// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Az Európai Bizottság váratlan ajándékban részesíti az európai szeparatistákat

// HIRDETÉS

És ha jól megnézzük, megint csak Magyarország a hibás. A nemzeti paranoia pedig beindul.

Miközben a nemzetközi közvélemény és az Európai Unió vezetőinek többsége arra a pillanatra összpontosította a figyelmét, amikor Nagy-Britannia – végül – bejelentette a régóta várt döntését, hogy elindítja a közösségi tömbből való kilépéshez szükséges folyamatot, az Európai Bizottság – Frans Timmermans alelnökön keresztül – teljesen váratlan lépést tett.

A médiában nyoma sincs ennek a döntésnek, mely – hosszú távon – talán még a Brexitnél is súlyosabb gondokat okozhat az egész Európai Uniónak, akár még a közösségi tömb berobbanásához is vezethet.

Frans Timmermans veszélyes játékai a levegőbe röpíthetik az Európai Uniót

Miről is van szó? Frans Timmermans úr tegnap, március 29-én elfogadta, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vegyen kilencet az RMDSZ – Kelemen Hunoron keresztül – és a FUEN által, Budapest támogatásával, kezdeményezett „Minority Safepack – one million signatures for diversity in Europe” című európai állampolgári kezdeményezéstervezet 11 javaslatából, melyek lényegében arra vonatkoznak, hogy mostantól kezdve a közösségi fórumnak figyelembe kell vennie a nemzeti kisebbségek kérdéskörét, annak ellenére, hogy az EU alapszerződései e téren nem adnak hatásköröket az európai intézményeknek. Ellenkezőleg, Timmermans úr színre lépéséig az EU álláspontja mindig is az volt, hogy a kisebbségek jogaira vonatkozó jogszabályok kizárólag az EU-tagállamok apanázsát képezik, ezek szuverenitásával kapcsolatosak és a nemzetközi jogban, különösen az Európa Tanács által kidolgozottban megfelelően szabályozott.

De vajon miért ment bele ebbe a játékba Frans Timmermans? Bár nem akarunk beleesni annak a hipotézisnek a csapdájába, hogy az Orosz Föderáció mindenfelé és minden eszközzel megpróbálja aláásni az Európai Unió jövőjét és kohézióját, nem tudunk figyelmen kívül hagyni néhány érdekes összefüggést, melyek – valószínűleg – arra fogják késztetni az olvasót, hogy kétszer is újragondolja a dolgokat, amikor a Minority Safepack-ről fog hallani. Például, ahogy lejjebb olvasni fogják, a Minority Safepack kidolgozását az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusán kezdeményezték, amire 2012-ben került sor… Moszkvában. A kezdeményező bizottság egyes projekteket magukévá tévő tagjai az Európai Unió olyan régióit képviselik, melyek autonómiáért vagy függetlenségért küzdenek (mint például Luis Durnwalder, Dél-Tirol autonóm tartomány kormányzója, vagy Kelemen Hunor), mely rendkívül kedves téma az Orosz Föderáció számára, és melyen keresztül sikerült belülről aláásnia egyes államok joghatóságát (lásd legutóbb Ukrajna esetét).

A nyugati kancelláriákban, különben, az a szóbeszéd terjed – amit azonban nem lehet bizonyosságnak tekinteni – hogy

a FUEN lényegében egy Orosz Föderáció által támogatott konstrukció.

A FUEN-t névlegesen egy másik olyan állam finanszírozza, mely nyíltan az etnikai szegregáció mellett száll síkra, nevezetesen Magyarország. (A szerző zagyvaságainak cáfolatára a FUEN története és egyéb információk itt érhetők el. – a szerk.) Az is érdekes, hogy Frans Timmermans, az a személy, aki úgy döntött, hogy az Európai Unió helyt adhat egy ilyen, a közösségi fórum létrehozásának alapját képező összes szerződéseken túllépő követelésnek, nem idegen az Orosz Föderációval történő kölcsönhatásoktól. Például, a Wikipédia szerint, az Európai Bizottság első alelnöke a 90-es évek elején több évig tisztséget töltött be Hollandia oroszországi nagykövetségén, és valószínűleg ott tanul meg folyékonyan oroszul, amit szintén a Wikipédia említ meg.

