătălin Beciu, az ALDE (Liberálisok és Demokraták Szövetsége – a szerk.) alelnöke, aki nemrég azt írta a Facebookon, hogy egy korábbi, szerda este lezajlott bukaresti tüntetés „az utóbbi 70 év első fasiszta tüntetése Romániában”, a tüntetés résztvevőinek pedig azt üzente: „Állatok, undorodok tőletek!”. Az ellenfelek nácizását, mint rámutattam, Ion Iliescu vezette be. Ugyancsak ő mondta 1992-ben egy újságírónak, hogy „Te állat!”.
Codrin Ştefănescu PSD-s vezető ellentüntetéssel történő fenyegetőzése sem újdonság a FNS–PSD arzenáljában. A PNL (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.) és a PNŢCD (Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt – a szerk.) 1990. január 28-án tüntetést szervezett, melyen azt követelték az állami szervvé vált FSN-től, hogy tartsa be ígéretét és ne induljon a választáson. A FSN ellentüntetést szervezett, melynek során megostromolták az ellenzéki pártok székházait.
A diverzió egy másik iránya a tüntetők bármiféle bizonyítékok nélküli megvádolása volt azzal, hogy pénzt kaptak a részvételért. Egy, az Azi című újság 1990. május 9-i számában megjelent cikk (O. T. aláírással) azt állította, hogy „a mozgalomhoz rendes munkaidővel csatlakozott jóravaló (és színes) emberek kezdetben 500 lejért [tüntettek] (biztosítékként leadott személyi igazolvány ellenében), aztán egyre több pénzért, a ’tüntetés megkopása’ arányában”, így hangzott a pártsajtóban egy FSN-ellenes portréja.
Ugyanez a téma az olvasói levelek rovatában is megjelent. „Anyaként sajnálom a politikai viselkedését, de elégedett lennék, ha tudnám, hogy érett megfontolás alapján választotta és nem – ettől tartok – egy anyagi vonzerő következményeként”, írja az Adevărul szerkesztőségének a Botoşani-i Verdiana Ghimişi, akinek lánya az Egyetem téri tüntetők között volt. Ugyancsak Ion Iliescu terjesztette el, hogy az emberek nem valamilyen elvért tüntetnek, hanem jutalmakért. „Van egy táplálási és itatási rendszer is. Valaki finanszírozza, ellátja, fenntartja őket és a közrend és –nyugalom megzavarására akarják őket felhasználni”, mondta a volt államfő.
Ilyen körülmények között nem csoda, hogy 1990 júniusában mind a köztelevízió, mind a FSN-párti újságok nagy terjedelemben közölték a bányászok beszámolóit, akik szerint valutát, de fegyvereket is találtak az ellenzéki székházakban. „A PNŢ-nél kábítószert, fegyvereket, lőszert, automata írógépet, a PNL-nél pénznyomdát találtunk”, mondta egy bányász a TVR szerint.
A bizonyos figurák, elsősorban ápolatlan emberek szelektív filmezését a FSN által ellenőrzött állami televízió vezette be a 90-es években. Ugyanilyen hangvételben írta cikkeit Sergiu Andon is az Adevărulban. „Azzal álltak elő, amire képesek: a bicskával, az emelővel, a feszítővassal; az ököllel, az üvöltéssel, a fütyüléssel, a hisztériával”, mondta Andon az 1990. február 18-i FSN-ellenes tüntetőkről, holott erőszakos cselekményekre éppen a bányászok Bukarestbe érkezése után került sor. Geo Ciolcan az Azi újságtól még határozottabb volt az ellenfelek leleplezésében. „A politikai tévút, a zűrzavar, a kábítószer és a könnyű erkölcsű élet, a fiatalok egy részének eltérítése az igazi fiatalos hivatásuktól, bizonyos szlogenek és ígéretpótlékok kihasználása – ezekkel ’gazdagított’ minket a PNŢCD és a PNL”, írta 1990. május 24-én.
Azok a bizonyíték nélküli vádak sem eredetiek, melyek szerint egyes akciókat Soros György üzletember finanszíroz, ugyanis a PRM (Nagy-Románia Párt – a szerk.) már elhunyt vezetője, Corneliu Vadim Tudor „szabadalmaztatta”. Számos cikket szentelt ennek a témának a România Mare folyóiratban, de számos politikai nyilatkozatot is. „Ki és miként vezeti az igazságszolgáltatást? Nevezzük nevén a dolgokat. Valójában a Soros Alapítvány vezeti, és 2-3 nap múlva közzéteszek majd egy anyagot, amiből kiderül, hány millió dollárt mozgósít a Soros Alapítvány a román társadalom idegközpontjainak megbénítására”, mondta egy parlamenti beszédében Vadim Tudor 2005-ben.
„Bár több milliárd dollárnyi érdekeltségei vannak Verespatakon és még Victor Pontával is békét kötött, George Sörös finanszírozza az Egyetem téri, de a kolozsvári tüntetéseket is. Az Egyetem téri tüntetéseket a támogatásukról biztosító sok civil szervezet jelentős finanszírozásokat kapott a Sörös Románia Alapítványtól. Egyes titkosszolgálati források szerint a Sörös Alapítvány által a tüntetések támogatására és megszervezésére biztosított finanszírozások megközelítik a 600.000 eurót, ami bagatell a magyar zsidó pénzügyi képességeihez képest”, ez szintén egy példa a volt PRM-s vezető gondolkodásából.
A mai politikusokéhoz hasonló diskurzussal indokolta Ion Iliescu is a bányászok 1990. júniusi erőszakos beavatkozását, nevezetesen egy állítólagos államcsíny megakadályozásával.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.

Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.