A románok a bolygó elitjéhez tartoznak, mégis bedőlnek mindenféle aljas külföldi trükknek. Hogy is van ez? Andrei Pleșu írása.
1. Az egyik (PSD-s) (Szociáldemokrata Párt – E-RS) képviselő fel van háborodva Iohannis elnök parlamenti beszéde után: „Ha eljössz a házamba, akkor nem illik kioktatnod engem!” Vagyis a képviselő úr azt hiszi, hogy Románia Parlamentje az „ő háza”. Politikai kultúrájába nem fért bele az az elemi információ, hogy
aki egyszerű képviselőként került oda.
Nem. A kérdéses úriember úgy érzi magát az ülésterem székében és az intézmény folyosóin, mintha a saját ebédlőjében lenne: falatozgat ezt-azt, szunyókál egy kicsit, néha belenéz a laptopjába és – főleg – nem tűri, hogy kioktassák, akikor ő megtisztelt azzal, hogy meghívjon egy kis magánbulira. Ilyen mentalitással a parlamenti képviselőink holnap-holnapután pizsamában és papucsban jönnek majd dolgozni…
2. A már említett elnöki beszéd után Călin Popescu Tăriceanu úr a következő kérdést tette fel aggódva: „vajon mi lehetett az elnök fejében”, amikor elmondta, amit mondott. Óvatlan lépés. Kötélről beszél az akasztott ember házában. Nekem úgy tűnik, a kérdés akkor lenne hasznos, ha Tăriceanu úr saját magának tenné fel, reggelente, a tükör előtt: „Vajon mi lehet a fejemben…?” Igaz, ahhoz, hogy önkritikusan feltehesd magadnak ezt a kérdést, igazán kell legyen gógyid! És némi introspektív kifinomultság és némi humorérzék is kell hozzá. De ahol nincs, ott ne keress…
Minden „bujtogatás”, „uszítás”, „manipulálás”, a multik, Soros, Brüsszel, Putyin, a háttérhatalom okkult manővere hazácskánk ellen. Nemrég hallottam a lehető legkeményebb állítást (de nem viccből mondva, ahogy joggal hihetnénk, hanem komolyan): amikor a tüntetők a Győzelem (Victoriei) terén – gyertyaként – bekapcsolták telefonjaik elemlámpáját, több mint valószínű, hogy egy titkos kóddal a földönkívüliekkel akartak kommunikálni. Tehát ez az egész egy UFO-k által irányított diverzió. Nem óriási? Dragnea, mint egy galaktikus összeesküvés áldozata? Nem kerülheted meg a kérdést, hogy mivel magyarázható az ilyen vicces dolgok sikere. Az egyik lehetséges választ nemrég a volt oktatási miniszter, Mircea Miclea úr adta meg: „Azért hiszel az összeesküvésekben, mert ettől különlegesnek gondolod magad.” Vagyis az összes többiek, a „naivak”, „a plebsz”, az „ostobák” képtelenek felfogni, mi történik. Csak téged nem lehet átverni. Csak te jöttél rá a titokra! A kevesek, az „okos fiúk” közzé tartozol! Hogy van egy kormánnyal szembeni bizalmi válság? Hogy nem akarunk több büntetőügyest a hatalomban? Hogy nem akarunk többé korrupciót? Fenét! Hagyjál lógva! Ez az egész egy mindenféle „ügynökség” által jól kidolgozott kalamajka!