Miként érintheti ez az akció az Európai Unió jövőjét? Bár még sok lépést meg kell tenni ahhoz, hogy bizonyos rendelkezések bekerüljenek az európai jogrendbe, ahogy lentebb látni fogják, az ICE Minority Safepack megvalósításából következő fő veszélyt a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos bizonyos többletbiztosítékot nyújtó normák törvénybe iktatását jelenti a nyelvhasználat, az oktatás és a média, de főleg a regionális politikák területén, melyek hosszú távon olyan helyzeteket generálhatnak, mint például:

a kisebbségi nyelvek de facto regionális nyelvvé nyilvánítása,

az EU-tagállamok alkotmányos rendelkezései ellenére, bizonyos megfigyelési mechanizmusok bevezetése az EU szintjén a nemzeti kisebbségek érdekeinek védelmével kapcsolatos tevékenységekre vonatkozóan, ami ellentétes a tagállamok szuverenitásával. Sőt, a kisebbségek európai pénzekhez való hozzáférésének biztosítása ürügyén megteremtődik a feltétele több százmillió európai polgár diszkriminációjának. (Zárójelben említjük, hogy bármelyik európai polgár hozzáférhet európai pénzekhez, amennyiben közösségük vezetői elég bátrak és rendelkeznek az adminisztratív képességgel arra, hogy lehívják ezeket a pénzeket.)

Bár Romániának nem kellene ettől félnie, tekintettel arra, hogy jogrendünk több mint megengedő a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatosan – folyamatosan bennünket állítanak a többiek elé példaképként az EU-ban –, fennáll annak a lehetősége, hogy az európai fórum bizonyos kötelező jellegű döntései akár még kötelezettségszegési eljárásokhoz is vezethetnek egyes tagállamok esetében és ezáltal Brüsszelből cselekvésre kényszeríthetik őket olyan területeken, melyeken eddig a döntés szuverén dolog volt. (Kíváncsiak vagyunk, miként reagál majd Franciaország vagy Görögország, melyek nem ismerik el a nemzeti kisebbségek létezését…). Egy még borúlátóbb forgatókönyv szerint, az EU akár olyan döntéseket is kikényszeríthet, melyek rövid és középtávon

a területi autonómia bizonyos formáinak elismeréséhez vezethetnek

a tagállamokban, etnikai alapon, ami csak rossz szolgálatokat tehet az EU-nak, tekintettel arra, hogy egy szupermegosztott és feldarabolódott EU nem szolgálja lakói érdekeit… vagy talán egy keleti barát érdekeit szolgálja…

Ha valakit érdekel a Minority Safepack története, megjegyezzük, hogy az RMDSZ és a FUEN vezetőségének volt az ötlete, hogy ezzel az eszközzel vessék fel az Európai Unió szintjén a nemzeti kisebbségek kérdéskörét, a tervezet kidolgozására vonatkozó döntést pedig a FUEN 2012-es moszkvai kongresszusán hozták meg. Ezt követően a tervezetet 2013 nyarán terjesztették az Európai Bizottság elé, de az európai fórum azzal az érvvel utasította el a javaslatot, hogy annak egyes részei nem tartoznak a hatáskörébe. A tervezet bizottsági döntésével elégedetlen kezdeményezői az Európai Unió luxemburgi Bíróságán támadták meg a döntést, maguk mellett tudva Magyarországot, míg az EB oldalán Románia és Szlovákia állt. A luxemburgi bíróság a Minority Safepack kezdeményezőinek adott igazat, az indokolásban azzal érvelve, hogy az Európai Bizottság képviselői nem indokolták meg eléggé egyértelműen a kezdeményezés elutasítása melletti érveket. Mindenki meglepetésére Frans Timmermans úgy döntött, hogy nem kell fellebbezni a nemzetközi bíróság döntése ellen (ezzel olyan ügyben adva fel a harcot, melyben az Európai Bizottság érdekeit kellett volna képviselnie), mint fentebb láttuk, elfogadva a kezdeményezők kéréseinek többségét. Valóban, a játéknak távolról sincs még vége, tekintettel arra, hogy mielőtt egyáltalán szó lehet róla, a Minority Safepack mellett legalább egymillió szavazatot kell szerezni az Unió legalább 7 tagállamában. Ezután az eléggé nehéz szakasz után az Európai Bizottság újra, ezúttal tartalmilag is megvizsgálja a tervezetet, és eldöntheti, hogy egyetért a dokumentumban szereplő rendelkezések tartalmával, vagy sem, majd az európai fórumnak kell kidolgoznia azokat a jogszabályokat, melyekről azután majd az Európai Parlament tart vitát és szavazást.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS