George Friedman szerint a világ nemigen tud mit kezdeni egy kiszámíthatatlan Európával.
Az Európai Unió becsődölt, de nem világos, hogy mi az alternatívája. Ez George Friedman amerikai politikai elemző, a Stratfor ügynökség alapítójának a véleménye.
Állítása szerint az amerikaiak azt tapasztalják, hogy kudarcot vallott a bevándorlók ügyének megoldása, de ez szerintük nem jelentős ügy, tekintettel arra, hogy a lakosság kevesebb mint 0,5 százalékának átköltözéséről van szó.
Az viszont gond, hogy Európa nem tud döntést hozni a helyzet megoldásáról.
és aztán ennek megfelelő lépéseket teszel, vagy dönthetsz úgy is, hogy integrálod őket (a menekülteket – a szerz.), és akkor ennek érdekében cselekedsz. Az amerikaiak szerint az okozza a legnagyobb gondot, hogy Európa képtelen döntést hozni”, mondta Friedman az EurActiv.com-nak adott exkluzív interjújában.
Friedman magyarázata szerint ez azért problémás, mert az Egyesült Államoknak partnersége van az Európai Unióval, az EU szintjén megjelent nézetkülönbségek pedig már az Észak-Atlanti Szövetség szintjén is érzékelhetők.
Bár Friedman szerint a helyzet az Egyesült Államok szempontjából nézve nem katasztrofális, elismeri, hogy ez egy sor kihívást jelent az amerikaiaknak a Közel-Kelet, de Oroszország ügyében is, tekintettel arra, hogy az amerikaiak „egyre megbízhatatlanabbaknak és kiszámíthatatlanabbaknak” látják az európaiakat.
A politikai elemző szerint 2016-ban megállapodás jöhet létre Ukrajnáról. „Az oroszok azért vonultak be Szíriába, hogy szívességet tegyenek az amerikaiaknak, mert az amerikaiak nem tudnak, és nem akarnak megszabadulni Aszadtól, az oroszok által nyújtott támogatás pedig azt jelenti, hogy az Iszlám Állam képtelen eljutni Damaszkuszig”, magyarázta George Friedman. „Ebből kiindulva az oroszok azt hiszik, hogy kedvezményeket kapnak és megértésre találnak majd az Egyesült Államoknál, és ez így is lesz. Jelenleg mindkét fél a konfliktus jegelését szeretné. De az oroszok számára Ukrajna alapvető fontosságú nemzetbiztonsági ügy marad, és ezt nem lehet megkerülni”, tette hozzá a Stratfor alapítója.
Véleménye szerint Oroszországnak rendelkeznie kell ütközőövezettel. „Mostanra elvesztette a balti országokat és ki tudja, mi történik majd Fehéroroszországgal”, mondta Friedman, azt sugallva, hogy Oroszország ilyen körülmények között Ukrajna esetében nem lesz hajlandó engedni.
Következésképpen a Stratfor ügynökség alapítója azt mondja, becslése szerint „egy, vagy két évig jeges kapcsolat lesz” Oroszország és az AEÁ között. Aztán majd két év múlva „úgy gondoljuk, hogy az oroszok készek lesznek követeléseket megfogalmazni Ukrajnára vonatkozóan”. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy az amerikaiak megerősítik pozícióikat Romániában, Lengyelországban és a balti országokban, „a dolgok veszélyesebbé válhatnak, amennyiben nő az oroszok kétségbeesése”, tette hozzá.
A politikai elemző szerint az Európai Unió jövője lesz érdekes, mert ez most képtelen fontos döntéseket meghozni és a feloszlatásáról sem határozhat. „Az fog történni, ami most is zajlik: Európa egyre kevesebb döntést hoz, amikor mégis, akkor
Ami Törökország menekültválságban játszott szerepét illeti, Friedman azt mondja, hogy ez az ország „az Eurázsiát feldúló vihar közepén áll” és jelenleg nem világos, milyen kapcsolatai vannak a többi országgal. „Az oroszokkal összeomlott a kapcsolatuk. A Közel-Kelettel – Szíriával és Irakkal – meglévő kapcsolatai pedig nem egyértelműek.”
Törökország számára pedig lehetőséget jelent, hogy Európát egyre jobban foglalkoztatják az északi történések, a Balkán térségére pedig nem igazán figyelnek oda. Éppen ez a történelmi lehetőség von maga után belpolitikai válságokat.
„Törökországban az a jövő, ami a múlt volt: az iszlám. És most az a múlt, ami a jövő volt: Európa”, mondta George Friedman.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.