„Így hát, ti ökrök, ébresztő! Hallgassatok ide! Elmagyarázom nektek, mi is a helyzet ezzel az egész kalamajkával!” Az összeesküvésekben hívő hozzáfér a bolygószintű titkokhoz. Vagy annyira intelligens, hogy a saját elméjével képes átlátni a többség számára átláthatatlan titkokat. De az általános összeesküvés-elmélet egy kifinomult paradoxonnal is együtt jár: heves hazafisággal társul.
akik el akarják venni a területünket, a vagyonunkat, a méltóságunkat, a hitünket, a hagyományainkat. Ami velünk történik, abból semmi sem származik tőlünk. Fikarcnyi honi felelősség sincs benne. Az egész az „idegenek” aljas átverése. Mi, románok, tiszták, büszkék, okosak, tehetségesek, Isten által minden lehetséges jó tulajdonsággal felvértezettek vagyunk. Itt bukkan fel az említett paradoxon: mivel magyarázható, hogy bár ennyire nagyszerűek vagyunk, ugyanakkor ennyire sebezhetők, manipulálhatók, tehetetlenek is? Állandóan kitéve a rosszakarók és a gonosztevők kénye-kedvének. Állandóan alulmaradva másokkal szemben, állandóan az események után loholva. Azt lehetne mondani, hogy tulajdonságaink alapján a bolygó elitjéhez tartozunk, másrészről viszont egyszerű nyersanyag vagyunk mindenféle kívülről érkezett machiavellista trükk számára! Nos, vagy „örök időkre urak”, páratlanok, „sorsunk urai”, vagy egy alaktalan gyurma vagyunk bárki kezében, akinek éppen kedve támad kirabolni bennünket. Képtelennek tűnünk bármiféle kezdeményezésre.
Az 1989. decemberi forradalom, például, hogy egy közelmúltbeli történelmi epizódot említsek, nem egyszerűen a „puliszka felrobbanása” volt. Nem. Hanem egy ravasz geopolitikai számítás, amit
Ceauşescu iránti gyűlöletükben. Megértem Adrian Niculescu történészt, aki megpróbálja elérni, hogy parlamenti határozatban tegyék büntethetővé a kommunizmustól bennünket megmentő esemény „rágalmazását”. Mert ilyen alapon a negyvennyolcasokkal sem lenne jogunk dicsekedni (hiszen az 1848-as forradalmak szintén külföldről érkeztek), a függetlenségi háborúval sem (mely az orosz–török konfliktus kontextusában volt sikeres), sem a fejedelemségek egyesülésével (melyről orosz megszállás alatt született döntés) és így tovább. Azt mondhatnánk, hogy bizonyos fejünk felett zajló külföldi „számítások” jelentéktelen (vagy múlékony) tétje vagyunk. Ilyen a hazafias gondolkodás? Megfelelő egy életerős nemzetnek az örök áldozat szerep? Miért szeretünk siránkozni, mint akiket állandóan baleknak néznek és szétcincálnak az árulók jelentős méretű hordái? Másrészt nyilvánvaló, hogy főleg a globalizáció korában, de valójában a történelem minden időszakában a dolgok nem történnek a világ többi részétől elszigetelten. Egyetlen ország sem egy átláthatatlan, a körülötte zajló történésektől védett sziget. Ezt állítani, sőt, még rosszabb, ilyesmit akarni nem más dölyfös ostobaságnál. Még akkor is, ha az ősi pánik pillanataiban ez akár néhány akadémikus aláírásával is felcicomázhatja magát… De erről majd máskor.
Ám az „ostobaság antropológiája” itt nem állhat meg. Ez egy életre szóló projekt (mely alapjában véve nem zárja ki a saját ostobasággal való őszinte szembenézést sem). Ugyanakkor nem szeretném, ha nem maradna elég „anyagom” a honi politika közvetlen szomszédságában.
4. Már befejeztem a cikkemet, amikor megakadt a szemem a Realitatea TV egyik Octavian Hoandră úr által „moderált” beszélgetésén. A Román Akadémia egyes tagjainak hazafias felhívásáról volt szó, akik az ország küszöbön álló feldarabolása miatt pánikoltak. Hoandră úr zsigeri kirohanásai már ismerősek számomra. Nem tudok rá haragudni, mert nem haragudhatsz egy pityergős és nagyrészt ártatlan élőlényre. Azt hiszem, alapjában véve rendes és jó szándékú. De ez nem elég. Felhívnám a figyelmét arra, hogy a hazafiság nem elégséges erény. Ahhoz, hogy élő, tiszteletre méltó, hatékony legyen, a hazafiságot más erényekkel is ki kell egészíteni: intelligenciával, kreativitással, jó ízléssel, jóérzéssel, szorgalommal, becsületességgel. Ezek nélkül a hazafiság kültelki szentimentalizmussá, a személyes identitás és hozzáértés hiányának mentsvárává válik. Bernard Shaw meghatározásának illusztrációjává:
Amikor semmire sem vagy jó, sem a szakmádban, sem a közösség életében, amikor középszerű vagy a munkádban, amikor nem tudsz felmutatni semmilyen emlékezetes tettet, akkor nem marad számodra más, mint – suttyomban – rátapadni a haza identitására. Nulla, vagy csaknem nulla vagy, de Nagy Istvánnal (Ştefan cel Mare) állsz rokonságban, te győztél a rovinei csatában és a magyarokat is lebirkóztad. Egyszerű. Jól érzed magad a bőrödben, még másokat is kioktatsz és magasra tartod a helyi gőg zászlóját. Hoandră úr, még mielőtt a románizmus szócsövévé, a sorsüldözött nép egyfajta Tudor Vladimirescujává válna, tartson egy gondolkodási szünetet: készítsen mérleget azokról a remek dolgokról, melyeket örökül hagy a románokra, mérje fel az eddigi teljesítményét. Egyértelmű, hogy ön büszke Romániára. De próbálja meg kideríteni, hogy Romániának is van-e elég oka büszkélkedni – a szavakon túlmenően – az ön erőfeszítéseire és találékonyságára. Ne legyen előzékeny magával. Lásson munkához. Szerényen, lendületesen, az „ellenségek” állandó hibáztatása nélkül. Nem az a kérdés, hogy mit gondol ön saját magáról. A kérdés az, hogy mit gondolnak (és tudnak) a honfitársai önről, mivel kötelezte le őket, a szép szavakon kívül? És többé ne siessen azt mondani Alex. Ştefănescu úrnak (amúgy szimpatikus fiú), miután kijelenti, hogy a németeknek nincs Eminescuhoz mérhető költőjük, hogy „Szeretem önt!” Mert éppen egy ostobaságot mondott! Mindent egybevetve: ne legyen már ennyire mézes-mázas! Mert egyfajta erdélyi Cati Andronescu (Ecaterina Andronescu, volt PSD-s oktatási miniszter – a szerk.) válik magából! És néha figyeljen oda az olyan intelligens emberekre is, mint Ion Bogdan Lefter, még akkor is, ha nem erdélyiek…
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
Az ukrán vezetés afféle adu ászként csapta ki a jogszabályt az asztalra. A kisebbségi közösségek szerint viszont inkább arról szól, hogy kiszúrják vele a nagyvilág szemét.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
A román politikai elit képtelen felfogni, hogy ha szeretné megnyerni magának a magyar nemzetiségű román állampolgárokat, akkor Bukarestnek egy ahhoz hasonló stratégiára van szüksége, mint amit Budapest gyakorol több mint egy évtizede.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Nem olyat, amilyen a Csoma Botond parlamenti felszólalása által kiváltott reakciókból körvonalazódik. Ciprian Mihali írását szemlézzük.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Közvetlen demokrácia és közvetett diszkrimináció: az SZNT elnöke terjedelmes interjúban fejthette ki álláspontját a román nyelvű közönségnek.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
Ezt nem mi állítjuk, hanem egy román lap publicistája, aki sérelmezi, hogy Magyarország, amely folyamatos háborúban áll Brüsszellel, tagja lehet a schengeni övezetnek, Románia viszont nem.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
George Friedman szerint ez is egy lehetséges opció, de nem valószínű, mert kudarccal végződne.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Van-e jövője a monarchiának? Lehet, de nem nálunk – véli a volt román külügyminiszter.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Marin Gherman az orosz–ukrán háború kitörése után menekült Romániába. Most összegezte a tapasztalatait.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.